Egyre több érdekes sztori lát napvilágot az elnökválasztással kapcsolatban

2020.11.05.
Olvasási idő: 2 perc

Még javában zajlik a 2020-as amerikai elnökválasztás, hivatalos még mindig nem tudni, ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke, mégis számos érdekes történetre derült már fény a választás lebonyolítása kapcsán. A michigani amerikai postai szolgálat egyik munkatársa állítólag bejelentést tett a levélszavazatokkal kapcsolatban. A dolgozó ugyanis azt állítja, hogy a munkahelyi felügyelője arra utasította a postai fuvarozókat, hogy gyűjtsék össze és különítsék el a választási határidő lejárta után kapott szavazólapok borítékait, és dátumozzák át azokat. A november 4-én beérkezett borítékokra tehát kerüljön november 3-ai dátum.

A USPS dolgozója azt mondta, hogy nagyon megdöbbent, amikor erre kérték, hiszen úgy tudja, hogy Michigan államban a november 3. utáni postabélyegzővel ellátott szavazólapokat nem kell beleszámolni a levélszavazatokba. Most arra ösztönzi a kollégáit, hogyha ők is hasonló dolgot tapasztalnak, azt feltétlenül jelentsék, hiszen a demokráciában ez így működik. Más dolgozó egyelőre nem jelezte, hogy átdátumozásra kérték volna a felettesei.

Egy másik érdekes történet az Észak-Dakotában lévő Bismarck körzetéhez kapcsolódik. Itt a republikános jelölt David Andahlhoz nyert, amely nem is lenne túlzottan érdekes, a bökkenő viszont az, hogy a férfi még októberben meghalt. A jelölt édesanyja, Pat azt nyilatkozta a helyi újságnak, a Bismarck Tribune-nek, hogy pontosan egy hónappal ezelőtt, október 5-én fia a koronavírus szövődményei miatt életét vesztette. Úgy fogalmazott az idős hölgy, hogy fia rendkívül óvatos volt a járvány idején, mindig minden szabályt betartott, így teljesen megdöbbentette a férfi megbetegedése, majd hirtelen bekövetkezett halála.

A férfi a szavazatok közel 36%-át szerezte meg, amelyre az egyetlen magyarázat az lehet, hogy a neve a szavazólapon maradt, illetve már a halála előtt megkezdődött a korai szavazás, így többen még azelőtt leadták rá a voksukat, hogy Andalh megbetegedett volna. A kinevezést végrehajtó bizottságon keresztül most találni kell valakit, aki helyettesíteni fogja az elhunyt jelöltet, alternatív megoldásként viszont az észak-dakotaiak akár új választást is kérhetnek.

További érdekes cikkeink az elnökválasztással összefüggésben:

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian