Elérhetővé vált a Twitter alternatívának tartott Bluesky béta verziója

2023.03.04.
Olvasási idő: 1 perc

A Bluesky, a Twitter korábbi vezérigazgatója és társalapítója, Jack Dorsey által támogatott alkalmazás béta verziója már elérhető az App Storeban.

A Bluesky alkalmazás még csak iOS-felhasználók számára érhető el, és ezen belül is meghívottak számára. Az alkalmazás február 17-én került fel az App Store-ba. Az ide való bekerülése azonban arra utal, hogy hamarosan megnyílhat a nagyközönség előtt is.

A Bluesky eredetileg 2019-ben indult a Twitteren, amikor Dorsey még vezérigazgató volt. Előző év májusában hagyta el a Twittert, miközben a tárgyalások folyamatban voltak a mostani tulajdonossal, Elon Muskkal. Azóta számos technológiai vállalkozással dolgozik együtt, köztük a fintech óriás Block-kal és a decentralizált közösségi médiahálózat Nostr-rel is. Dorsey a Bluesky projektet a közösségi média nyílt decentralizált szabványának tartja. Szerinte a decentralizált platformok csökkentenék a technológiai cégek lehetőségét a tartalmak cenzúrázására.

A Bluesky nem osztott meg túl sok részletet a platform működéséről, azonban azt tudjuk, hogy az AT protokollon alapul. A Mastodonhoz hasonlóan a Bluesky is önállóan üzemeltetett szervereken fog működni, nem pedig egy vállalkozás tulajdonában lévő központi szerveren. A vállalat blogja szerint az AT protokollnak számos előnye van, többek között egy nyitott algoritmus mód, amely a felhasználóknak nagyobb kontrollt biztosít a felhasználói élmény felett.

Az alkalmazás felületére vetett pillantás alapján azt hihetnénk, hogy ez a Twitter. A felhasználók legfeljebb 256 karakteres posztokat is létrehozhatnak, és azok médiatartalmat is tartalmazhatnak. Emellett a posztokat lehet lájkolni és újra posztolni, a felhasználók pedig bekövethetik egymás profiljait.

Gyuri

Tanulmányaimat a Budapesti Corvinus Egyetemen gazdálkodási és menedzsment szakán végeztem. A BitcoinBázis csapatának 2021 óta vagyok tagja, ahol technológiai, gazdasági és kriptovaluta témájú hírekkel segítem az olvasókat eligazodni a digitális világban.

Latest from Blog

MrBeast

Évi 75 millió? Ezek a legjobban fizető AI-állások

Nem kell teljes karrierváltás ahhoz, hogy valaki évi tízmilliókkal többet keressen. Elég a meglévő tech-tudásra ráépíteni az AI-készségeket, hogy valaki akár 85%-kal többet keressen. 85%-kal is többet fizethet az AI-tudás, itt a

Itt a textil, ami a világűrbe küldi a nyári hőséget

Az Adelaide-i Egyetem kutatói egy Nobel-díjas technológiai áttörés segítségével forgatják fel a nyári öltözködés évszázados szabályait. A nyári kánikula beálltával az évszázados megszokás és a józan ész mindig azt diktálja, hogy a

A világ leggyilkosabb mérgét keverte ki egy egyetemista

Szirénázó rendőrautók, tűzoltók és speciális vegyivédelmi alakulatok sora lepték el a Massachusetts Institute of Technology (MIT) campusát, miután a világ egyik legtekintélyesebb tudományos egyetemén pánikszerű riasztást váltott ki az egyik hallgató rendkívül

Kipukkadt a hidrogénlufi: A zöld energia kiábrándító valósága

Elon Musk egyszer „megdöbbentően nagy ostobaságnak” nevezte a hidrogén üzemanyagként való használatát az autóiparban, ám a világ egyik legsikeresebb elektromosautó-gyártójának elutasítása sem tudta eltántorítani a politikai döntéshozókat attól, hogy a zöld energia

Így szorított ki tízezer nyelvet az angol

Amikor a Föld nyelvi sokszínűségére gondolunk, többnyire a ma aktívan használt, nagyjából hétezer beszélt nyelvből indulunk ki. Ez a lenyűgöző adat azonban csupán egyetlen pillanatfelvétel az emberiség több tízezer éves történetében. Nyelvészek

Ezért buknak el a külföldi alapkezelők Kínában

A Fidelity International (FIL) a legújabb globális alapkezelő, amely a hírek szerint mérlegeli a kínai lakossági alapkezelési üzletágból való kivonulást. A cég három évvel ezelőtt teljes egészében saját tulajdonú leányvállalatot hozott létre