Ukrajna volt katonai vezetője szerint elkezdődött a harmadik világháború

2024.11.27.
Olvasási idő: 2 perc

Valerij Zaluzsnij, Ukrajna volt vezérkarfőnöke és az ország jelenlegi brit nagykövete, nemrégiben a Politico-nak adott interjújában arra figyelmeztetett, hogy a harmadik világháború már zajlik.

„Úgy vélem, hogy 2024-ben már kijelenthetjük, hogy a harmadik világháború elkezdődött” – mondta Zaluzsnij. Az interjú során hangsúlyozta a konfliktus nemzetközi dimenzióit, különösen az észak-koreai katonai jelenlétet, az iráni technológia alkalmazását és Kína moszkvai támogatását emelte ki.

Ukrajna világháború

„Nyilvánvaló, hogy Ukrajnának már túl sok ellensége van. Ukrajna támadt létfenntartó technológiával, de nem biztos, hogy ezt a csatát egyedül megnyerheti” – fejtette ki, hozzátéve, hogy a nyugati szövetségesek támogatásával Ukrajna immár hosszútávú csapásokat hajthat végre orosz területeken amerikai, brit és francia rakétákkal.

Zaluzsnij szerint a konfliktusban kínai fegyverek is megjelentek, amelyek észak-koreai és iráni eszközökkel együtt Ukrajna elleni támadásokhoz járulnak hozzá. „2024-ben Ukrajna már nem csak Oroszországgal szembesül. Az ukrán katonák észak-koreai katonákkal találják szembe magukat. Legyünk őszinték. Az iráni »Shahed« drónok már nyíltan, bárminemű rejtegetés nélkül civil áldozatokat szednek Ukrajnában” mondta Zaluzsnij.

Hozzátette: „Még mindig lehetőség van arra, hogy ezt itt, Ukrajna területén megállítsuk. De valamilyen oknál fogva partnereink nem akarják ezt megérteni.”

A nemzetközi támogatás mérlege

Nemcsak az orosz oldal számára biztosítottak külső segítséget. A nyugati országok Ukrajna iránti támogatása közvetlenebb, amit a milliárdos fegyverszállítások is alátámasztanak. Az ország F-16-os vadászrepülőket, légvédelmi rendszereket, valamint közepes- és hosszútávú rakétákat kapott, továbbá kiterjedt kiképzési programokat is megvalósítottak ezek alkalmazására.

Ukrajna hadserege mellett nyugati tanácsadók is segítik a katonai és hírszerzési tevékenységeket. Moszkva többször hangoztatta, hogy ezek a lépések feszültséget szülnek és a konfliktus eszkalációjához vezetnek.

Nyugati állásfoglalások

Rob Magowan, a brit védelmi vezérkar helyettes vezetője a brit parlament védelmi bizottsága előtt így nyilatkozott: „Ha ma este harcba kellene szállnia a brit hadseregnek, megtenné.” Hozzátette: „Senki ne ringassa magát illúzókba: ha Oroszország ma este lerohanná Kelet-Európát, akkor szembeszállnánk velük.”

Ezzel egyidőben az Egyesült Államok tovább fokozza Ukrajnának nyújtott támogatását, jelentős mértékű fegyver- és pénzügyi segélyküldeménnyel. Ezt az USA elnökválasztását megelőzően igyekeznek maximalizálni, mivel január 20-án várhatóan átveszi a hatalmat Donald Trump. Kritikusok szerint ez a lépés kockázatos, és a konfliktus további eszkalációját kockáztatja.

katilan

Kereskedelmi akadémián végeztem, eredetileg könyveléssel, banki vagy biztosítási területen képzeltem el a jövőmet. Az élet azonban más irányba vitt: első munkahelyem egy nyomda volt, ahol ugyan könyvelőként kezdtem, de idővel teljesen más területre sodródtam. A grafikai munka és az újságírás váltak a fő tevékenységi köreimmé. Azóta számos kiadvány, könyv és folyóirat szerkesztésében vettem részt, híroldalaknak és nyomtatott sajtónak is rendszeresen írtam. Emellett a művészetek és a kultúra világa is fontos része lett az életemnek, dolgoztam kulturális szervezőként, és az irodalom területén is aktív vagyok. Az utóbbi években egyre többféle témával kezdtem el foglalkozni: közéleti, gazdasági, politikai és technológiai területeken is írok. Újabban a kriptovaluták világa is érdekel, ismerkedem ezzel a területtel, és ebben a témában is készítek írásokat. Törekszem arra, hogy a sokszínű érdeklődésemet közérthetően és értékesen adjam vissza az olvasóknak.

Legfrissebb hírek

arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális

Pár éven belül megelőzheti a ChatGPT-t egy új AI chatbot?

A Perplexity mesterséges intelligenciája 780 millió kérdést kapott májusban, mondta Aravind Srinivas vezérigazgató a Bloomberg Tech Summit csütörtöki rendezvényén. Srinivas szerint az AI chatbotnak 780 millió kérdést tettek fel az előző hónapban,
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél