Ősi templomot találtak a homokdűne alatt, mely megoldhat egy nagy történelmi rejtélyt

2024.07.21.
Olvasási idő: 1 perc

Peru északnyugati részén néhány héttel ezelőtt 4-5 ezer éves szertartási templom elveszett romjait tárták fel a régészek. A lelet a Zaña kerületben található, és a Los Paredones de la Otra Banda – Las Animas régészeti komplexum része.

Az ásatásokon dolgozó csapat először az épület falait fedezte fel, majd olyan jellegzetes leletek kerültek elő, amelyek arra utalnak, hogy az építmény egykor templom volt. A falak között három felnőtt csontvázának maradványaira bukkantak a kutatók.

Az elhunytak mellett felfedezett, szövetbe csomagolt tárgyak további izgalmas kérdéseket vetnek fel. A szakértők arra következtetnek, hogy ez a templom áldozati szertartások helyszínéül szolgálhatott.

„Valószínű, hogy egy agyagfalakkal körbevett régészeti térben elhatárolt 5000 éves vallási helyszínre találtunk” – mondta Luis Armando Muro Ynoñán, régész, az Ucupe-Zaña-völgy kultúrája régészeti projektjének igazgatója a perui kulturális minisztérium lefordított közleményében.

A feltárás vezetője elárulta, hogy az ősi vallási épület vályogból készült falai, a homok alatt eltelt évezredek ellenére is viszonylagos jó állapotban maradtak fenn.

A lelet legrégebbi részén az 5000 éves falakon kívül különböző építészeti elemek is találhatók, ezek arról árulkodnak, hogy a helyszín szertartási templomként szolgált. A falakat bonyolult frízek díszítik, amelyek madárfejű emberi testet, macskavonásokat és hüllőkarmokat ábrázolnak. A falak felső részeit „festői képet ábrázoló vékonyvakolat” borította.

 „Az épületen belül egy központi lépcsőt találtak, amely egy színpadhoz hasonló emelvényre vezetett fel – mondta Muro Ynoñán, megjegyezve, hogy az emelvényen valószínűleg rituális előadásokat tartottak közönség előtt.

Az áldozati szertartások és a falakon található figurális ábrázolások arra utalnak, hogy ez a hely spirituálisan és vallásilag is jelentős lehetett az adott korszakban. A helyi szakértők most azon dolgoznak, hogy minél többet megtudjanak ezekről az ősi lakosokról és a vallási gyakorlatukról. A kutatóknak még rengeteg elemzésre és vizsgálatra van szükségük ahhoz, hogy teljes képet alkothassanak a templom funkciójáról és az ősi civilizáció életmódjáról.

 

katilan

Kereskedelmi akadémián végeztem, eredetileg könyveléssel, banki vagy biztosítási területen képzeltem el a jövőmet. Az élet azonban más irányba vitt: első munkahelyem egy nyomda volt, ahol ugyan könyvelőként kezdtem, de idővel teljesen más területre sodródtam. A grafikai munka és az újságírás váltak a fő tevékenységi köreimmé. Azóta számos kiadvány, könyv és folyóirat szerkesztésében vettem részt, híroldalaknak és nyomtatott sajtónak is rendszeresen írtam. Emellett a művészetek és a kultúra világa is fontos része lett az életemnek, dolgoztam kulturális szervezőként, és az irodalom területén is aktív vagyok. Az utóbbi években egyre többféle témával kezdtem el foglalkozni: közéleti, gazdasági, politikai és technológiai területeken is írok. Újabban a kriptovaluták világa is érdekel, ismerkedem ezzel a területtel, és ebben a témában is készítek írásokat. Törekszem arra, hogy a sokszínű érdeklődésemet közérthetően és értékesen adjam vissza az olvasóknak.

Latest from Blog

A világ leggyilkosabb mérgét keverte ki egy egyetemista

Szirénázó rendőrautók, tűzoltók és speciális vegyivédelmi alakulatok sora lepték el a Massachusetts Institute of Technology (MIT) campusát, miután a világ egyik legtekintélyesebb tudományos egyetemén pánikszerű riasztást váltott ki az egyik hallgató rendkívül

Kipukkadt a hidrogénlufi: A zöld energia kiábrándító valósága

Elon Musk egyszer „megdöbbentően nagy ostobaságnak” nevezte a hidrogén üzemanyagként való használatát az autóiparban, ám a világ egyik legsikeresebb elektromosautó-gyártójának elutasítása sem tudta eltántorítani a politikai döntéshozókat attól, hogy a zöld energia

Így szorított ki tízezer nyelvet az angol

Amikor a Föld nyelvi sokszínűségére gondolunk, többnyire a ma aktívan használt, nagyjából hétezer beszélt nyelvből indulunk ki. Ez a lenyűgöző adat azonban csupán egyetlen pillanatfelvétel az emberiség több tízezer éves történetében. Nyelvészek

Ezért buknak el a külföldi alapkezelők Kínában

A Fidelity International (FIL) a legújabb globális alapkezelő, amely a hírek szerint mérlegeli a kínai lakossági alapkezelési üzletágból való kivonulást. A cég három évvel ezelőtt teljes egészében saját tulajdonú leányvállalatot hozott létre
Instagram

Így éld túl a modern kor legnagyobb Instagram rémálmát

Mindannyiunkkal előfordult már az a gyomorszorító pillanat, amikor egy ismerős, egy ex-pasi vagy egy kiszemeltünk több éves Instagram-fotóit böngészve az ujjunk meglódul, és a képernyőt megérintve véletlenül rákattintunk a piros szívre. A

A sci-fi írók sem merték megjósolni a hatósági brutalitást

A tudományos-fantasztikus irodalom legsötétebb jövőképei ritkán válnak egyetlen drámai fordulattal valóra. Ehelyett a technológiai kontroll hálója csendben, lépésről lépésre szövődik körénk, amíg a totális megfigyelés és a szigorított fizikai kényszerítés a mindennapi