A Pentagon több mint 650 UFO-észlelést jelentett – Amerika a földönkívüliek célpontja?

2023.04.20.
Olvasási idő: 2 perc

Az amerikai kormány nemrégiben hírül adta, hogy több mint 650 UFO-észlelést jegyzett fel az erre szakosodott hatósági szerv, tavalyi létrehozása óta. A jelenségek, amelyeket általánosságban azonosítatlan repülő tárgyakként kategorizálnak, jelenleg kivizsgálás alatt állnak.

Sean Kirkpatrick, a Pentagon különböző anomáliákkal foglalkozó irodájának (AARO) igazgatója, bővebben is mesélt az ügyről. Korábban, a 2023-as év folyamán, napvilágra került egy hírszerzési jelentés, amiben 350 fenomént említettek – ehhez képest mostanra majdhogynem megduplázódott a számuk.

Egyre több UFO-észlelést jelentenek Amerika-szerte

„A körülbelül 650 eset nagyjából fele élvez nagyobb prioritást. Ezekkel kapcsolatban el kell döntenünk, hogy „vajon valóban áll-e rendelkezésünkre épkézláb információ?””, magyarázta a férfi.

Kirkpatrick a törvényhozás tudtára adta, hogy hivatala nagyban segíti a Pentagon és a Hírszerző Közösség munkáját az idegen technológiák azonosításával. Példának okáért idén februárban az AARO identifikálta az amerikai légtérbe berepült kínai kémtevékenységet folytató léggömböt is.

Szemléltetésképpen 2 videót is bemutatott olyan jelenségekről, amelyek ki lettek vizsgálva az illetékes szervek által – az egyiket ténylegesen UFO-nak tituláltak, míg a másikat hamisnak bélyegezték.

Az első felvételen egy kisméretű, bolygószerű forma látható, ami szemberepült egy MQ-9-es drónnal. A drón kamerája ezután végigkövette az objektum útját az égbolton s egyszeriben csak eltűnt. Ez az eset megoldatlan maradt, mivel semmilyen más adat nem áll rendelkezésre veke kapcsolatban az ominózus videón kívül.

A második videón egy repülő tárgy suhant el 2 MQ-9-es harci drón mellett és az egyiknek sikerült is megörökítenie, ahogy izzó csóvát hagyott hátra miként elhaladt. Később, miután tüzetesebben is szemügyre vették a képkockákat kiderült, hogy egy utasszálító repülő okozta a jelenést.

Ugyanakkor, az AARO részleg vezetője kinyilatkoztatta, hogy ez idáig nem leltek olyan hihető bizonyítékot, ami igazolná az UFO-k létezését. Azt is megemlítette, hogy az esetek kis százalékában előfordul, hogy külföldi eszközök okozzák a zűrzavart, de ellenséges offenzíváktól nem kell tartani.

Az USA újabban rendkívüli módon belevetette magát az UFO-kkal kapcsolatos kutatásokba. A 2023-as nemzetvédelmi felhatalmazási törvény szerint nem kevesebb, mint 817 milliárd dollárt fordítanak erre a célra.

Tünde

Jelenleg közgazdásznak tanulok a Debreceni Egyetem Pénzügy és számvitel szakán, mellette pedig újságíróként és fordítóként ténykedem. A BitcoinBázis csapatához 2021 nyarán csatlakoztam, egy rövidebb szabadúszó időszakot követően. A pénzügyi világ működése régóta foglalkoztat és előszeretettel követem nyomon az innovációit. A kriptovalutákkal a BB révén ismerkedtem meg, ahol azóta gazdasági történésekkel, technológiai újításokkal és kriptopiaci fejleményekkel kapcsolatban írok beszámolókat.

Latest from Blog

hasznos weboldal

7 meglepően hasznos weboldal, amelyről sokan még nem hallottak

Az internet legnépszerűbb szolgáltatásait mindenki ismeri, de a világhálón számos olyan kevésbé felkapott eszköz is elérhető, amely percek alatt megoldhat egy hétköznapi problémát. Egy friss Reddit-beszélgetés résztvevői összegyűjtötték saját kedvenceiket – ezek
idegen élet felfedezése

Az üzenet, amely után semmi sem lenne ugyanolyan

Egyetlen hiteles rádiójel, egy idegen eredetű technológiai nyom vagy akár egy földön kívüli mikroorganizmus felfedezése is alapjaiban változtatná meg az emberiség önmagáról alkotott képét. A kutatók évtizedek óta figyelik az eget, mégsem

Új gazdasági világrendet diktál a globális hőség

A globális felmelegedés és a meteorológusok által előrejelzett, rendkívüli intenzitású „szuper El Niño” időjárási jelenség nemcsak a klímakutatókat tartja lázban, hanem a Wall Street legfontosabb elemzőit is. A Goldman Sachs friss elemzése