Menekülnek a gazdag kínaiak és viszik a pénzüket is

2022.10.26.
Olvasási idő: 3 perc

A magas adótól rettegő és a személyes biztonságukat féltő gazdag állampolgároknak itt a menekülési terve. Visznek mindent az országból és a tengerentúlon rendezkednek be.

A tehetős kínaiak egyre több kivonulási tervet készítenek, miközben egyre nagyobb a pesszimizmus a világ második legnagyobb gazdaságának jövőjét illetően Hszi Csin-ping és a Kínai Kommunista Párt uralma alatt.

A hétvégén Xi megerősítette pozícióját, mint Mao Ce-tung óta a leghatalmasabb vezető, és újabb öt évre a KKP és annak hatalmas központi katonai bizottsága élén maradt. Az ötvenéves pártkongresszus után a 69 éves elnök immár vasszilárdan tartja kezében a hatalmat, és lehetősége van arra, hogy élete végéig uralkodjon.

David Lesperance, egy Európában élő ügyvéd, aki gazdag hongkongi és kínai családokkal dolgozik együtt azt mondja, hogy Hszi két cikluson túli uralkodásának meghosszabbítása fordulópontot jelent az ország üzleti elitje számára, amely évtizedeken át komoly haszonra tett szert a kínai gazdaság fellendülésével.

A kongresszus előtti hónapokban olyan spekulációk láttak napvilágot, hogy Hszi a 97 millió tagot számláló KKP-n belül nyomás alatt áll, hogy elforduljon ellentmondásos politikájától, beleértve a zéró-covid toleranciát, Vlagyimir Putyin támogatását és a párt ellenőrzésének megerősítését az üzleti életben.

Kia Meng Loh, a Kínában 6000 alkalmazottat foglalkoztató Dentons Rodyk globális ügyvédi iroda szingapúri vezető partnere azt nyilatkozta:

„Az ügyfelek, akikkel együtt dolgozom, már jóval korábban, mint ezen a héten, biztosra vették, hogy [Xi] harmadik mandátuma már előre eldöntött tény lesz”.

Hozzátette, hogy Hongkong, amely sokáig a kínai vagyon és elit családok kedvelt célpontja volt, kevésbé vonzóvá vált, ahogy Peking növelte az ellenőrzését a terület felett. A szingapúri családi irodák száma 2017 és 2019 között megötszöröződött, és a Citi Private Bank adatai szerint a 2020 év végi 400-ról egy évvel később majdnem megduplázódott 700-ra.

Ryan Lin, a szingapúri székhelyű Bayfront Law igazgatója elmondta, hogy a múlt heti kínai pártkongresszuson öt család kereste meg őt szingapúri családi iroda létrehozásával, közülük három már folyamatban van.

Lin, aki az elmúlt évben mintegy 30 családi irodát hozott létre Szingapúrban, elmondta, hogy a legtöbb kínai azt reméli, hogy oda költözik, és a pénzét is át tudja helyezni.

Lesperance kijelentette, hogy sok ügyfele éveket töltött azzal, hogy előkészítse a Kínából való kilépést, legálisan biztonságos offshore joghatóságokba helyezte át a tőkét, és Kínán kívüli alternatív lakóhelyeket és új állampolgárságot szereztek a családtagok számára.

Elmondása szerint a kínai gazdagok nem csak a hivatalos vagyonadóról szóló pletykák miatt aggódnak, amely az informális „közös jóléti” adományok helyébe lépne. Egyre inkább aggódnak személyes biztonságukért is, még akkor is, ha már elutaztak.

Ezek a félelmek azután erősödtek meg igazán, hogy az elmúlt években számos magas rangú ember tűnt el ideiglenesen vagy hosszabb időre a nyilvánosság szeme elől, köztük az Alibaba alapítója, Jack Ma, a teniszsztár Peng Shuai, az elit pénzember Xiao Jianhua és az ingatlanmogul Whitney Duan.

„A család mottója mindig is az volt: „Tarts egy gyors dzsunkát [kínai vitorlás – a szerk. ] a kikötőben aranyrudakkal és egy rakás papírral. Ennek modern megfelelője egy magánrepülőgép, néhány útlevél és külföldi bankszámla lenne” – mondja Lesperance. „Ilyen a világ, amiben élünk… ez kemény dolog”.

Egy gazdag kínaiaknak szóló amerikai ingatlanplatform alapítója azt állította, hogy nehezen tudja kezelni a megkeresések áradatát, mivel a legtöbb ügyfél sietve akarja elhagyni az országot, és nem tervezte meg alaposan a távozását.

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Latest from Blog

Emberi hűtőszekrényt találtak ki a japánok a hőség ellen

Idén nyáron a világszerte tapasztalható, rekordszintű hőmérsékletek ismét élesen emlékeztettek a klímaváltozás egyre súlyosbodó hatásaira. Ha nincs légkondicionálód vagy medencéd, amelyben lehűthetnéd magad, nagyon kevés lehetőséged marad arra, hogy elmenekülj a hőség
MrBeast

Évi 75 millió? Ezek a legjobban fizető AI-állások

Nem kell teljes karrierváltás ahhoz, hogy valaki évi tízmilliókkal többet keressen. Elég a meglévő tech-tudásra ráépíteni az AI-készségeket, hogy valaki akár 85%-kal többet keressen. 85%-kal is többet fizethet az AI-tudás, itt a

Itt a textil, ami a világűrbe küldi a nyári hőséget

Az Adelaide-i Egyetem kutatói egy Nobel-díjas technológiai áttörés segítségével forgatják fel a nyári öltözködés évszázados szabályait. A nyári kánikula beálltával az évszázados megszokás és a józan ész mindig azt diktálja, hogy a

A világ leggyilkosabb mérgét keverte ki egy egyetemista

Szirénázó rendőrautók, tűzoltók és speciális vegyivédelmi alakulatok sora lepték el a Massachusetts Institute of Technology (MIT) campusát, miután a világ egyik legtekintélyesebb tudományos egyetemén pánikszerű riasztást váltott ki az egyik hallgató rendkívül

Kipukkadt a hidrogénlufi: A zöld energia kiábrándító valósága

Elon Musk egyszer „megdöbbentően nagy ostobaságnak” nevezte a hidrogén üzemanyagként való használatát az autóiparban, ám a világ egyik legsikeresebb elektromosautó-gyártójának elutasítása sem tudta eltántorítani a politikai döntéshozókat attól, hogy a zöld energia

Így szorított ki tízezer nyelvet az angol

Amikor a Föld nyelvi sokszínűségére gondolunk, többnyire a ma aktívan használt, nagyjából hétezer beszélt nyelvből indulunk ki. Ez a lenyűgöző adat azonban csupán egyetlen pillanatfelvétel az emberiség több tízezer éves történetében. Nyelvészek

Ezért buknak el a külföldi alapkezelők Kínában

A Fidelity International (FIL) a legújabb globális alapkezelő, amely a hírek szerint mérlegeli a kínai lakossági alapkezelési üzletágból való kivonulást. A cég három évvel ezelőtt teljes egészében saját tulajdonú leányvállalatot hozott létre

Mielőtt továbblépnél