Eltitkolt dokumentumok láttak napvilágot, másképp is alakulhatott volna 2020

2021.09.08.
Olvasási idő: 2 perc

Újabb dokumentumok láttak napilágot az Egyesült Államok által finanszírozott koronavírus eredetét boncolgató vizsgálatok eredményeiről. A 900 oldalas dokumentumgyűjtemény két, korábban eltitkolt támogatási javaslatot, valamint az EcoHealth Alliance kutatásának fejleményeit is tartalmazza.

A dokumentumokat az információ szabadon áramlásáról szóló törvénnyel összefüggésben hozták nyilvánosságra.

Ez egy útiterv a magas kockázatú kutatásokhoz, melyek a jelenlegi járványhoz vezethettek” – jelentette ki Gary Ruskin, a koronavírus eredetét vizsgáló Right To Know csoport ügyvezető igazgatója.

A dokumentumok számos érzékeny részletre tér ki, beleértve a tényt, hogy a kísérleteket a Vuhani Egyetem Állatkísérleti Központ laborjában végezték, nem pedig a Vuhani Virológiai Intézetben, amint azt korábban feltételeztük. További kérdéseket vetnek fel azzal az elmélettel kapcsolatban is, hogy a járvány egy laboratóriumi baleset alatt kezdődhetett, amit Peter Daszak, a WHO kutatócsoportjának egyik tagja legutóbb még agresszívan letagadott.

Tudtak róla, aggódtak, de magasról tettek rá

Kiderült továbbá, hogy a járvány előtt már több tudós aggódott a kísérletekkel járó lehetséges veszélyek miatt, ráadásul a kutatás támogatói is elismerték a veszély mértékét, hiszen az emberek „denevérekkel teli barlangokban dolgoztak”.

Alina Chan, a Broad Institute molekuláris biológusa szerint „a javaslatban rámutattak arra, hogy tudják, milyen kockázattal járt a munka. Folyamatosan arról beszéltek, hogy az embereket megharapták a denevérek – és nyilvántartásba vettek mindenkit, akivel megtörtént.”

Richard Ebright biológus szerint a dokumentumok egyértelművé teszik, hogy két különböző típusú koronavírus kiszabadulására is „lehetőséget adtak”.

„Miközben a SARS-hoz hasonló koronavíruson dolgoztak, ezzel egyidejűleg a MERS-szel kapcsolatos projekteket is végrehajtottak” – állítja Ebright, utalva a közel-keleti légúti koronavírus megjelenésére.

Az még továbbra is éles vita tárgya, pontosan hogyan „ugrott” az emberre a vírus. Sok tudós úgy véli, hogy ez egy természetes jelenség, a laboratóriumi eredetre gyanakodó szakértők ugyanakkor már gőzerővel dolgoznak azon, hogy nyilvánosságra hozzák a legapróbb információkat is.

Bár már 2020 elején közzétették volna ezt a dokumentumot! – mondta Chan, aki a laboratóriumi szivárgás eredete mellett nyilatkozik – Jelentősen megváltoztatta volna a helyzetet, ha minden információ egy helyen, átláthatóan, hiteles dokumentumokban van”.

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Latest from Blog

Új gazdasági világrendet diktál a globális hőség

A globális felmelegedés és a meteorológusok által előrejelzett, rendkívüli intenzitású „szuper El Niño” időjárási jelenség nemcsak a klímakutatókat tartja lázban, hanem a Wall Street legfontosabb elemzőit is. A Goldman Sachs friss elemzése

102 másodpercen keresztül működött a dél-koreai mesterséges Nap

A tudósok évtizedek óta a fúziós energiát tartják a tiszta energiaforrások szent gráljának. Ez a technológia elméletileg korlátlan mennyiségű elektromos áramot képes előállítani szén-dioxid-kibocsátás nélkül, ráadásul anélkül, hogy a hagyományos atomerőművekre jellemző,

Mielőtt továbblépnél