10 gyakori tévhit, amiket te is rosszul tudtál

2024.07.07.
Olvasási idő: 3 perc

A régi asszonyok meséi és az innen-onnan eredő elképzelések gyakran úgy kerültek a köztudatba, hogy előtte senki nem derítette ki, vajon tényleg igazak-e. Pedig az, hogy valamit sokan állítanak, még nem jelenti azt, hogy igaz is.

Ez érvényes lehet a következő 10 furcsa tévhitre is. Te hányat tartottál eddig ebből igaznak?

1. A szerencsesütik nem Kínából származnak.

Annak ellenére, hogy manapság sok nyugati kínai étteremben osztogatják az étkezés végén, a szerencsesüti nem Kínából származik. A japánok hozták az Egyesült Államokba. Kínában ritkán találkozhatunk velük, és furcsamód gyakran az amerikai konyha szimbólumának tekintik őket.

2. Buddha nem volt kövér.

A népszerű ábrázolás a barátságos, nevető, kövér, nagy pocakkal rendelkező Buddháról teljesen pontatlan. A pocakos férfi valójában egy 10. századi kínai hős, akit Budai-nak hívnak. Buddha pedig valójában egy aszkéta volt, aki egy lótuszfa alatt imádkozott, szinte semmit sem evett, hogy elérje a megvilágosodást. A két alakot az idők során összemosták.

3. Nem Mozart komponálta a „Twinkle Twinkle Little Star” (Ragyogj, ragyogj kis csillag) című dalocskát.

Széles körben elterjedt, hogy a klasszikus gyerekdalt az osztrák zenész komponálta ötéves korában. A dal valójában egy francia népdalból származik, amelyet Mozart feldolgozott 25-26 éves korában.

4. A „Golf” nem egy nőgyűlölő szlogen.

Elterjedt tévhit, hogy a „golf” kifejezés jelentése: Gentlemen Only Ladies Forbidden. Erre azonban nincs bizonyíték. A „golf” kifejezés már a középső skót időszakban is létezett.

5. A vikingek nem viseltek szarvakat a sisakjukon.

Ez az ikonikus kép, amellyel a harcos megszállókat ábrázolják, de erre sincs történelmi bizonyíték. A vikingek sisakján lévő szarvak Richard Wagner Der Ring des Nibelungen című operájának egyik jelenetéből származnak.

6. Nem a kínai Nagy Fal az egyetlen ember alkotta alkotás, amely az űrből látható.

Az Apollo űrhajósok egyike sem számolt be arról, hogy a Holdról bármilyen konkrét, ember alkotta tárgyat látott volna. Még a Föld körül keringő űrhajósok is alig látják. A városi fények azonban könnyen láthatók a Föld éjszakai oldalán a Föld körüli pályáról.

7. Napóleon nem volt alacsony.

A legendás francia császár magasságát francia lábban jegyezték fel – öt láb két hüvelyk –, ami angolszász mértékben öt láb hét hüvelyknek felel meg. Ez 170 centimétert jelent, így a „kis tizedes” valamivel magasabb volt az akkori francia átlagnál.

8. John F. Kennedy nem azonosította magát fánkként.

Létezik egy legenda, mely szerint az amerikai elnök az „ein” határozatlan névelőt használta a Németországnak tett híres bejelentésében, miszerint: „Ich bin ein Berliner”, ezzel valójában azt mondta, hogy ő egy fánk.

Ez nem igaz. Ez volt a németek megszokott formája arra, hogy egy berlini személyként azonosítsák magukat.

9. A kis Jézust nem látogatta meg három király.

Minden idők egyik legtöbbször elmesélt története ez, amely viszont nem szerepel a Bibliában. Ehelyett azt találjuk a Szentírásban, hogy „királyok” látogathatták meg a csecsemőt, máshol pedig három ajándékról esik szó. Mindebből kiindulva a festők három királyt rajzoltak le ajándékokkal.

