Az Apple porba tiporta az emberi jogokat

2021.03.25.
Olvasási idő: 1 perc

Az Apple eltaposta az emberi jogokat, hiszen megakadályozta a VPN szolgáltatások frissítéseit Mianmarban, így a lakosság internet nélkül maradt. Egy technológiai vállalatnak bele kell szólnia egy ország politikai vitáiba?

A ProtonVPN közzétett egy bejegyzést, melyben arra hívta fel a figyelmet, hogy az Apple megakadályozta a mianmari embereket abban, hogy virtuális magánhálózatot (VPN) használjanak, hiszen blokkolta az ilyen jellegű alkalmazások frissítéseit.

A ProtonVPN-t a svájci Proton Technologies üzemelteti, amely a titkosított e-mail szolgáltatás, a ProtonMail mögött is áll. A vállalat hét évvel ezelőtti megalapítása óta prioritásai közé sorolja a felhasználók biztonságos és privát kommunikációját, ezáltal hozzájárul a szabadság és a demokrácia védelméhez.

Az ENSZ is az alkalmazás használatát javasolta

Az Apple azonban úgy tűnik, nem osztja a VPN szolgáltató nézeteit, hiszen a Mianmarban uralkodó káoszban blokkolta a VPN alkalmazások frissítéseit. Az országban lévő káoszra az ENSZ is reagált, amely azt mondta, hogy azok a mianmari emberek, akik a katonák által okozott áramkimaradások miatt nem tudnak internetezni, ProtonMail-t vagy Signal-t kell használniuk. Most viszont az Apple blokkolta a ProtonMail és ProtonVPN frissítéseket. Az ENSZ szerint Mianmarban naponta legalább 250-szeresére nő a svájci szolgáltatás felhasználóinak a száma a február 1-jén kitört puccs óta.

A ProtonVPN arra emlékeztetett, hogy a mianmari hadsereg eddig 250 tüntetőt gyilkolt meg és legalább 2500 embert tartóztatott le illegálisan.

Ezen események dokumentációi és az emberiség elleni bűncselekményeket kivizsgáló ENSZ tisztviselők adatai szerint az országban elengedhetetlenné váltak az olyan szolgáltatások, amelyeket most az amerikai techvállalat blokkolt. Az ENSZ maga kérte azt, hogy a cenzúrát megkerülve minél több állampolgár töltsön le olyan applikációkat, mellyel ebben a szörnyű helyzetben is tudnak az kommunikálni. A helyzet pikantériája az, hogy pontosan aznap blokkolta a frissítéseket az Apple, amikor az ENSZ hivatalosan is javasolta a ProtonMail alkalmazását.

A Proton Technologies szerint az eszközzel „az online szabadság megteremtésére törekszenek az egész világon.” 

Hát úgy tűnik, az Apple-t nem igazán foglalkoztatja ez.

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Legfrissebb hírek

Építheti Kína az ember-robot hadseregét

A sencseni Southern University of Science and Technology kutatói bemutattak egy viselhető robotrendszert, amely két független mechanikus lábat és egy törzsvázat ad hozzá az emberi viselőhöz. Ezzel egy négylábú hibridet alkottak meg,
hosszú élet titka

Kiderült, mi valójában a hosszú élet titka

A hosszú élet titka régóta foglalkoztatja az embereket. Sokan a genetikában, a szigorú étrendben vagy a stressz minimalizálásában látják a választ, ám egy érsebész szerint a valóság ennél jóval egyszerűbb. Dr. Rema

Tesla-turbina LEGO-ból: még telefont is tud tölteni

A Tesla‑turbina egy lapát nélküli, centripetális áramlású turbina, amelyet a legendás fizikus, Nikola Tesla talált fel 1913-ban. A hatásfoka a határréteg‑jelenségen alapul, nem pedig azon, hogy a gáz vagy folyadék közvetlenül lapátokra