Ukrajna az Izraelhez hasonló szintű fegyveripar létrehozását tervezi NATO-kaliberű fegyverek gyártására

2022.11.13.
Olvasási idő: 2 perc

Ukrajna védelmi főnöke azt nyilatkozta hogy „drónok hadseregét” akarja felhalmozni „a bolygó jövőbeli háborúihoz”.

Kijev a fegyveriparának újraépítését tervezi, hogy kifinomultabb fegyvereket gyártson a jövőben. Mindezt Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter nyilatkozta azzal összefüggésben, hogy több hadiipari vállalat állami felvásárlása segít Kijevnek abban, hogy „drónok hadseregét” és más NATO-kaliberű fegyvereket tudjanak gyártani. A védelmi tárcavezető megjegyezte, hogy a Kijev és a Nyugat közötti növekvő katonai kapcsolatok Ukrajnát de facto NATO-partnerré teszik.

Egy csütörtöki interjúban Reznyikov azt mondta újságíróknak, hogy Kijev az izraeli fegyveripar másolására törekszik. „Megpróbálunk olyanok lenni, mint Izrael – függetlenebbek a következő években.” – mondta.

A védelmi tárcavezető azzal érvelt, hogy Izrael fejlett katonai ipara segít megőrizni az ország szuverenitását, és hozzátette: „Azt hiszem, a legjobb válasz erre Izraelben látható… a nemzeti iparuk fejlesztése a fegyveres erőik számára. Ez tette őket függetlenné„.

Reznikov
Reznikov, Ukrajna védelmi minisztere

Ukrajna több tízmilliárd értékű katonai támogatást kapott már eddig az Egyesült Államoktól és globális partnereitől. „Megértettük, hogy a szovjet fegyverrendszerek használatával … nem vagyunk függetlenek. És jobb, ha új fegyvereket gyártunk új, NATO-szabványnak megfelelő lőszerekkel” – folytatta Reznyikov.

Mit szól hozzá Oroszország, ha Ukrajna NATO fegyvereket gyárt?

Pénteken a Reuters további részletekről számolt be Kijev fegyveriparral kapcsolatos terveiről. Reznyikov elmondta, hogy Ukrajnában már folyamatban van egy „drónhadsereg” felállítása, és NATO-kaliberű tüzérségi fegyverek gyártását is tervezik. A tisztviselő azt is elmondta, hogy Ukrajnának drónzavaró képességeket, valamint pilóta nélküli légi, szárazföldi és tengeri járműveket kell kifejlesztenie.

Kijev védelmi ágazatának korszerűsítésére irányuló tervei a háborús idők bonyodalmaira tekintettel számos kihívással nézhetnek szembe. Az elmúlt hónapokban a Kreml bebizonyította, hogy képes megkerülni Ukrajna légvédelmét, és súlyosan megrongálta az ország elektromos hálózatát. Ráadásul Kijev már elfogadta a 2023-as költségvetést, amely már így is 38 milliárd dolláros hiányt tartalmaz.

Nem világos, hogyan reagálna a Kreml, ha Ukrajna NATO-szabványos fegyvereket gyártana. Miközben Moszkva többször is aggodalmának adott hangot, hogy Kijev egy napon NATO-fegyvereket is befogadhat, mielőtt tavaly télen megszállta Ukrajnát, Reznyikov ragaszkodott ahhoz, hogy országa ettől függetlenül továbbra is fenntartja kapcsolatait az észak-atlanti blokkal.
„Nem számít, hogy mikor leszünk de jure a NATO-szövetség tagjai. De facto már most is NATO-partnerek vagyunk” – mondta Reznyikov. „Ezért kell közösen fejlesztenünk a hadiiparunkat”.

premik

Közel 10 éves IT tapasztalattal rendelkezek nagyvállalati fizetési rendszerek és fizetési megoldások fejlesztésében. A kriptók által képviselt érték mellett érdekel a mögöttes technológia is, és nagyon kíváncsi vagyok, hogyan épül egymásra a mainstream és a kriptovaluták világa.

Legfrissebb hírek

öl méreg

Már 60 000 éve tudtuk, hogyan öl a méreg

Egy közelmúltban tett régészeti felfedezés meglepő új fejezetet nyitott az emberi technológiai és kognitív fejlődés történetében. Dél-afrikai kutatók 60 000 éves nyílhegyeken méregmaradványokat azonosítottak, amelyek egyértelmű bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy az őskori
kráter, becsapódás

A Föld sebei: kozmikus ütközések nyomai

Egyetlen aszteroida-becsapódás is képes alapjaiban átalakítani egy bolygó felszínét. A Naprendszerben erre számos példát látunk: elég a Mars kráterekkel teleszórt felszínére gondolni, vagy a Jupiterre, amelyet 1994-ben a Shoemaker–Levy 9 üstökös darabjai

AI-val irányított katonai robotok harcolnak az ukrán fronton

Ahogy Oroszország ukrajnai inváziója hamarosan a negyedik évébe lép, a távirányítású földi robotok megdöbbentően gyakori látványt nyújtanak az ukrán csatatéren. A Jamestown Foundation hadiiparra fókuszáló politikai think tank szerint Ukrajna világelsővé vált

Mielőtt továbblépnél