Elhagyni az otthont és felépíteni a saját életünket – sok országban ezek a felnőtté válás alappillérei. Ezek azok a jelek, melyek alapján egy-egy társadalom úgy ítéli meg az egyént, hogy az alkalmas és képes a saját életének megtervezésére és fenntartására.
Ahogy azonban a Visual Capitalist munkatársa, Pallavi Rao az alábbiakban bemutatja, egyes kultúrák és családi struktúrák merőben különböznek. Néha pedig a gazdaságok is befolyásolhatják a kiköltözési képességet.
Mikor hagyják el az európaiak a fészket?
A balkáni országokban és a Dél-Európában élők nem sietnek elhagyni a szülői fészket.
A kiköltözők átlagos életkora hét országban – mindannyian ebből a térségből – 30 év vagy annál magasabb.
A kulturális tényezők (erős családi kötelékek) és a gazdasági nyomás (magas bérleti díjak az alacsonyabb helyi bérekhez képest) azt eredményezik, hogy egyre idősebb korban költöznek el otthonról az egyes térségekben.
Egy másik érdekes összefüggés, hogy ugyanezekben az országokban általában magasabb a lakástulajdonosi arány (Romániaban, Szlovákiában és Horvátországban is 90% feletti), ami azt jelzi, hogy az ott élők nem preferálják a lakások bérlés lehetőségét.
A többgenerációs családok is gyakoribbak a térségben, ami a mezőgazdaság-orientáltabb társadalom, az erős vallás, valamint a gyengébb jóléti állam és intézmények maradványa.
A skandináv országokban – Finnországban, Svédországban és Dániában – „fészekelhagyó” átlagéletkor a 21-22 éves korosztályba esik. Ehhez képest a lakástulajdonlási arány jóval alacsonyabb az ő esetükben.
Hungarian 