Újabb információk szivárogtak ki a digitális eurót illetően

2023.06.17.
Olvasási idő: 2 perc

Nemrégiben újabb információk láttak napvilágot az Európai Unió által kibocsátandó digitális euró tervezetét illetően.

A megtudottak alapján a tervben lévő CBDC már az indulás első napjától kezdve, a személyes adatok védelme érdekében, online és offline fizetési formában elérhető lesz. Emellett tilos lenne kamatot vagy pótdíjat fizetni a digitális euró használatáért.

Továbbá megtudhatjuk, hogy az offline tranzakciók esetében sem az Európai Központi Bank, sem pedig a fizetési szolgáltató nem férhet majd hozzá a tranzakciót lebonyolító személy adataihoz. Ellenben, ha pénzmosás gyanúja lép fel, akkor a valutát forgalmazó bankok az adott számlára az utalások adatainak az információit elküldhetik az illetékes hatóságnak.

A CBDC megalapozásához szükséges bármely jogszabályról az Európai Parlamentnek kell megállapodnia, valamint a Tanácsban ülésező kormányoknak. Azonban egy korábbi nyilatkozat alapján a digitális euró bevezetése még egy ideig nem kerül napirendi pontra.

„A Tanács nem fog dönteni vagy közös véleményt megfogalmazni arról, hogy be kell-e vezetni a digitális eurót, legalábbis a közeljövőben nem. Nem számítanék arra sem, hogy az EKB előremegy egy nagyon szkeptikus miniszteri csoporttal szemben”. – mondta egy névtelenséget kérő magas rangú uniós tisztviselő.

Mire számíthatunk a CBDC-t illetően?

A javaslat szerint a kereskedőknek törvényes fizetőeszközként kellene elfogadniuk a digitális eurót, és nem számíthatnának fel felárat a használatáért, kivéve, ha nagyon kis üzletről van szó, vagy egyéb okból, például áramkimaradás miatt.

A szöveg olyan intézkedéseket is tartalmaz, amelyek megakadályozzák, hogy az emberek a digitális eurószámlákat a kereskedelmi banki megtakarítások alternatívájaként használják. Az állományok nem kamatozhatnak, és az EKB további ellenőrzéseket vezethet be.

Ahogy korábban már beszámoltunk róla, egyesekben aggályokat ébresztett Fabio Panetta korábbi kijelentése, aki az EKB igazgatótanácsának tagja. Véleménye szerint a digitális euró az nem lenne képes olyan mértékű védelmet nyújtani a személyes adatok kapcsán, mint a készpénz.  Hozzátette, hogy ez azt jelenti, hogy az EU-ban a CBDC-t a “privát adatok maximális szintű védelmét” szem előtt tartva tervezik majd meg. Beleértve azt a lehetőséget is, hogy bizonyos kisebb értékű tranzakciókat anonim módon lehessen végrehajtani.

„A digitális euroelszámolási infrastruktúrának törekednie kell az új technológiákhoz való alkalmazkodás biztosítására, beleértve az elosztott főkönyvi technológiát is”. – olvasható a törvényben, habár az EKB még nem kötelezte el magát a blokklánc használata mellett a CBDC alátámasztására.

A megtudott információk alapján a tervezetet június 28-án fogja megvitatni az Európai Bizottság.

Ez a cikk is érdekelhet: EKB: a digitális euró soha nem lesz olyan anonim, mint a készpénz

Gyuri

Tanulmányaimat a Budapesti Corvinus Egyetemen gazdálkodási és menedzsment szakán végeztem. A BitcoinBázis csapatának 2021 óta vagyok tagja, ahol technológiai, gazdasági és kriptovaluta témájú hírekkel segítem az olvasókat eligazodni a digitális világban.

Latest from Blog

A világ leggyilkosabb mérgét keverte ki egy egyetemista

Szirénázó rendőrautók, tűzoltók és speciális vegyivédelmi alakulatok sora lepték el a Massachusetts Institute of Technology (MIT) campusát, miután a világ egyik legtekintélyesebb tudományos egyetemén pánikszerű riasztást váltott ki az egyik hallgató rendkívül

Kipukkadt a hidrogénlufi: A zöld energia kiábrándító valósága

Elon Musk egyszer „megdöbbentően nagy ostobaságnak” nevezte a hidrogén üzemanyagként való használatát az autóiparban, ám a világ egyik legsikeresebb elektromosautó-gyártójának elutasítása sem tudta eltántorítani a politikai döntéshozókat attól, hogy a zöld energia

Így szorított ki tízezer nyelvet az angol

Amikor a Föld nyelvi sokszínűségére gondolunk, többnyire a ma aktívan használt, nagyjából hétezer beszélt nyelvből indulunk ki. Ez a lenyűgöző adat azonban csupán egyetlen pillanatfelvétel az emberiség több tízezer éves történetében. Nyelvészek

Ezért buknak el a külföldi alapkezelők Kínában

A Fidelity International (FIL) a legújabb globális alapkezelő, amely a hírek szerint mérlegeli a kínai lakossági alapkezelési üzletágból való kivonulást. A cég három évvel ezelőtt teljes egészében saját tulajdonú leányvállalatot hozott létre
Instagram

Így éld túl a modern kor legnagyobb Instagram rémálmát

Mindannyiunkkal előfordult már az a gyomorszorító pillanat, amikor egy ismerős, egy ex-pasi vagy egy kiszemeltünk több éves Instagram-fotóit böngészve az ujjunk meglódul, és a képernyőt megérintve véletlenül rákattintunk a piros szívre. A

A sci-fi írók sem merték megjósolni a hatósági brutalitást

A tudományos-fantasztikus irodalom legsötétebb jövőképei ritkán válnak egyetlen drámai fordulattal valóra. Ehelyett a technológiai kontroll hálója csendben, lépésről lépésre szövődik körénk, amíg a totális megfigyelés és a szigorított fizikai kényszerítés a mindennapi

Mielőtt továbblépnél