Nehezen képzelünk el egy boncasztalon fekvő mamutot. Különösen akkor, ha belegondolunk, hogy az állat nagyjából negyvenezer éve halt meg, és hogy a testét a szibériai örökfagy őrizte meg. A Yuka névre keresztelt fiatal gyapjas mamut maradványai azonban most nemcsak a múlt látványos emlékei, hanem a jövő biológiai kutatásainak kulcsai is lehetnek.
Észak-Szibériában bukkantak rá a jégbe zárt mamut testére
Észak-Szibériában bukkantak rá a jégbe zárt mamut testére
Európai kutatók ugyanis sikeresen szekvenáltak RNS-t a mamut szöveteiből – ez pedig mérföldkő a paleogenomika történetében. Az eddig elemzett legrégebbi RNS-mintákhoz képest Yuka genetikai anyaga mintegy háromszor idősebb: körülbelül 39–40 ezer éves.
(Fotó: Love Dalén)
A mintákat Love Dalén, a Stockholmi Egyetem evolúciós genomikával foglalkozó professzora és a Cell tudományos folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője vezette kutatócsoport nyerte ki. Dalén a Wall Street Journalnek elmondta: az eredmények segíthetnek azonosítani azokat a genetikai tulajdonságokat, amelyek a mamutok jellegzetes, vastag bundájáért felelősek.
Yukát 2010-ben találták meg Észak-Szibériában, az örökfagyba fagyva. A példányt – amely a Yukagir régióról kapta a nevét – Dalén személyesen is látta egy 2012-es oroszországi látogatása során.
Marc Friedländer, a tanulmány társszerzője és szintén a Stockholmi Egyetem RNS-biológusa így fogalmazott a kutatás jelentőségéről:
„Bár a kihalás visszafordításához vezető út valószínűleg hosszabb, mint ahogy azt sokan gondolják, ez a kutatás egy nagyon fontos lépcsőfok ezen az úton.”
A Wall Street Journal beszámolója szerint Yuka lábai épen maradtak, ahogy a talppárnák és az ormány is, vörösesbarna szőrrel borítva. A koponya, a nemi szervek és a belső szervek azonban hiányoztak. A genetikai elemzésekből az is kiderült, hogy az állat hím volt, és az RNS egy része az Y-kromoszómából származott.
Az RNS – vagyis a ribonukleinsav – azért különösen izgalmas, mert túlmutat a DNS által nyújtott információkon. Míg a DNS tartalmazza „a receptet” egy élőlény felépítéséhez, addig az RNS azt mutatja meg, hogy egy adott pillanatban mely gének voltak aktívak, és hogyan működött a szervezet. Vagyis nemcsak azt árulja el, milyen volt egy mamut, hanem azt is, hogyan működött életében.
(Fotó: Valeri Plotnikov)
Bár az ilyen ősi RNS-szekvenciák közvetlenül még nem használhatók mai génszerkesztési kísérletekben, a szakértők szerint a bizonyíték, hogy az RNS évezredeken át fennmaradhat, jelentősen bővíti az ősi biológia rekonstruálásához rendelkezésre álló eszköztárat. Ez segíthet annak eldöntésében is, mely tulajdonságokat érdemes előtérbe helyezni – például a hidegtűrést, a vastag szőrzetet vagy az anyagcserét.
„Ha valamikor a jövőben valóban vissza szeretnénk hozni a mamutot vagy más kihalt állatokat, akkor nem elég csak a DNS szintjén megérteni őket. Ugyanilyen fontosak az RNS-ek és a fehérjék is” – fogalmazott Friedländer.
A kutatás egyik legemlékezetesebb pillanata pedig nem laboratóriumi műszerekhez kötődik. „Az oroszok azt mondták: ‘Gyere velünk, mutatunk valami érdekeset’ – mesélte Friedländer. – Bementünk egy szobába, és ott feküdt egy halott mamut egy boncasztalon.”
Mások is kutatnak a jég mélyén
Nem ez az első alkalom, hogy a mamut visszatérésének gondolata felbukkan a nyilvánosságban. Néhány éve a bitcoin-világból ismert Winklevoss fivérek is beszálltak egy olyan biotechnológiai projektbe, amely génszerkesztéssel próbálja megközelíteni a gyapjas mamut „újjáélesztését”. A Colossal Biosciences nevű cég azóta például genetikailag módosított, vastagabb szőrzetű egereket mutatott be, és hosszabb távon – saját terveik szerint – egy hidegtűrő, mamutszerű elefánt létrehozását tűzte ki célul. Bár ezek a kísérletek messze vannak a valódi feltámasztástól, jól jelzik, hogy a tudományos és technológiai érdeklődés már évekkel ezelőtt elindult ebbe az irányba.
A mostani RNS-kutatás azonban egészen más szinten mozog. Ez nem egy látványos, filmbe illő feltámasztási kísérlet, és nem is ígér visszatérő mamutcsordákat. A kutatók célja sokkal visszafogottabb – és talán épp ezért komolyabb: egyre pontosabban megérteni, hogyan működött egy olyan állat, amelyről biztosan tudjuk, hogy létezett, de amelynek történetét eddig csak a csontjai és a DNS-e alapján próbáltuk rekonstruálni.
