Ez a világ legmenőbb autómárkája, ezeket a járműveket vettük a legtöbben

2021.08.16.
Olvasási idő: 2 perc

Minden országnak eltérő preferenciái vannak az árucikkek tekintetében, és ez nincs különösképpen a járművek esetében sem. A Budget Direct Car Insurance most összeállított egy infografikát a világ legkeresettebb járműveiről a 2019-es év végi értékesítési adatok felhasználásával. Lássuk, mely verdák voltak a legmenőbbek.

Ahogyan azt láthatjuk, a sűrűbben lakott országokban az emberek általában a kisebb autókat részesítik előnyben, míg a nagyobb területű államokban zöldutat kapnak a teherautók is. Hasonlóképpen, a zord terepeken nyilvánvalóan olyan járművekre van igény, melyek gyorsan tudnak alkalmazkodni a környezethez. Tehát egyáltalán nem mindegy, hogy egy gyártó éppen melyik országban telepedik le. Ebből kifolyólag nem is csoda, hogy a világ legnagyobb autógyártói szüntelenül azon vannak, hogy minél jobban bevonzzák a fogyasztókat. Így aztán gyárakat építenek, modelleket neveznek át, sőt akár egyedi járműveket is készítenek az egyes országok szokásainak, ízléseinek megfelelően. Összességében tehát ne gondoljuk, hogy az autóiparnak egyszerű dolga van, a világ változó igényeivel pedig valljuk be, nem egyszerű lépést tartani.

Amint az kiderült, a legtöbb országban tagadhatatlanul a Toyota autómárka dominál. A japán autógyártó, mely a Tesla uralma előtt éveken keresztül a világ legértékesebb autógyártójának számított, 2019-ben 104 országból 41 országban a legkeresettebb jármű volt. Sőt, ebben az évben a világ legkelendőbb járműve címet is a Toyota Carolla nyerte el. A Sedan csupán öt országban foglalta el az első helyet, a Toyota Hilux teherautója viszont 16 ország bestseller-je volt. Az autómárka érezhetően elég erős piaci részesedéssel büszkélkedhet a Föld déli félgömbjén, különösen Argentínában, Dél-Afrikában és Ausztráliában.

Európában kissé másképp alakult a helyzet, ahol az országokban a helyi modellek voltak a legkelendőbb járművek.

Személyautók mindenek felett

Jelenleg a személygépkocsik némileg előnyt élveznek a teherautókkal szemben. 104 ország közül mintegy 57 országban a „személygépjárműveknek” minősített kisebb járművek (beleértve a szedánokat, a három- és ötajtós kocsikat is) a legkelendőbbek voltak. Mindeközben a „könnyű teherautók” vagy a „könnyű haszongépjárművek”, a terepjárók és a sportcélú haszonjárművek (SUV modellek), 47 országban voltak a legkeresettebbek.

Az biztos, hogy a lista nem sokáig fog így maradni, a fogyasztók változó preferenciája ugyanis rányomja a bélyegét az autógyártókra. Az elektromos Tesla Model 3 például már Hollandiában és Norvégiában is a legkeresettebb volt, és más országok, köztük Kína is, egyre inkább az elektromos járművek vásárlására ösztönzi polgárait.

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian