Óriási költséggel jár az olimpiai játékok megszervezése

2024.07.29.
Olvasási idő: 2 perc

A 2024-es nyári olimpiai játékok pénteken végre megkezdődtek Párizsban. Azonban már az elején jelentős biztonsági aggályok merültek fel, például az ISIS fenyegetései és péntek reggeli a francia vonathálózatot ért nagyszabású vandalizmus. Ezek a komoly biztonsági problémák egyelőre elvonják a figyelmet egy másik, a legtöbb olimpiát érintő negatívumról: a költségtúllépésről.

A gazdasági adatok ugyanis azt mutatják, hogy a költségvetésben tervezettnél sokkal többet költenek a rendező városok az olimpiai játékok létesítményeinek felépítésére és a játékok megszervezésére. De amint arról Katharina Buchholz, a Statista munkatársa beszámol, Párizs (a jelenlegi becslések szerint) nem a legrosszabb a sorban. Annak ellenére, hogy a több mint 100 százalékos költségtúllépés miatt 8,7 milliárd dollárba kerülhet a játékok megrendezése (a városi és közlekedési infrastruktúrába történő beruházások nélkül).

olimpiai játékok költségtúllépés

Ezt könnyedén felülmúlta Barcelona, amely 1992-es olimpiai játékok esetében 266 százalékkal lépte túl a költségeket. De a dobogóra felfér Rio de Janeiro is, amely 2016-ban 352 százalékkal lépte túl a költségvetést. A téli játékok is lehetnek a vártnál jóval drágábbak. Például az oroszországi Szocsiban 2014-ben az esemény 289 százalékkal lett drágább a vártnál, rekordot jelentő 28,9 milliárd dollárral. De megemlíthetjük a norvégiai Lillehammert is 1994-ben, ahol 277 százalékos túllépés történt.

Felelős költségvetéssel lehet csak olimpiát rendezni

Bár az olimpiákhoz hasonló események megrendezését néha a városok infrastruktúrájának javítását célzó lehetőségként hirdetik, a játékok maradandó öröksége néha egy csomó elhagyott és túlburjánzott helyszín, amelyeket a rossz hosszú távú tervezés miatt senki sem használ. Ez a mai napig így van a korábbi rendező városokban, például Szarajevóban, Athénban, Pekingben és Rióban, hogy csak néhányat említsünk. Itt az omladozó stadionok és az elfeledett olimpiai falvak nem a sportteljesítmény büszke emlékművei, hanem inkább a katasztrofális pénzügyi rossz gazdálkodás szomorú szimbólumai.

Néhány ország és város tanult a múltbeli hibákból. A németországi Hamburg is figyelemre méltó példa erre, mivel egy népszavazást követően a költségekre hivatkozva visszavonta 2015-ben a pályázatát. Más városok megtanulták, hogy a pénzügyi következményeket figyelembe véve kell a játékok megrendezni úgy, hogy az évek múltán is a város malmára hajtsa a vizet.

premik

Közel 10 éves IT tapasztalattal rendelkezek nagyvállalati fizetési rendszerek és fizetési megoldások fejlesztésében. A kriptók által képviselt érték mellett érdekel a mögöttes technológia is, és nagyon kíváncsi vagyok, hogyan épül egymásra a mainstream és a kriptovaluták világa.

Latest from Blog

Az El Niño időzített bombává változtatja az óceánt

A mexikói Michoacán állam tengerpartján, Lázaro Cárdenas kikötővárosában a hullámok már napok óta gyanúsan magasra csaptak. Az óceán morajlása nem a megszokott trópusi ritmust követte, hanem egy készülő katasztrófa baljós nyitányát sejtették.

Emberi hűtőszekrényt találtak ki a japánok a hőség ellen

Idén nyáron a világszerte tapasztalható, rekordszintű hőmérsékletek ismét élesen emlékeztettek a klímaváltozás egyre súlyosbodó hatásaira. Ha nincs légkondicionálód vagy medencéd, amelyben lehűthetnéd magad, nagyon kevés lehetőséged marad arra, hogy elmenekülj a hőség
MrBeast

Évi 75 millió? Ezek a legjobban fizető AI-állások

Nem kell teljes karrierváltás ahhoz, hogy valaki évi tízmilliókkal többet keressen. Elég a meglévő tech-tudásra ráépíteni az AI-készségeket, hogy valaki akár 85%-kal többet keressen. 85%-kal is többet fizethet az AI-tudás, itt a

Itt a textil, ami a világűrbe küldi a nyári hőséget

Az Adelaide-i Egyetem kutatói egy Nobel-díjas technológiai áttörés segítségével forgatják fel a nyári öltözködés évszázados szabályait. A nyári kánikula beálltával az évszázados megszokás és a józan ész mindig azt diktálja, hogy a

A világ leggyilkosabb mérgét keverte ki egy egyetemista

Szirénázó rendőrautók, tűzoltók és speciális vegyivédelmi alakulatok sora lepték el a Massachusetts Institute of Technology (MIT) campusát, miután a világ egyik legtekintélyesebb tudományos egyetemén pánikszerű riasztást váltott ki az egyik hallgató rendkívül

Kipukkadt a hidrogénlufi: A zöld energia kiábrándító valósága

Elon Musk egyszer „megdöbbentően nagy ostobaságnak” nevezte a hidrogén üzemanyagként való használatát az autóiparban, ám a világ egyik legsikeresebb elektromosautó-gyártójának elutasítása sem tudta eltántorítani a politikai döntéshozókat attól, hogy a zöld energia

Így szorított ki tízezer nyelvet az angol

Amikor a Föld nyelvi sokszínűségére gondolunk, többnyire a ma aktívan használt, nagyjából hétezer beszélt nyelvből indulunk ki. Ez a lenyűgöző adat azonban csupán egyetlen pillanatfelvétel az emberiség több tízezer éves történetében. Nyelvészek

Ezért buknak el a külföldi alapkezelők Kínában

A Fidelity International (FIL) a legújabb globális alapkezelő, amely a hírek szerint mérlegeli a kínai lakossági alapkezelési üzletágból való kivonulást. A cég három évvel ezelőtt teljes egészében saját tulajdonú leányvállalatot hozott létre