A társadalmi egyenlőtlenség felbukkanása gyakran a földművelés elterjedéséhez kötődik a hétköznapi narratívákban. A Kárpát‑medencében azonban egy a Science Advances-ban megjelent gyökeresen új tanulmány ezt az elfogadott elméletet kérdőjelezi meg. Három év ásatásaiból származó adat alapján a kutatók bebizonyították, hogy sem a földművelés kezdete, sem a szántás bevezetése nem vezetett azonnali vagy tartós társadalmi egyenlőtlenséghez.
A kutatás háttere és mérőszámai
A kutatást a Kieli Egyetem ROOTS kiválósági központja vezette Dr. Paul R. Duffy régész irányításával, aki az őskori társadalmak fejlődését vizsgálta a Kárpát-medencében. A régió különösen alkalmas ilyen vizsgálatokra, hiszen ezen a területen haladt át az az útvonal, amelyen keresztül a földművelés eljutott a Közel-Keletről Közép-Európába. A kutatók azt szerették volna megtudni, hogy miként alakultak ki a társadalmi különbségek ebben a hosszú átmeneti időszakban. Ehhez az egyes házak méretét használták az egyenlőtlenség egyik fő mutatójaként, hiszen a nagyobb házak általában nagyobb anyagi erőforrásokra és örökölhető vagyonra utalnak. Emellett azt is elemezték, mekkorák voltak a települések, mennyi ideig maradtak lakottak, és milyen mértékben vettek részt a lakók közös munkákban – például védelmi vagy rituális célú árkok kiásásában.
Az egyenlőség fennmaradt évezredeken át
A kutatás egyik legérdekesebb és legmeglepőbb eredménye, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek mértéke alig változott az idő múlásával. A Neolitikum kezdetétől egészen a késő bronzkorig – vagyis mintegy ötezer éven keresztül – nem figyelhető meg látványos növekedés az anyagi különbségekben. Hiába jelent meg a földművelés és a szántás, ezek nem vezettek automatikusan vagyonnal mérhető társadalmi rétegződéshez.
A kutatók által vizsgált egyik fő mérőszám, a házak mérete, alig mutatott szélsőséges eltéréseket ezen időszak alatt. Ez arra utal, hogy a vagyoni különbségek nem nőttek drasztikusan, és az örökölhető vagyon sem vált domináns tényezővé a közösségekben.
Érdekesség, hogy miközben az anyagi egyenlőtlenség alacsony szinten maradt, a társadalmak szervezettsége fokozatosan fejlődött. Az olyan nagyléptékű közösségi munkák, mint a földsáncok és árkok kialakítása, a késő bronzkorra váltak igazán hangsúlyossá. Ez azt mutatja, hogy a közösségi cselekvés képessége nőtt, de ez mégsem vezetett automatikusan hierarchikus, rétegzett társadalmak kialakulásához.
Ez is érdekelhet: Ezek voltak a történelem legnagyobb államcsődjei
Ha nem tetszett a rendszer, egyszerűen elmentek
A kutatás szerint a társadalmi hierarchiák kialakulása nem mindig vezetett erős hatalmi berendezkedéshez. Az egyik legérdekesebb jelenség, hogy a korai neolitikus falvak hosszú évszázadokon át fennmaradtak, míg a későbbi bronzkori erődített települések, az úgynevezett „megavárak”, gyakran csak néhány évtizedig léteztek.
Ez arra utal, hogy amikor egy közösségben kezdtek megszilárdulni a hatalmi viszonyok, az emberek sok esetben nem alkalmazkodtak – inkább elhagyták az adott helyet. A régészek ezt a viselkedést úgy értelmezik, mint egyfajta korai társadalmi ellenállást: ha a lakók nem érezték magukat biztonságban vagy igazságosan kezelve, továbbálltak. Ezzel lényegében a saját mozgásukkal „szavaztak” a fennálló rend ellen, és ez a mobilitás hosszú ideig megakadályozta a hatalom tartós kiépülését.
Mit üzen nekünk a régmúlt?
A Kárpát-medencei kutatások nemcsak a történelmet árnyalják, hanem ma is fontos tanulságokat hordoznak:
Az egyenlőtlenség nem volt elkerülhetetlen: A földművelés megjelenése önmagában nem vezetett automatikusan társadalmi rétegződéshez. A vagyon felhalmozása helyett sokáig a közösségi együttműködés dominált.
Egy régió példája globális elméleteket dönthet meg: A részletes helyi kutatás képes megkérdőjelezni a túl általánosított történeti modelleket. Ez arra figyelmeztet, hogy a múlt nem mindig úgy zajlott, ahogy azt sokáig hittük.
Közösségi beruházás, nem személyes vagyonszerzés: A felesleges erőforrásokat gyakran közös célokra – például árkok, földmunkák építésére – fordították, nem pedig egyéni gazdagodásra. Ez erős közösségi kohéziót jelez.
A mobilitás szabadsága védte a társadalmi egyensúlyt: Ha valaki nem érezte jól magát egy közösségben, egyszerűen továbbállt. Ez segített meggátolni, hogy egy-egy vezető tartósan visszaéljen hatalmával.
Ezek a tanulságok azt mutatják, hogy a társadalmi egyenlőség és a közösségi együttműködés nemcsak lehetőség volt a múltban, hanem hosszú időn át működő valóság is.
Hungarian 