Magyarország a GDP-jével továbbra is a sor végén kullog

2024.05.11.
Olvasási idő: 2 perc

A listát Luxemburg vezeti 131 000 dolláros egy főre jutó GDP-vel, ami egymagában több, mint az utolsó 11 országé együtt.

A világ top 10 legnagyobb és legfejlettebb gazdaságainak fele Európában található. De hogyan viszonyulnak egymáshoz a régió országai az egy főre jutó termelékenység alapján? Cikkünkben most közelebbről is megvizsgáljuk ezeket a számokat, valamint, hogy mi áll mögöttük.

A GDP, vagyis a bruttó hazai termék egy paraméter, amely az egy országban előállított összes áru és szolgáltatás értékét jelöli. Ha ezt a számot elosztjuk az ország teljes munkaidőben foglalkoztatott lakosainak számával, akkor képet kapunk arról, hogy mennyire gazdag vagy szegény az ország lakossága.

Ezen a térképen Pallavi Rao, a Visual Capitalist munkatársa 44 ország egy főre jutó európai GDP-szintjét mutatja be amerikai dollárban.

GDP
A vizualizáció és az adatok forrása a Nemzetközi Valutaalap (IMF) DataMapper eszköze. Az adatok 2024 áprilisából származnak.

A leggazdagabbaktól…

A listát Luxemburg vezeti 131 000 dolláros egy főre jutó GDP-vel, ami egymagában több, mint az utolsó 11 országé együtt. Érdekesség, hogy az ország fővárosának népessége az utóbbi 10 év alatt közel megduplázódott – a lakosok közel 70%-a külföldi. A második és harmadik helyet ebben a sorrendben Írország és Svájc foglalja el mindössze 1 000 dolláros különbséggel. Ezekben az országokban az egy főre jutó GDP 100 000 dollár feletti.

A következő három ország Norvégia, Izland és Dánia. Ezen skandináv országokban 70 000-90 000 dollár közé esik a vizsgált érték. A többi északi ország, Svédország és Finnország éppen csak kívül esik a top 10-en, itt 55 000-60 000 dollár között mozog a GDP/fő. Magyarország a 29. helyet foglalja el.

…a legszegényebbekig

A lista legvégső helyét az utóbbi években sokat szenvedett Ukrajna foglalja el. Az ország egy főre jutó GDP értéke mindössze 5 660 dollár. Ami az európai átlagnak – 44 200 dollár – is csak egy töredéke. Szélesebb összehasonlításban Ukrajna egy főre jutó GDP-je hasonló Iránéhoz (5 310 dollár), El Salvadoréhoz (5 540 dollár) és Guatemaláéhoz (5 680 dollár).

Az ország 2022-es megszállása után Ukrajna GDP-je egyetlen év alatt 30%-kal csökkent – a legnagyobb veszteség a függetlenség óta. A nagymértékű kivándorlás – hatmillió menekült – szintén szerepet játszik ebben.

Rebeka

2021-ben kezdtem el érdeklődni a kriptovaluták - elsősorban a bitcoin - iránt, ekkor mélyedtem el a programozás világában, és kezdtem el tanulmányaimat gazdaságinformatikus szakon. A tartalomgyártás mellett gyakran részt veszek különböző Bitcoin rendezvényeken, konferenciákon, ami nagyban rásegít, hogy még inkább a kriptoközösség tagjának érezzem magam.

Latest from Blog

MrBeast

Évi 75 millió? Ezek a legjobban fizető AI-állások

Nem kell teljes karrierváltás ahhoz, hogy valaki évi tízmilliókkal többet keressen. Elég a meglévő tech-tudásra ráépíteni az AI-készségeket, hogy valaki akár 85%-kal többet keressen. 85%-kal is többet fizethet az AI-tudás, itt a

Itt a textil, ami a világűrbe küldi a nyári hőséget

Az Adelaide-i Egyetem kutatói egy Nobel-díjas technológiai áttörés segítségével forgatják fel a nyári öltözködés évszázados szabályait. A nyári kánikula beálltával az évszázados megszokás és a józan ész mindig azt diktálja, hogy a

A világ leggyilkosabb mérgét keverte ki egy egyetemista

Szirénázó rendőrautók, tűzoltók és speciális vegyivédelmi alakulatok sora lepték el a Massachusetts Institute of Technology (MIT) campusát, miután a világ egyik legtekintélyesebb tudományos egyetemén pánikszerű riasztást váltott ki az egyik hallgató rendkívül

Kipukkadt a hidrogénlufi: A zöld energia kiábrándító valósága

Elon Musk egyszer „megdöbbentően nagy ostobaságnak” nevezte a hidrogén üzemanyagként való használatát az autóiparban, ám a világ egyik legsikeresebb elektromosautó-gyártójának elutasítása sem tudta eltántorítani a politikai döntéshozókat attól, hogy a zöld energia

Így szorított ki tízezer nyelvet az angol

Amikor a Föld nyelvi sokszínűségére gondolunk, többnyire a ma aktívan használt, nagyjából hétezer beszélt nyelvből indulunk ki. Ez a lenyűgöző adat azonban csupán egyetlen pillanatfelvétel az emberiség több tízezer éves történetében. Nyelvészek

Ezért buknak el a külföldi alapkezelők Kínában

A Fidelity International (FIL) a legújabb globális alapkezelő, amely a hírek szerint mérlegeli a kínai lakossági alapkezelési üzletágból való kivonulást. A cég három évvel ezelőtt teljes egészében saját tulajdonú leányvállalatot hozott létre