Rég nem látott olajszivárgás a Mexikói-öbölben az Ida hurrikán miatt

2021.09.06.
Olvasási idő: 2 perc

Rég nem látott olajszivárgás történt a Mexikói-öbölben, a katasztrófáért az Ida hurrikánt tették felelőssé, mely a napokban haladt át és pusztított az Egyesült Államok északkeleti részén.

A 23 kilométer hosszú olajfolt a Louisiana Offshore Oil Port (LOOP) nyersolajterminál mellett lelhető fel, állítja Sam Jones, a Louisiana Oil Spill Coordinator’s Office (LOSCO) vezetője.

„Ez elhanyagolhatatlan mennyiség. – jelentette ki Jones – Ez az eddigi legnagyobb odakint.”

Az amerikai parti őrség közleménye szerint az olaj feltehetően a houstoni Talos Energy olaj-és gázkutató társaság tulajdonában lévő csővezetékből származik. A cég ugyanakkor nem vállalja a felelősséget, mondván, hogy az óriási olajszivárgás egy ismeretlen forrásból származik, ahol 2017-ben egyébként már beszüntették az olajtermelést.

„A széleskörű megfigyelések szerint nem a Talos a [szivárgás] forrása. – áll a vállalat közleményében – A cég folyamatosan együttműködik az Egyesült Államok parti őrségével, valamint egyéb állami és szövetségi ügynökséggel a kibocsátás kiindulópontjának azonosítása és megállítása érdekében.”

A Talos továbbá elmondta, hogy két hajót telepített az öbölbe az olajfolt eltüntetése érdekében, és további hajókkal, valamint búvárokkal próbálják megtalálni a veszély forrását.

Vajon helyre tudjuk hozni?

A LOSCO egyre több jelentést kap hasonló horderejű kiömlésekről, gázszivárgásokról, és egyre komolyabb problémává válik az Ida környezeti hatása. A napokban az ügynökség már 265 hasonló kimenetelű környezeti katasztrófáról szerzett tudomást, köztük 32 súlyosabb esetről, az viszont még nem egyértelmű, pontosan kit fognak felelősségre vonni.

„A baleset megelőzhető, és nem lenne szabad megengedni, hogy bekövetkezzen. – állítja Naomi Yoder, a Healthy Gulf környezetvédelmi csoport munkatársa – Vajon helyre tudjuk mindezt hozni, vagy valami nagyon hosszú távra nyúló folyamat lesz?”

Ha abból indulunk ki, hogy a 2004-es, az Iván hurrikán tombolása miatt bekövetkezett víz alatti olajszivárgás még mai napig is tart, nos, a katasztrófát nem szabad félvállról vennünk. A Mexikói-öböl ugyanis több száz faja kipusztulhat, és mivel az olaj jelentősen csökkenti a vízben lévő oxigén szintjét, elpusztulnak a planktonok, melyek a táplálékláncon keresztül hatással vannak a fejlettebb élőlényekre is. A természeti katasztrófa pedig közvetlenül érinti az embert is, hiszen a szennyezések által a területeken közegészségügyi okokból betilthatják a halászatot, aminek következtében a helyi halászok és közösségek elveszthetik legfőbb bevételi forrásukat.

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Latest from Blog

Az El Niño időzített bombává változtatja az óceánt

A mexikói Michoacán állam tengerpartján, Lázaro Cárdenas kikötővárosában a hullámok már napok óta gyanúsan magasra csaptak. Az óceán morajlása nem a megszokott trópusi ritmust követte, hanem egy készülő katasztrófa baljós nyitányát sejtették.

Emberi hűtőszekrényt találtak ki a japánok a hőség ellen

Idén nyáron a világszerte tapasztalható, rekordszintű hőmérsékletek ismét élesen emlékeztettek a klímaváltozás egyre súlyosbodó hatásaira. Ha nincs légkondicionálód vagy medencéd, amelyben lehűthetnéd magad, nagyon kevés lehetőséged marad arra, hogy elmenekülj a hőség
MrBeast

Évi 75 millió? Ezek a legjobban fizető AI-állások

Nem kell teljes karrierváltás ahhoz, hogy valaki évi tízmilliókkal többet keressen. Elég a meglévő tech-tudásra ráépíteni az AI-készségeket, hogy valaki akár 85%-kal többet keressen. 85%-kal is többet fizethet az AI-tudás, itt a

Itt a textil, ami a világűrbe küldi a nyári hőséget

Az Adelaide-i Egyetem kutatói egy Nobel-díjas technológiai áttörés segítségével forgatják fel a nyári öltözködés évszázados szabályait. A nyári kánikula beálltával az évszázados megszokás és a józan ész mindig azt diktálja, hogy a

A világ leggyilkosabb mérgét keverte ki egy egyetemista

Szirénázó rendőrautók, tűzoltók és speciális vegyivédelmi alakulatok sora lepték el a Massachusetts Institute of Technology (MIT) campusát, miután a világ egyik legtekintélyesebb tudományos egyetemén pánikszerű riasztást váltott ki az egyik hallgató rendkívül

Kipukkadt a hidrogénlufi: A zöld energia kiábrándító valósága

Elon Musk egyszer „megdöbbentően nagy ostobaságnak” nevezte a hidrogén üzemanyagként való használatát az autóiparban, ám a világ egyik legsikeresebb elektromosautó-gyártójának elutasítása sem tudta eltántorítani a politikai döntéshozókat attól, hogy a zöld energia

Így szorított ki tízezer nyelvet az angol

Amikor a Föld nyelvi sokszínűségére gondolunk, többnyire a ma aktívan használt, nagyjából hétezer beszélt nyelvből indulunk ki. Ez a lenyűgöző adat azonban csupán egyetlen pillanatfelvétel az emberiség több tízezer éves történetében. Nyelvészek