India a G20-as csúcstalálkozón a digitális átalakulást sürgette

2022.11.20.
Olvasási idő: 2 perc

A G20-as csúcstalálkozón az indiai miniszterelnök bejelentette, hogy – mivel eljött az idő, hogy komolyabb hangsúlyt fektessenek a digitális átalakulásra – az ország a digitális befogadás felé irányuló erőfeszítésekre fog összpontosítani.

Narendra Modi indiai miniszterelnök felszólította a vezetőket, hogy a vele együtt tegyék meg a következő lépést az emberközpontú, fenntartható digitális átállás felé.

„Fogadjuk meg közösen, hogy a következő tíz évben minden ember életébe becsempésszük a digitális átalakulást, hogy a világon egyetlen ember se maradjon megfosztva a technológia előnyeitől” – mondta. Kihangsúlyozta továbbá a digitális közinfrastruktúra, köztük a digitális személyazonosítás és a digitális közjavak fontosságát, amivel együtt megszüntethetnék a globális szinten meglévő szakadékot.

„A digitális hozzáférést közkinccsé tesszük Indiában, nemzetközi szinten azonban még mindig hatalmas a digitális szakadék. A világ legtöbb fejlődő országának polgárai nem rendelkeznek semmiféle digitális személyazonossággal, és mindössze 50 országban van jelen a digitális fizetési rendszer.”

Modi szerint országa már jelentős előrelépést tett a digitális átalakulás terén. Az elmúlt évekbeli tapasztalatai szerint a digitális architektúra elhozza a társadalmi és gazdasági átalakulást, és ezzel együtt az átláthatóbb kormányzást is. India „olyan digitális közjavakat fejlesztette ki, amelyek demokratikus elveket tartalmaznak”, tette hozzá.

„Ezek a megoldások nyílt forráskódúak, és nyílt API-kon [alkalmazásprogramozási felületeteken] valamint nyílt szabványokon alapulnak, amelyek lehetővé teszik az együttműködését és a nyilvánosságot.”

Kapcsolódó: Az indiai rendőrség a Polygon blokkláncot vezeti be a bejelentések kezelésére

A G20 mindeközben egy digitális vakcina-tanúsítvány elfogadását is szorgalmazza a jövőbeli (koronavírushoz hasonló) járványokra való felkészülés érdekében. Nyilatkozatuk szerint a vezetők „elismerik a közös technikai szabványok és ellenőrzési módszerek fontosságát, amiért támogatják a megbízható digitális egészségügyi hálózatok létrehozásáról szóló folyamatos nemzetközi párbeszédet és az együttműködést”.

További érdekes cikkeink:

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

robotok

A robotoknak hála lesz ismét baby boom?

Amikor a robotika és a mesterséges intelligencia a mindennapi életünk szerves részévé válik, gyakran a gazdasági vagy technológiai hatásokról beszélünk: hatékonyabb munkavégzés, kevesebb fizikai igénybevétel, automatizált szolgáltatások. Ugyanakkor kevesen gondolják végig, hogyan
vörös haj

A vörös haj nem csak ritka, hanem védelmet is jelenthet

A vörös hajhoz évtizedek óta elsősorban kockázatok társulnak: világos bőr, gyengébb UV-védelem, magasabb bőrrák-kockázat. Egy friss spanyol kutatás azonban most váratlan oldalról világítja meg ezt a genetikai sajátosságot. A kutatók szerint a
Venezuela légvédelmi rendszere

Miért maradt néma Venezuela légvédelme?

Amikor egy állam légvédelmi rendszerei érintetlenek maradnak, mégsem reagálnak egy külső katonai műveletre, az ösztönösen technikai kudarcnak tűnik. A venezuelai eset azonban egészen másról szól. Nem meghibásodott radarokról, elfogyott rakétákról vagy gyenge