Dánia kormánya nem mindennapi lépést tett a klímavédelem érdekében: bevezette az úgynevezett „böfögési adót”, amely a szarvasmarhák által kibocsátott üvegházhatású gázokra vet ki terhet.
Bár az intézkedés viták kereszttüzében áll, a dán kormány kitart amellett, hogy ez fontos lépés a zöld átmenet érdekében. Az adó mértéke jelenleg 300 dán korona (kb. 16 500Ft) tonnánként, amelyet 2035-re 758 dán koronára (kb. 42 000Ft) emelnek. De vajon valóban környezetvédelmi intézkedésről van szó, vagy egy ártalmatlannak tűnő lépés, ami gazdasági szabadságjogokat korlátozó eszközként szolgál?
Kapcsolódó tartalom: Dánia megadóztatná a nem realizált kriptovaluta nyereséget is
Miért éppen a gazdákat célozta meg a kormány?
A gazdálkodók, különösen a szarvasmarha-tenyésztők, könnyű célpontot jelentenek egy ilyen intézkedéshez. „Csak a marhák böfögéséről van szó” – hangzik a közvélemény megnyugtatására szánt magyarázat. De vajon tényleg olyan ártalmatlan ez a szabályozás, mint amilyennek tűnik?
A kormány állítása szerint az adó célja a viselkedés megváltoztatása. Jeppe Bruss, Dánia zöld átmenetért felelős minisztere úgy fogalmazott: „A szennyezési adó célja, hogy viselkedésbeli változást idézzen elő.” Az ilyen lépések bevezetése egyszerűbb egy kisebbségi szektorra – mint például a gazdákra – fókuszálva, mint szélesebb körű társadalmi rétegek érintésével.
Ez az érv azonban gyorsan megdől, ha figyelembe vesszük, hogy az átlagos lakossági kibocsátások – például a közlekedés és a fűtés – messze meghaladják a mezőgazdaságét. A dán kormány tehát inkább a gazdákra rója ki az extra költségeket, amelyeket később a fogyasztók fizetnek meg. Így az áremelkedésekért nem a kormányt, hanem a termelőket hibáztatják.
A valós környezeti hatások elhanyagolása
A szarvasmarhák évente átlagosan 5,6 tonna CO₂-egyenértéket bocsátanak ki, azonban ez az adat nem veszi figyelembe a legeltetés pozitív környezeti hatásait. Sok esetben ezek a hatások részben vagy teljesen ellensúlyozzák az emissziót, sőt akár nettó pozitív hatást is eredményezhetnek. A természetes ökoszisztémák bonyolult összefüggései miatt az ilyen egyszerű számítások gyakran félrevezetők. Ezért a gazdálkodás karbonlábnyomának értékelésénél elengedhetetlen a teljes környezeti hatás figyelembevétele.
Miért nem a fogyasztók fizetnek?
Ha a hús- és tejtermékek fogyasztása valóban akkora klímaválságot okoz, miért nem a végső fogyasztókat adóztatják? Az egyszerű válasz: politikai okokból. Senki sem szeretné, ha a vaj ára drasztikusan megemelkedne a dán háztartásokban. Sokkal egyszerűbb a gazdákra róni a terhet, majd hagyni, hogy a költségek csendben továbbgyűrűzzenek a fogyasztók felé. Hasonló intézkedések Hollandiában és Új-Zélandon már heves tiltakozásokat váltottak ki. A gazdák az utcára vonultak, és néhol még politikai változásokat is kikényszerítettek. Dánia esetében is kérdéses, hogy az intézkedés hosszú távon fenntartható-e.
Összegzés
A „böfögési adó” túlmutat a környezetvédelmi célokon, és a központosított gazdasági irányítás újabb lépéseként értelmezhető. Nemcsak a gazdák döntési szabadságát korlátozza, hanem a megnövekedett költségeket végül a fogyasztókra hárítja. A történelem tanulsága szerint az ilyen túlzott állami kontroll gazdasági stagnálást és bizalomvesztést okozhat hosszú távon.
Hungarian 