Hollandia visszaállítja a határellenőrzéseket az illegális bevándorlás csökkentésére

2024.11.15.
Olvasási idő: 2 perc

Hollandia bejelentette, hogy december 9-től visszaállítja a belső határellenőrzéseket, hogy jobban kezelhesse az illegális bevándorlást.

A Geert Wilders-féle Szabadságpárt (PVV) menekültügyi és bevándorlási minisztere, Marjolein Faber által javasolt intézkedést a Minisztertanács jóváhagyta, és hat hónapig lesz érvényben.

„Ez az intézkedés célja az irreguláris migráció csökkentése Hollandiában” – áll a kormány sajtóközleményében. Hozzátették, hogy „a belépéshez vagy tartózkodáshoz szükséges feltételeknek nem megfelelő személyek kiutasítása európai szabályozás és a Belgiumot és Németországot is érintő megállapodások alapján történik.”

„Négy hónapja hallgatom: »Nem engedélyezett, nem lehetséges, nem fog megtörténni.« De nem hagyom, hogy elbátortalanítsanak. Én vagyok az a miniszter, aki konkrét lépéseket tesz, hogy valóban irányítást szerezzünk a migráció felett. Mindent meg kell tennünk!” – mondta Faber a múlt héten a holland parlament előtt.

Az ellenőrzéseket végrehajtó Holland Királyi Katonai Rendőrség (Marechaussee) kiemelten figyel arra, hogy a gazdasági és ingázó forgalom lehető legkevesebb fennakadással működjön, különösen a határmenti területeken. A repülőtereken pedig a magasabb kockázatú járatokra összpontosítják az ellenőrzéseket, ahol nagyobb az illegális migráció vagy a határokon átnyúló bűnözés veszélye.

Az uniós jog előírja, hogy Hollandia értesítse az Európai Bizottságot, az EU tagállamait és az Európai Parlamentet az ideiglenes intézkedésről.

Hollandia lépése tükrözi több más uniós ország, köztük Németország, Ausztria, Franciaország és Dánia hasonló döntéseit, amelyek mind ideiglenes határellenőrzéseket vezettek be vagy hosszabbítottak meg a fokozódó migrációs hullámok és biztonsági aggodalmak miatt.

Németország szeptember 16-án hat hónapos határellenőrzést vezetett be, mely során minden szomszédos országból érkező személyt szűrnek. Ausztria, Franciaország és Dánia szelektív ellenőrzéseket vezettek be, Dánia különösen a Németországból érkező terrorizmus és szervezett bűnözés fenyegetését jelölte meg okként.

A holland kormány hangsúlyozta, hogy az ellenőrzések visszaállítása „kivételes és ideiglenes intézkedés”, amelyet a Holland Királyi Katonai Rendőrség kapacitásai keretében, a szomszédos államokkal szoros együttműködésben hajtanak végre. Az intézkedést szükség esetén fokozatosan kiterjeszthetik, és 2025 közepén ér véget, kivéve, ha meghosszabbítják vagy megújítják.

katilan

Kereskedelmi akadémián végeztem, eredetileg könyveléssel, banki vagy biztosítási területen képzeltem el a jövőmet. Az élet azonban más irányba vitt: első munkahelyem egy nyomda volt, ahol ugyan könyvelőként kezdtem, de idővel teljesen más területre sodródtam. A grafikai munka és az újságírás váltak a fő tevékenységi köreimmé. Azóta számos kiadvány, könyv és folyóirat szerkesztésében vettem részt, híroldalaknak és nyomtatott sajtónak is rendszeresen írtam. Emellett a művészetek és a kultúra világa is fontos része lett az életemnek, dolgoztam kulturális szervezőként, és az irodalom területén is aktív vagyok. Az utóbbi években egyre többféle témával kezdtem el foglalkozni: közéleti, gazdasági, politikai és technológiai területeken is írok. Újabban a kriptovaluták világa is érdekel, ismerkedem ezzel a területtel, és ebben a témában is készítek írásokat. Törekszem arra, hogy a sokszínű érdeklődésemet közérthetően és értékesen adjam vissza az olvasóknak.

Legfrissebb hírek

arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális

Pár éven belül megelőzheti a ChatGPT-t egy új AI chatbot?

A Perplexity mesterséges intelligenciája 780 millió kérdést kapott májusban, mondta Aravind Srinivas vezérigazgató a Bloomberg Tech Summit csütörtöki rendezvényén. Srinivas szerint az AI chatbotnak 780 millió kérdést tettek fel az előző hónapban,
hu_HUHungarian