De a királyok pontos száma hiedelem, ahogy az is, hogy a nevük Gáspár, Menyhért és Boldizsár lett volna – ezek az adatok sehol sem szerepelnek a Bibliában.

10. Ha kettévágjuk a földigilisztát, nem lesz belőle még egy giliszta.

Ha elvágják, csak a földigiliszta elülső fele maradhat életben, a hátsó vége elpusztul. Ezt a képességet rendkívül egyszerű idegrendszerük teszi lehetővé, ugyanis a jóval bonyolultabb felépítésű gerincesekkel ellentétben ők vissza tudják építeni. Néhány féregfaj ráadásul mindkét végéből vissza tudja növeszteni a levágott részt – de a giliszta nem.

katilan

Kereskedelmi akadémián végeztem, eredetileg könyveléssel, banki vagy biztosítási területen képzeltem el a jövőmet. Az élet azonban más irányba vitt: első munkahelyem egy nyomda volt, ahol ugyan könyvelőként kezdtem, de idővel teljesen más területre sodródtam. A grafikai munka és az újságírás váltak a fő tevékenységi köreimmé. Azóta számos kiadvány, könyv és folyóirat szerkesztésében vettem részt, híroldalaknak és nyomtatott sajtónak is rendszeresen írtam. Emellett a művészetek és a kultúra világa is fontos része lett az életemnek, dolgoztam kulturális szervezőként, és az irodalom területén is aktív vagyok. Az utóbbi években egyre többféle témával kezdtem el foglalkozni: közéleti, gazdasági, politikai és technológiai területeken is írok. Újabban a kriptovaluták világa is érdekel, ismerkedem ezzel a területtel, és ebben a témában is készítek írásokat. Törekszem arra, hogy a sokszínű érdeklődésemet közérthetően és értékesen adjam vissza az olvasóknak.

Latest from Blog

A világ leggyilkosabb mérgét keverte ki egy egyetemista

Szirénázó rendőrautók, tűzoltók és speciális vegyivédelmi alakulatok sora lepték el a Massachusetts Institute of Technology (MIT) campusát, miután a világ egyik legtekintélyesebb tudományos egyetemén pánikszerű riasztást váltott ki az egyik hallgató rendkívül

Kipukkadt a hidrogénlufi: A zöld energia kiábrándító valósága

Elon Musk egyszer „megdöbbentően nagy ostobaságnak” nevezte a hidrogén üzemanyagként való használatát az autóiparban, ám a világ egyik legsikeresebb elektromosautó-gyártójának elutasítása sem tudta eltántorítani a politikai döntéshozókat attól, hogy a zöld energia

Így szorított ki tízezer nyelvet az angol

Amikor a Föld nyelvi sokszínűségére gondolunk, többnyire a ma aktívan használt, nagyjából hétezer beszélt nyelvből indulunk ki. Ez a lenyűgöző adat azonban csupán egyetlen pillanatfelvétel az emberiség több tízezer éves történetében. Nyelvészek

Ezért buknak el a külföldi alapkezelők Kínában

A Fidelity International (FIL) a legújabb globális alapkezelő, amely a hírek szerint mérlegeli a kínai lakossági alapkezelési üzletágból való kivonulást. A cég három évvel ezelőtt teljes egészében saját tulajdonú leányvállalatot hozott létre
Instagram

Így éld túl a modern kor legnagyobb Instagram rémálmát

Mindannyiunkkal előfordult már az a gyomorszorító pillanat, amikor egy ismerős, egy ex-pasi vagy egy kiszemeltünk több éves Instagram-fotóit böngészve az ujjunk meglódul, és a képernyőt megérintve véletlenül rákattintunk a piros szívre. A

A sci-fi írók sem merték megjósolni a hatósági brutalitást

A tudományos-fantasztikus irodalom legsötétebb jövőképei ritkán válnak egyetlen drámai fordulattal valóra. Ehelyett a technológiai kontroll hálója csendben, lépésről lépésre szövődik körénk, amíg a totális megfigyelés és a szigorított fizikai kényszerítés a mindennapi