Hát elkezdődött: Hollandiában rovarokat kínálnak az iskolai menzán

2022.10.21.
Olvasási idő: 2 perc

A globális élelmiszerválság egyre csak fokozódik. Az európai műtrágyatermelés kétharmadát már leállították, a valutaproblémák hatalmas fejfájást okoznak az élelmiszerimportra szoruló szegény országoknak, a globális időjárás is számos kellemetlen meglepetést okoz, a madárinfluenza miatt csirkék és pulykák millióit ölik le a világon.

Mindennek tetejébe az ukrajnai háború még hosszú ideig korlátozni fogja a világnak ezen részéből származó mezőgazdasági és műtrágyaexportot, mivel a háborúnak nem látszik a vége. Lényegében a globális élelmiszertermelés brutálisan nehéz időszakkal néz szembe. Erre a problémára hívja fel most a figyelmet a holland kormány, amely úgy döntött, hogy iskolás gyermekeknek indít kampányt, mely keretében a gyerekekkel rovarokat kóstoltat.

Több száz hollandiai iskola kínál lisztkukacokat és más rovarokat a gyermekek ebédje mellé a kampány részeként, amelynek célja az lenne, hogy a környezet megóvására emlékeztesse a iskolásokat. A politikusok azt szeretnék elérni, hogy a bogarak fogyasztása a hétköznapi élet részévé váljék.

Egy nyilvánosságra került videóban egy holland politikus rovarokkal kínálja a 10-12 éves zwollei diákokat, akik természetesen vonakodnak elfogadni az undorító állatokat.

Az ún. „Ízmisszió kalandos fehérjék” kampányt az egyik helyi egyetem kutatásával dolgozták ki. A bogárevéssel a gyermekeket arra próbálják ösztönözni, hogy elfogadják a fenntartható élelmiszereket.

Az ismeretlen tápláléktól sokan természetesen vonakodnak, mások megkóstolják. Néhány gyermek szerint olyan íze van a bogárnak, mint a diónak.

Az egyik iskolában nemcsak bogár voltak a menü, hanem lisztkukacok és giliszták is. A kampányt támogató politikusok azért a gyermekeket célozták meg, mert úgy vélik, hogy ha ők elfogadják ezeket a nem mindennapi táplálékokat, akkor a rovarevésnek igenis van jövője. Úgy tudni, hogy már Wales-ben és Kanadában  is kipróbálták a rovarevést a közétkeztetésben.

Hollandiában azért is támogatják a bogár-kampányt, mert drasztikusan korlátozni akarja a kormány az ország állatállományát. Az állam a metánkibocsátást csökkentené le, amelynek 40%-át jelenleg az állattenyésztés adja, legalábbis a holland kormány szerint. Emiatt országos tiltakozások is voltak a gazdák részéről, de eddig ezeknek nem volt foganatja.

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Legfrissebb hírek

munkaerőpiac

Így kap öt fizetést a munkaerőpiac új zsonglőre

Az amerikai és globális munkaerőpiac egyre hangosabb az ún. quiet jobbing vagy overemployment jelenség miatt, amikor valaki egyszerre több állást is vállal titokban, home office-ban. A legújabb, egészen elképesztő eset egy indiai
csillagközi objektum

Új csillagközi objektumot észleltek a Naprendszerben

Július elején jelentette be az Európai Űrügynökség (ESA), hogy szakértői egy gyorsan mozgó, rejtélyes objektumot figyelnek, amely minden valószínűség szerint a Naprendszeren kívülről érkezett. Az A11pl3Z kódjelű égitest jelenleg a Jupiter pályájának
Ford

Ford: szétszedtünk néhány BYD-t és azóta nem alszunk

A Ford vezetője, Jim Farley egy interjúban nemrég arról beszélt, hogy mérnökeik szétszedték a kínai BYD elektromos autóit, és amit belül találtak, az „sokkoló” volt. Nem hibás kábelezésről vagy rosszul összerakott karosszériáról
hu_HUHungarian