A kutatók 97 millió éves, úgynevezett magnetofossziliákat azonosítottak, amelyek arra utalnak, hogy egy kihalt, tengeri élőlény a Föld mágneses terét használva tájékozódott. A felfedezés a biológiai „iránytű” fejlődésének fontos állomását mutatja meg.
Mit árulnak el a magnetofossziliák?
A magnetofossziliák mikroszkopikus, mágneses szemcsék, amelyek egykori élőlényekből maradtak vissza. A most elemzett minták szokatlanul nagyok a baktériumoknál ismert kristályokhoz képest, és rendezett mágneses szerkezetet mutatnak. Ez arra utal, hogy nem véletlen, hordalék jellegű vasrészecskékről van szó, hanem biológiai eredetű, célra „hangolt” mágneses elemekről, amelyek a tájékozódást szolgálhatták.
A kutatók szerint az a faj, amely ezeket hátrahagyta, nagy pontossággal érzékelhette a bolygó mágneses mezejét. Ez a képesség ma is ismert több vándorló állatnál (például tengeri teknősöknél, halaknál, madaraknál), de a leletek azt sugallják, hogy már a kréta időszakban jelen volt fejlett formában.
Hogyan derül ki mindez a kövületekből?
A nyomozás kulcsa az úttörő mágneses tomográfia: ezzel a módszerrel a kutatók nem csak a formai jegyeket, hanem a belső mágneses tér elrendeződését is feltérképezték. A gravitációs és kőzetszerkezeti adatokkal, valamint spektroszkópiai vizsgálatokkal együtt kirajzolódott, hogy a szemcsék koherens, „irányított” mintázatot követnek – olyat, ami leginkább a mágneses érzékelésre építő biológiai rendszerekre jellemző.
A technika nagy előnye, hogy nem roncsolja a mintát, mégis betekintést ad abba, hogyan „álltak össze” a mágneses domének évmilliókkal ezelőtt. Ez a részletgazdagság korábban elérhetetlen volt a klasszikus röntgenes vizsgálatokkal.
A faj meghatározásának nehézsége
A konkrét faj kiléte továbbra is nyitott kérdés, de a kutatók vándorló tengeri élőlényeket tartanak valószínűnek. Felmerül például az angolnafélék vonala (ők nagyjából 100 millió éve jelentek meg), amelyek ismerten hatalmas távolságokat tesznek meg. A kulcs itt az elterjedtség: olyan állat jöhet szóba, amely elég gyakori volt ahhoz, hogy ekkora mennyiségben hagyjon maga után mágneses eredetű maradványokat.
Miért fontos ez az evolúció megértésében?
A leletek egy hiányzó láncszemre mutatnak a baktériumok egyszerű mágnesérzékelésétől a komplex, „GPS-szerű” állati navigációig. A Föld mágneses mezejének érzékelése különösen az óceáni környezetben életmentő: a nyílt vízen kevés a vizuális kapaszkodó, ezért az iránytűként működő belső rendszer óriási előny. A mostani eredmények alapján a mágneses érzékelés jóval korábban és fejlettebb formában volt jelen, mint korábban gondoltuk.
Ez is érdekelhet: A GPS elődje, az Etak navigátor abszurd története
Merre tovább a kutatásban?
A következő lépés a magnetofossziliák szélesebb körű mintázása különböző üledékekben, valamint a mágneses tomográfia rutin eszközzé tétele a paleontológiában. Minél több minta kerül nagy felbontású mágneses „szkenner” alá, annál pontosabban rajzolható fel az a evolúciós út, amely a bakterális kristályoktól elvezetett a mai, kifinomult állati navigációs rendszerekig.
