A Nike is Kína cinkosa a kényszermunkában és az emberi jogok eltiprásában

2021.06.28.
Olvasási idő: 2 perc

A Nike már csak „Kína márkája” a vállalat vezérigazgatója szerint – még akkor is, ha a Kínai Kommunista Párt (KPP) az emberi jogok megsértésével vádolja a világ első számú edzőcipő-, sportruházat- és sportszergyártóját. Most akkor, hogy is van ez?

Kína és a divatmárka közötti háború nemrégiben újabb állomáshoz érkezett, amikoris Peking megvádolta a vállalatot, hogy az gyermekekre káros cikkeket értékesít. Mindezek ellenére John Donahoe, a Nike új vezérigazgatója nemrégiben leszögezte, hogy a „Nike Kínából van és Kínába is való”:

„Mindig hosszú távra gondolkodtunk. Több mint 40 éve Kínában működünk” – jelentette ki Donahoe, aki rendkívül optimista a márka jövőjével kapcsolatban, mivel szerinte a vállalat a világ egyik legnépesebb országában továbbra is úttörő lesz. Ami pedig a vállalat múltját illeti, Donahoe említést tett a márka társalapítójára, Phil Knight-ra is, aki „már az első naptól fogva jelentős időt és energiát fektetett Kínába, ahol a Nike mára már a legnagyobb sportmárkává vált”.

A Nike Peking cinkosa lehet?

Elég érdekes tehát a márka és Kína kapcsolata, hiszen néhány hónappal ezelőtt még a KPP igencsak élesen kritizálta a vállalatot a nyugatról érkezett szankciók miatt, melyeket egyébként a Hszicsiangban élő kisebbségek elnyomása és kényszermunkára bírása miatt vetettek ki. Ami azt illeti, Marco Rubio amerikai republikánus szenátor szerint a Nike Peking cinkosa volt az elnyomó politikában, mivel a vállalat szemet hunyt a Kínában folytatott kormánypropaganda és a kényszermunka felett. Ráadásul, a divatmárka mellett számos más amerikai vállalat is „profitált” a kínai kormány visszaéléséből:

Túl sokáig alkalmazott kényszermunkát a Nike, az Apple, az Amazon és a Coca-Cola is. Hasznot húztak a kényszermunkából vagy azon beszállítókból, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kényszermunkát alkalmaztak. – nyilatkozta Rubio – Ezek a vállalatok sajnos mindannyiunkat bűnrészessé tették.”

Számos jogvédő csoport, kutató, volt lakos és nyugati törvényhozó szerint a helyi hatóságok már 2016 óta mintegy egymillió ujgurt és más, elsősorban muszlim kisebbséget, önkényesen vettek őrizetbe, majd kényszermunkára alkalmazták őket. Kína kormánya az ujgurokat valóban tesztalanyként használja, és az állam „szélsőséges elnyomása és felügyelete” Sophie Richardson, a Human Rights Watch igazgatója szerint lehetetlenné teszi a vállalatok számára az emberi jogok átláthatóságát.

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél