2 millió dollárt lopott kriptóban, kevesebb mint 3 évre ítélték

2020.11.18.
Olvasási idő: 2 perc

Egy 21 éves dublini férfi 2 millió dollár értékű kriptovaluta ellopásában vett részt, kevesebb mint 3 évre ítélték.

A 2 millió dollár értékű lopás

Az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma a dublini Conor Freemant azonosította a 2 millió (több mint 608 millió forint) értékű lopás egyik elkövetőjeként, mivel a bűncselekményhez kapcsolható néhány felhasználónév mögött Freeman állt. A helyi rendőrség azt állítja, hogy Freeman egy olyan online bűnbanda tagja volt, amely hozzáférést szerzett az áldozatok belépési adataihoz a közösségi médián keresztül. A vád szerint Freeman a belépési adatok megszerzését követően arra használta fel az adatokat, hogy ellopja az áldozatok által birtokolt kriptovalutát 2018 májusában. A lopásból származó bevételt aztán igazságosan elosztották egymás között.

Freeman beismerte a tettét

Freeman körülbelül 130 ezer eurót költött el a lopott pénzből úgy, hogy a kriptovalutát készpénzre váltotta. Elfogásakor a férfi átadta az ír rendőrségnek a lopásból származó bevétel ráeső részének maradékát egy Bitcoint tartalmazó elektronikus tárca formájában. A bűncselekmény elkövetése óta a kriptovaluták árfolyama emelkedett, így jelenleg a lopással okozott kár meghaladja a 2 millió dollárt.

A fiatal hacker beismerte a tettét, összesen 7 vádpontban vallotta magát bűnösnek. A banda nem válogatott: a kriptovaluták között volt Bitcoin, Ethereum, Polymath, Metal, Litecoin, Wax, és sok más egyéb valuta is.

Kevesebb mint 3 évre ítélték

Júliusban még arról cikkezett a sajtó, hogy az Egyesült Államok valószínűleg vissza fogja vonni a Freeman kiadatása iránt benyújtott kérelmét. 4 másik társa ellen jelenleg is az Egyesült Államokban folyik a büntetőeljárás. Ha a hackernek az Egyesült Államok bírósága előtt kellene felelnie tetteiért, 108 éves börtönbüntetést is kaphatna. A férfinak az ír hatóságokkal szerencséje van, ugyanis mindössze 3 évre ítélték el. Azonban tekintettel arra, hogy már egy ideje őrizetben van, 2 év 11 hónapra csökkentették a börtönbüntetést. Enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy elfogásakor önként átadta az elektronikus tárcát a belépési adatokkal együtt.

Freeman egyébként 2 éve nem tartja a kapcsolatot a bűntársaival.

Kapcsolódó:

Legfrissebb hírek

AI energiaéhség

A kvantum a megoldás az AI energiazabálására?

A mesterséges intelligencia úgy falja az áramot, mintha soha nem lenne holnap. Egy-egy nagy nyelvi modell betanítása annyi energiát igényelhet, mint több száz háztartás éves fogyasztása. A kutatók éppen ezért nemcsak gyorsabb,

Európa legnagyobb hadseregei 2025-ben

Az európai katonai erőviszonyok az elmúlt években látványosan átrendeződtek. Az orosz–ukrán háború, a biztonsági fenyegetések és a geopolitikai feszültségek hatására a legtöbb állam növeli katonai költségvetését. Ugyanakkor a gazdasági nehézségek és a
Mezőgazdaság

Rekordévet zárhat a mezőgazdaság 2025-ben

A szakértők azt jósolják, hogy idén több haszonnövény termése is olyan szintet ér el, amilyenre még nem volt példa. Gyakran mondják, hogy az éghajlatváltozás miatt a globális élelmiszertermelés egyre nagyobb akadályokkal szembesül.

Mielőtt továbblépnél