Masszív DDOS-támadás érte az X-et a Trump beszélgetés alatt?

2024.08.13.
Olvasási idő: 2 perc

A milliárdos vállalkozó Elon Musk azt állította, hogy kibertámadás érte az X közösségi médiaplatformját, hogy megzavarják a Donald Trumppal való beszélgetést.

Trump

Augusztus 12-én az X tulajdonosa, Elon Musk azt nyilatkozta, hogy úgy tűnik, hogy egy masszív elosztott szolgáltatásmegtagadási (DDOS distributed denial-of-service) támadás érte a mikroblogging platformot, és „azon dolgozik, hogy leállítsa azt”.

A DDOS-támadások célja általában egy weboldal vagy szolgáltatás megzavarása azáltal, hogy hamis forgalommal árasztják el a hálózatot, hogy megakadályozzák a felhasználók hozzáférését az oldalhoz.

„Ahogy ez a masszív támadás is mutatja, sokan ellenzik, hogy az emberek csak meghallgassák, mit akar mondani Trump elnök úr.  Így megtiszteltetés számomra ez a beszélgetés.” – mondta.

Trump beszédét támadták?

Az állítólagos támadás egybeesett azzal a X Spaces rendezvénnyel, amelyen Musk és Donald Trump volt elnök beszélgetett, amelyet keleti idő szerint este 8 órára terveztek.

A nagy érdeklődéssel várt, mindkét fél által reklámozott beszélgetés az elnökjelölt visszatérését volt hivatott jelezni az X-re. Musk arról számolt be, hogy a platformot aznap az esemény előtt tesztelték. „A mai napon 8 millió egyidejű felhasználóval teszteltük a rendszert.”

Ezt követően hozzátette, hogy az X Spaces esemény egy kisebb számú egyidejű hallgatóval folytatódik 20:30-kor keleti parti idő szerint. Majd közvetlenül utána közzéteszik a vágatlan hanganyagot.

Musk Trump beszélgetés

Augusztus 13-án Musk azt mondta, hogy „szinte az összes hagyományos médium szemétbe fogja dobni a Trump-beszélgetést. Így a hallgatók száma valószínűleg 200+ millió fölé fog emelkedni”.

Trump augusztus 12-én tért vissza az X-re, ahol 2021 januárjában volt utoljára elérhető, amikor kitiltották a platformról. Az elmúlt három évben áttért arra, hogy elsősorban saját közösségi médiaplatformján, a Truth Socialon posztoljon.

Nem említi a kriptót

Az esemény során Trump részletesen elmesélte a merényletkísérletét, és beszélt a bevándorlásról alkotott véleményéről. Nem volt azonban semmilyen említés a kriptókról vagy Elon Musk Dogecoin iránti vonzalmáról.

Általánosságban elmondható, hogy Trump és Musk barátságos interjúja nem árult el új információkat a volt elnök gondolkodásáról vagy terveiről, amennyiben a novemberi választásokon megnyeri második ciklusát.

Trump azonban a közelmúltban nagyon is hangoztatta a bitcoinról szóló véleményét. Ígéretet is tett arra, hogy megválasztása esetén nem ad el semmit az amerikai kincstár készletéből.

Új fejlemény, hogy a rivális Kamala Harris is elismerte a kriptoszavazókat azzal, hogy a múlt héten megalakította a „Crypto for Harris” nevű új érdekvédelmi csoportot.

premik

Közel 10 éves IT tapasztalattal rendelkezek nagyvállalati fizetési rendszerek és fizetési megoldások fejlesztésében. A kriptók által képviselt érték mellett érdekel a mögöttes technológia is, és nagyon kíváncsi vagyok, hogyan épül egymásra a mainstream és a kriptovaluták világa.

Latest from Blog

MrBeast

Évi 75 millió? Ezek a legjobban fizető AI-állások

Nem kell teljes karrierváltás ahhoz, hogy valaki évi tízmilliókkal többet keressen. Elég a meglévő tech-tudásra ráépíteni az AI-készségeket, hogy valaki akár 85%-kal többet keressen. 85%-kal is többet fizethet az AI-tudás, itt a

Itt a textil, ami a világűrbe küldi a nyári hőséget

Az Adelaide-i Egyetem kutatói egy Nobel-díjas technológiai áttörés segítségével forgatják fel a nyári öltözködés évszázados szabályait. A nyári kánikula beálltával az évszázados megszokás és a józan ész mindig azt diktálja, hogy a

A világ leggyilkosabb mérgét keverte ki egy egyetemista

Szirénázó rendőrautók, tűzoltók és speciális vegyivédelmi alakulatok sora lepték el a Massachusetts Institute of Technology (MIT) campusát, miután a világ egyik legtekintélyesebb tudományos egyetemén pánikszerű riasztást váltott ki az egyik hallgató rendkívül

Kipukkadt a hidrogénlufi: A zöld energia kiábrándító valósága

Elon Musk egyszer „megdöbbentően nagy ostobaságnak” nevezte a hidrogén üzemanyagként való használatát az autóiparban, ám a világ egyik legsikeresebb elektromosautó-gyártójának elutasítása sem tudta eltántorítani a politikai döntéshozókat attól, hogy a zöld energia

Így szorított ki tízezer nyelvet az angol

Amikor a Föld nyelvi sokszínűségére gondolunk, többnyire a ma aktívan használt, nagyjából hétezer beszélt nyelvből indulunk ki. Ez a lenyűgöző adat azonban csupán egyetlen pillanatfelvétel az emberiség több tízezer éves történetében. Nyelvészek

Ezért buknak el a külföldi alapkezelők Kínában

A Fidelity International (FIL) a legújabb globális alapkezelő, amely a hírek szerint mérlegeli a kínai lakossági alapkezelési üzletágból való kivonulást. A cég három évvel ezelőtt teljes egészében saját tulajdonú leányvállalatot hozott létre

Mielőtt továbblépnél