Az afrikai sáskajárás második hulláma 20-szor akkora pusztítást okoz, mint az első

2020.04.13.
Olvasási idő: 3 perc

Egy pár héttel korábban, mielőtt a koronavírus járvány elterjedt volna szerte a világon, az elmúlt 70 év legnagyobb sáskainváziója söpört végig több afrikai országon. Az Associated Press beszámolója szerint most második hullámban újra visszatért a sáskahad. A becslések szerint az új hullámban azonban 20-szor akkora számban támadnak a növényeket elpusztító rovarok, egyedszámuk milliárdokra tehető.

A fiatal sivatagi sáskák ugyanis pont most hagyták el Szomáliát, ahol az esős évszak idején kikeltek, és leették a friss vegetációt. Ez a sáskajárás arra sarkallta a helyi farmereket és mezőgazdaságban dolgozókat, hogy összefogjanak és harcoljanak ellenük. Az együttműködés azonban másrészről növeli a koronavírus fertőzés elterjedésének a kockázatát, áll a riportban.

Itt most mindenki a sáskákról beszél„, nyilatkozta Yoweri Aboket, egy ugandai farmer. „Ha egyszer megtalálták a kertedet, akkor ott mindent elpusztítanak. Számunkra a sáskainvázió sokkal veszélyesebb, mint a koronavírus. Sőt, sokan azon a véleményen vannak, hogy a koronavírus ide nem is fog elérni.

A kenyai határvidéken termelő parasztok acéledények csörömpölésével próbálnak védekezni, fütyülnek és köveket dobálnak a sáskahad irányába. De vannak, akik a koronavírus veszély miatt inkább csak frusztráltan nézik az otthonaikból, ahogy a sáskák leeszik teljes évi terményüket.

Egy lerágott manióka, a helyi haszonnövény, elpusztítása egyet jelent az éhezéssel. A pusztítás akkorára terebélyesedett, hogy Kelet-Afrika túlnyomó részét fenyegeti, beleértve Kenyát, Etiópiát és Dél-Szudánt. De érkeztek jelentések sáskainvázióról Dzsibutiból, Eritreából, Tanzániából és Kongóból is.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének élelmezési osztálya (Food and Agriculture Organization – FAO) szerint a sáskainvázió hatalmas fenyegetést jelent a helyi élelmiszerellátásra és megélhetésre. A szakértők 20-szor akkorára teszik a friss hullám várható pusztítását, mint az egy hónapja véget értét.

sáska

Nincs segítség a sáskainvázió megállítására

Közben a szakértők már a következő invázióval riogatnak, ami június végére – július elejére várható. Az időszak egybeesik a betakarítási szezonnal. Az ENSZ a károk kompenzálására mintegy 153 millió dollár értékű segélyt vár a tagszervezetektől, de eddig mindössze 11 millió dollár értékben kaptak felajánlásokat és felszerelést, pedig szinte azonnali beavatkozásra lenne szükség. A sáskák szaporodását még az esős időszak beállta előtt meg kell akadályozni, hogy a robbanásszerű növekedést meg tudják állítani.

A sáskák a kelet-afrikai régiókat támadják hatalmas méretben, ilyet korábban még sosem tapasztaltunk,” foglalta össze a nairobi központú Climate Prediction and Application Center. „A mostani sáskahullám tele van fiatal egyedekkel, amik sokkal többet esznek mint a kifejlett példányok,” nyilatkozta Kenneth Mwangi, a központ szakértője.

Mwangi és a többi helyi szakértő szerint a legnagyobb nehézséget a koronavírus elleni harc okozza, ugyanis az utazási korlátozások és a határátkelők bezárása késlelteti a rovarirtók célba juttatását.

Az AP-nek nyilatkozó másik farmer, George Dodds szerint „nagyon szerencsétlen, hogy a világban most tomboló koronavírus járvány miatt megfeledkeznek az itteni sáskajárás okozta problémáról.”

Az invázió megállítására az egyetlen hatásos intézkedés a légi permetezés lenne. Ám az ugandai agrárminiszter szerint most nem tudnak elegendő rovarirtót importálni Japánból a nemzetközi ellátási láncokat sújtó fennakadások miatt. A másik baj, hogy az ugandai kormány nem szavazta meg a sáskainvázió megfékezésére szánt 4 millió dolláros pénzügyi keretet.

Etiópia se számíthat sok jóra. A terület, ahol a sáskainvázió levonulhat, közel 6 millió ember etióp viszonyokhoz képest is elmaradt lakhelye. A sáskák által okozta dézsmálás nem fog kímélni se terményt, se legelőt, se erdőt, még tovább rontva a már így is pengeélen egyensúlyozó élelmiszerbiztonságot a régióban, összegezte a FAO.

premik

Közel 10 éves IT tapasztalattal rendelkezek nagyvállalati fizetési rendszerek és fizetési megoldások fejlesztésében. A kriptók által képviselt érték mellett érdekel a mögöttes technológia is, és nagyon kíváncsi vagyok, hogyan épül egymásra a mainstream és a kriptovaluták világa.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian