Szennyvízből készült sör a legújabb őrület – gazdasági válság vagy környezettudatosság?

2022.07.03.
Olvasási idő: 1 perc

Szennyvízből sör, ide fajult a világ? Maga az ötlet is meghökkentő, az azonban, hogy valóban megvalósításra került, egyszerűen szenzációs! Első (s talán még második) hallásra furcsának tűnhet a koncepció, de a kezdeményezés forradalmi a saját nemében. Ideje átértékelni a rendelkezésünkre álló erőforrásokat?

A NEWBrew névre keresztelt nedű Szingapúrból származik, ahol rendkívül nagy népszerűségnek örvend. Az ital a szingapúri nemzeti vízművek (PUB) és egy helyi kézműves sörfőzde, a Brewerkz kollaborációjából született. 2018-ban rukkoltak elő az „újrahasznosított szennyvízből” előállított sör ötletével, amelyet végül idén áprilisban sikerült is piacra dobniuk.

A folyékony kenyérnek is titulált ital újragondolt verziójának alapjául a szingapúri NEWater szolgál. A NEWater abban különbözik más nemzetek ivóvizeitől, hogy szennyvíz újrahasznosításával állítják elő. Először 2003-ban használták mint ivóvizet, az ország vízbiztonságának fejlesztésére irányuló projekt keretein belül. Azóta pedig annyira bevált, hogy a lakosok mindennapjaik során is ezt isszák.

Mitch Gribow, a Brewerkz vezető sörfőzője, azt nyilatkozta, hogy: „a NEWater semleges íze remekül passzol a sörfőzéshez. A vízben megtalálható ásványok pedig kulcsfontosságú szerepet töltenek be a kémiai reakciók lezajlása során.

Ha mindez nem lenne elég, a sör dizájnos megjelenése is arra ösztönzi a fogyasztókat, hogy vásároljanak belőle. A NEWBrew doboza 3 mintázattal érhető el a boltok polcain, amelyek Szingapúr vízi látványosságait vonultatják fel.

Emellett pedig a NEWater kivitelezői szerint a a szennyvíz megtisztításával termelt ivóvíz egyre elfogadottabb világszerte. Ez abból következik, hogy a világ édesvíztartalékai kimerülőben vannak, így sürgősen más alternatívára van szükség az emberiség igényeinek kielégítéséhez.

Szennyvízből sör NEWBrew

Azonban nem Szingapúr volt az első ország, amely kísérletezett a szennyvíz újrahasznosításával. A vízkészletek szűkösségének problémája olyan nemzeteket is foglalkoztatott korábban, mint például Izrael vagy az Egyesült Királyság. A közel-keleti országban, illetve többek között Londonban és Los Angelesben is azon munkálkodnak, hogy a szingapúrihoz hasonló módszereket vezessenek be.

Tünde

Jelenleg közgazdásznak tanulok a Debreceni Egyetem Pénzügy és számvitel szakán, mellette pedig újságíróként és fordítóként ténykedem. A BitcoinBázis csapatához 2021 nyarán csatlakoztam, egy rövidebb szabadúszó időszakot követően. A pénzügyi világ működése régóta foglalkoztat és előszeretettel követem nyomon az innovációit. A kriptovalutákkal a BB révén ismerkedtem meg, ahol azóta gazdasági történésekkel, technológiai újításokkal és kriptopiaci fejleményekkel kapcsolatban írok beszámolókat.

Latest from Blog

Emberi hűtőszekrényt találtak ki a japánok a hőség ellen

Idén nyáron a világszerte tapasztalható, rekordszintű hőmérsékletek ismét élesen emlékeztettek a klímaváltozás egyre súlyosbodó hatásaira. Ha nincs légkondicionálód vagy medencéd, amelyben lehűthetnéd magad, nagyon kevés lehetőséged marad arra, hogy elmenekülj a hőség
MrBeast

Évi 75 millió? Ezek a legjobban fizető AI-állások

Nem kell teljes karrierváltás ahhoz, hogy valaki évi tízmilliókkal többet keressen. Elég a meglévő tech-tudásra ráépíteni az AI-készségeket, hogy valaki akár 85%-kal többet keressen. 85%-kal is többet fizethet az AI-tudás, itt a

Itt a textil, ami a világűrbe küldi a nyári hőséget

Az Adelaide-i Egyetem kutatói egy Nobel-díjas technológiai áttörés segítségével forgatják fel a nyári öltözködés évszázados szabályait. A nyári kánikula beálltával az évszázados megszokás és a józan ész mindig azt diktálja, hogy a

A világ leggyilkosabb mérgét keverte ki egy egyetemista

Szirénázó rendőrautók, tűzoltók és speciális vegyivédelmi alakulatok sora lepték el a Massachusetts Institute of Technology (MIT) campusát, miután a világ egyik legtekintélyesebb tudományos egyetemén pánikszerű riasztást váltott ki az egyik hallgató rendkívül

Kipukkadt a hidrogénlufi: A zöld energia kiábrándító valósága

Elon Musk egyszer „megdöbbentően nagy ostobaságnak” nevezte a hidrogén üzemanyagként való használatát az autóiparban, ám a világ egyik legsikeresebb elektromosautó-gyártójának elutasítása sem tudta eltántorítani a politikai döntéshozókat attól, hogy a zöld energia

Így szorított ki tízezer nyelvet az angol

Amikor a Föld nyelvi sokszínűségére gondolunk, többnyire a ma aktívan használt, nagyjából hétezer beszélt nyelvből indulunk ki. Ez a lenyűgöző adat azonban csupán egyetlen pillanatfelvétel az emberiség több tízezer éves történetében. Nyelvészek

Ezért buknak el a külföldi alapkezelők Kínában

A Fidelity International (FIL) a legújabb globális alapkezelő, amely a hírek szerint mérlegeli a kínai lakossági alapkezelési üzletágból való kivonulást. A cég három évvel ezelőtt teljes egészében saját tulajdonú leányvállalatot hozott létre