Az elmúlt napokban a CDC váratlanul módosította egyik régóta ismételt állítását. A hivatal évekig következetesen azt kommunikálta, hogy nincs összefüggés a védőoltások és az autizmus kialakulása között. Most azonban finomítottak ezen a mondaton: a frissítés szerint nem bizonyított, hogy az oltások biztosan nem okoznak autizmust. Ez a változtatás sokakat meglepett, másokat viszont nem ért váratlanul. A járvány évei után a társadalom egy része különösen érzékennyé vált az ilyen témákra, és sok család saját tapasztalatok miatt eleve kétkedve figyelte a hivatalos kommunikációt.
Mit írt át pontosan a hivatal?
A CDC frissítése szerint a „vakcinák nem okoznak autizmust” kijelentés nem tekinthető bizonyítékokon alapuló állításnak, mert a rendelkezésre álló kutatások nem zárták ki minden kétséget kizáróan a lehetőséget. A hivatal több forrásra is hivatkozik. Egy 2006-os tanulmányra például, amely autista gyermekek szüleit kérdezte meg, és sok szülő szerint az oltások játszottak szerepet a gyermek állapotában. A CDC azt is kiemeli, hogy az autizmus előfordulása az Egyesült Államokban párhuzamosan nőtt azzal, hogy egyre több oltást adtak be a kisgyermekeknek, bár ez önmagában csak korreláció.
A frissítés arra is kitér, hogy bizonyos kutatások az oltásokban található alumínium-adjuvánsok és az autizmus előfordulása között találtak erősebb statisztikai párhuzamot más feltételezett környezeti tényezőkhöz képest. A CDC ugyanakkor most is hangsúlyozza: a korreláció nem jelent ok-okozati kapcsolatot, de további vizsgálatot indokol.
Fontos előzmény, hogy az MMR-oltással kapcsolatban több vizsgálat is arra jutott, hogy nem növeli az autizmus kockázatát. Ezekre hivatkozott a HHS is egy 2021-es jelentésben. Ugyanakkor a minisztérium korábbi anyagai azt is kimondták, hogy bizonyos más oltások esetében nincs elegendő bizonyíték az összefüggés teljes kizárására. A CDC a mostani frissítésben erre is utal: jelenleg nincs olyan kutatás, amely minden egyes gyermekkorban adott oltást teljes bizonyossággal kizárna, mint lehetséges tényezőt.
A helyzetet tovább bonyolítja a politika. A CDC a régi mondatot – „a vakcinák nem okoznak autizmust” – nem törölhette, mert egy korábbi megállapodás köti őket Bill Cassidy szenátorral. Így az oldal szövege egyszerre tartalmaz egy kategorikus kijelentést és egy óvatos kiegészítést, ami sokak szemében ellentmondásosnak tűnik.
A frissítés jelentős hullámokat vetett. A Children’s Health Defense üdvözölte a változtatást, szerintük a CDC „végre elismeri az igazságot”. Ezzel szemben több epidemiológus és infektológus is aggodalmát fejezte ki. (A Children’s Health Defense egy olyan amerikai nonprofit szervezet, amely évek óta kritikus álláspontot képvisel az oltásokkal kapcsolatos hivatalos irányelvekkel szemben – szerk.megj.)
Szerintük a CDC új megfogalmazása szembemegy azokkal a nagy, több évtizedes vizsgálatokkal, amelyek millió gyermek adatai alapján nem találtak kapcsolatot az oltások és az autizmus között. A Stanford egyik infektológusa arra figyelmeztetett, hogy a szülők emiatt késleltethetik vagy kihagyhatják az ajánlott oltásokat.
Mi rejlik mélyebben a bizonytalanság mögött?
A CDC finomhangolása nem a semmiből jött, de nem is lehet rá úgy tekinteni, mint egy egyszerű szerkesztési módosításra. A társadalmi reakciók mélysége mögött több, egymásra épülő tényező húzódik meg. Az egyik a járvány éveiben kialakult bizalmi törés. Az emberek jelentős része nem tudta, kinek higgyen, ha egymásnak ellentmondó információkat kapott, vagy ha a hivatalos álláspont hónapról hónapra változott. Ez sokakban elültetett egy alapélményt: azt, hogy a bizonyosság bármikor meginoghat, és hogy az igazság alapja egyszerűen nem stabil.
A másik tényező a személyes tapasztalat. A társadalom egy részének az oltásokhoz kapcsolódó félelme nem elméleti vita, hanem hús-vér történetekből áll össze. Ezek a történetek határozzák meg, hogyan értelmezik a hivatalos kommunikációt. Aki látott már a környezetében súlyos oltásreakciót, az soha nem ugyanúgy fogja olvasni egy egészségügyi hatóság mondatait, mint az, aki soha nem tapasztalt semmi hasonlót. Ugyanaz az információ így egészen más érzelmi hatást vált ki.
Van azonban egy harmadik, kevésbé látható réteg is: az információs zaj. A társadalom éveken át olyan mennyiségű, gyakran ellentmondó hírt kapott, hogy kialakult egy sajátos mentális állapot, amelyet az elemzők „bizonytalansági szorongásnak” neveznek. Ez nem pánik, inkább egy folyamatos háttérfeszültség, egy érzés, hogy nehéz már bármiben teljesen megbízni. Ilyen helyzetben minden változtatás felnagyítódik, minden árnyalás súlyosabbnak hat, mint amilyen valójában.
Ez a három tényező együtt magyarázza, miért váltott ki ekkora hullámot a CDC óvatosabb megfogalmazása. A témától függetlenül is igaz, hogy ha egy intézmény hosszú évek után módosít egy kategorikus állításon, az a társadalom mélyebb rétegeiben is rezgéseket indít el. Egyesek megkönnyebbülésként élik meg, hogy „végre kimondanak valamit”, mások pedig éppen emiatt érzik úgy, hogy a korábbi biztonságuk sérült. Ugyanarról a mondatról beszélünk, de nem ugyanonnan nézik.
Ha jól belegondolunk, itt most nem is annyira a szóban forgó kijelentés a döntő, hanem a feszültség, amit eredményezett.
