Már születésünk pillanatában adósok vagyunk – mégis mennyi az annyi?

2023.10.06.
Olvasási idő: 2 perc

Elsőre felfoghatatlan jelenségnek tűnhet, hogy miként lehetünk már születésünktől fogva adósok, azonban igenis valós fenoménről van szó. A Finbold üzleti hírlap megállapításai szerint már akkor jókora pénzügyi teher szakad a nyakunkba, amikor meglátjuk a napvilágot. 

A folyóirat az Amerikai Egyesült Államokban aktuális helyzetét részletezte bővebben, azonban sajnálatos módon szinte a világ összes országára igaz, hogy egyre nő a tartozásuk. Az államadósság jóval meghaladja az egyes politikai irányzatokat és generációkon át ívelve minden állampolgár életére hatást gyakorol.

Szeptember 28-ig bezárólag, a Finbold által gyűjtött adatok alapján, az amerikai államadósság elérte az észveszejtő 33,11 billiárd dollárt. Figyelembe véve, hogy az ország népessége 335,27 millió lakos, ez fejenként 98 769, 91 dollárnyi adósságterhet jelent.

Ugyanakkor, a világ vezető gazdaságainak viszonylatában Japánnak sikerült maga mögé utasítania Amerikát az egy főre eső adósság vonatkozásában. A kelet-ázsiai ország államadóssága 13,50 billiárd dollárra rúg, ami 129 millió polgár esetében 104 336 dollár egyénenként.

Japánt és az USA-t a rangsorban Olaszország (58 202 dollár/fő), Franciaország (55 828 dollár/fő) és az Egyesült Királyság (54 667 dollár/fő) követi.

Finbold államadósság kutatás

A legnagyobb népességgel rendelkező ország, azaz Kína, a maga 1,47 milliárd lakosával 14,5 billiárd dollárnyi adósságot halmozott fel. Ez 9 849 dollár per fő, míg az 1,41 milliárdos lélekszámmal rendelkező India 3,29 billiárddal tartozik, ami 2 336 dollár egy fő részére.

Hazánkat illetőleg ez az érték sokkalta alacsonyabb, ellenben ugyanannyira megbotránkoztató. Magyaroszág tartozása 2022-ben 128, 285 millió dollár (47, 169 milliárd forint) volt, ami 13 367 dollárnak (4,9 millió forint) felel meg személyenként.

A globális adósságválság egy régóta fennálló probléma, amit a Covid19-világjárvány és az abból fakadó gazdasági kiesés csak tovább súlyosbított. Mindez súlyos következményekkel járhat az elkövetkezendő nemzedékek számára, hiszen a magas eladósodottság megnöveli a a kamatlábakat és csökkenti a magánbefektetéseket. Továbbá, ha ez még nem lenne elég elszomorító jövőkép, a gazdasági növekedést is ellehetetlenítené amellett, hogy korlátozná a pénzügyi flexibilitást.

A világ vezetőinek a kezében van a döntés, hogy miképpen állnak a nehézségekhez és próbálják meg orvosolni azokat. Ideális esetben mindent megtesznek annak érdekében, hogy javítsanak a kialakult állapoton.

Érdekelhet még: Jamie Dimon: Gyermeked 100 évig fog élni és egy héten csak 3 napot fog dolgozni

Tünde

Jelenleg közgazdásznak tanulok a Debreceni Egyetem Pénzügy és számvitel szakán, mellette pedig újságíróként és fordítóként ténykedem. A BitcoinBázis csapatához 2021 nyarán csatlakoztam, egy rövidebb szabadúszó időszakot követően. A pénzügyi világ működése régóta foglalkoztat és előszeretettel követem nyomon az innovációit. A kriptovalutákkal a BB révén ismerkedtem meg, ahol azóta gazdasági történésekkel, technológiai újításokkal és kriptopiaci fejleményekkel kapcsolatban írok beszámolókat.

Legfrissebb hírek

Kina, hadsereg, robotfarkas

Fegyveres robotfarkasokat tesztel a kínai hadsereg

Míg nemrég még a Kawasaki fejlesztésén ámuldozott a világ – egy olyan robotlovon, amely hegyoldalakon és patakokon is képes átvágni –, most a kínai hadsereg mutatott valami egészen mást: robotfarkasokat. A fegyverrel
Simpson poén

Elképesztő kutatómunka állt egyetlen poén mögött

Meglepő módon egyetlen poén is több hétnyi kutatómunkát jelentett a The Simpsons legendás forgatókönyvírója számára. Josh Weinstein elárulta: egy 28 éves vicchez olyan aprólékos kutatásra volt szükség, ami szinte filmbe illő. Amikor
nukleáris háború

Mennyi ideig tartana egy nukleáris háború?

Az Egyesült Államok reakciója egy nukleáris támadásra szigorúan titkos, de a Washington Post lépésről lépésre rekonstruálta, mi történne, ha egy ellenséges ország nukleáris rakétát lőne Amerika felé. És eljő az apokalipszis! Mi
lengyel piramisok

Ősi „lengyel piramisokat” tártak fel

Lengyelország középső részén, egy természetvédelmi területen újabb ősi megalitikus síremlékeket tártak fel – ezek az impozáns, több mint 5500 éves építmények méretük miatt a „lengyel piramisok” nevet kapták. Titokzatos sírhalmok Poznańi régészek
ősi technológia

10 ősi technológia, ami megkérdőjelezi történelmünket

Sokan úgy gondolják, hogy a technológiai fejlődés csak az ipari forradalommal kezdődött. Mégis akadnak olyan régészeti leletek, amelyek arra utalnak: ősi civilizációk már több ezer évvel ezelőtt is meglepően fejlett eszközöket használtak
hu_HUHungarian