Vigyázat itt az eltörléskultúra, melynek súlyos következményei lehetnek

2022.04.04.
Olvasási idő: 3 perc

„A jelenlegi tendencia, hogy minden orosz dolgot, még a Csajkovszkij-koncerteket is lemondják, figyelmeztető jel, mert ez ugyanaz a fajta gondolkodásmód, mint amit a totalitárius Szovjetunió idején alkalmaztak, és nagy károkat okozott” – véli Gary Saul Morson, a Northwestern Egyetem professzora, aki évtizedek óta tanulmányozza az orosz irodalmat és kultúrát.

„Figyelmeztető jelnek kell lennie annak, ha azt gondoljuk, hogy azért mert Vlagyimir Putyin elnök szörnyű dolgokat művel Ukrajnában, nem hallgathatunk többet Csajkovszkijt” – mondta Morson az NTD „The Nation Speaks” című műsorában.

„Számomra ez pontosan arra emlékeztet, ahogy a szovjetek gondolkodtak. Ők bizony felosztották a világot jóra és rosszra. És így szó szerint minden, amit tettél, ami ártott az ellenségednek, az helyes volt. És ez volt az erkölcsük alapja” – tette hozzá Morson. „Ez vezetett a szovjet viselkedés borzalmaihoz, ahhoz, hogy emberek millióit ölték meg.”

Amióta Oroszország február 24-én megszállta Ukrajnát, a nyugati világ – Európa országai, az Egyesült Államok és Kanada – átfogó és szigorú gazdasági és diplomáciai szankciókat hirdetett Oroszország és oligarchái ellen. Számos multinacionális vállalat bejelentette, hogy felfüggeszti tevékenységét Oroszországban.

Az orosz kultúra tilalma

Néhány Oroszországgal szembeni intézkedéssel azonban egyes országok átestek a ló túloldalára. Március elején például Kanada lemondta az orosz zongoraművész, Alekszandr Malofejev koncertjeit. Hollandiában, Belgiumban, Olaszországban és Walesben Csajkovszkij és Stravinsky előadásait törölték. A New York-i Metropolitan Opera bejelentette, hogy nem dolgozik együtt olyan orosz művészekkel vagy szervezetekkel, akik Putyint támogatják, vagy akiket Putyin támogat, amíg az ország ukrajnai inváziója véget nem ér. Néhány orosz balett-társulat előadásait is levették a programról, például a Moszkvai Királyi Balett Hattyúk tava című előadását lefújták az írországi Dublinban. A listát még hosszasan lehetne folytatni.

Morson szerint nem normális az, hogy minden ami valamilyen szinten Oroszországhoz kapcsolódik, azt a Nyugat el akarja törölni. Hisz mi köze van Csajkovszkijnak Putyinhoz?

Voltak olyan üzletek Magyarországon, de az Egyesült Államokban is, ahol levették a polcokról az orosz vodkát, mert az Oroszországhoz kötődik. Olaszországban orosz éttermeknek kellett a nevüket megváltoztatni, mert betörték az ablakaikat, és életveszélyesen megfenyegették a tulajdonosokat. Lassan már azon sem lepődnénk meg, ha át kellene nevezni az oroszkrém tortát, az orosz hússalátát, vagy beszüntetnék a Sztroganov bélszínt.

„A cancel-kultúra vagy magyarul eltörléskultúra úgy működik, hogy vannak jó fiúk és rossz fiúk, és nincs szürke zóna. Minden, ami csak távolról is a rosszfiúkkal kapcsolatos, rossz lesz. Ezt most az oroszokra alkalmazzuk” – mondta Morson.

Az eltörléskultúra – angolul cancel culture vagy call-out culture – a kiközösítés modern formája, amikor valakit kiszorítanak a társadalmi vagy szakmai körökből, legyen szó akár online, akár közösségi média, akár személyes kapcsolat, mert szerintük bántó vagy vállalhatatlan dolgot mondott, tett.

Fő az erkölcsi tisztaság

Sok ember azt gondolja, hogy ha mindentől elhatárolódik, ami orosz, akkor erkölcsileg „tiszta” lesz. Azt hiszik, hogy minél drasztikusabb lépéseket tesznek, annál erkölcsösebbek lesznek.

Március 25-én, amikor az ukrajnai invázió a második hónapjába lépett, Putyin azt mondta, hogy a Nyugat megpróbál eltörölni egy ezeréves országot. Morson szerint ez a gondolkodásmód kifejezetten káros, hiszen az erkölcsi tisztaság álcája alatt valójában az emberek rossz dolgokat tesznek, és úgy vélik, ez teljesen normális és helyes.

„Szolzsenyicin orosz írónak van egy híres sora, amelyben azt mondja, hogy ‘a jó és a rossz közötti határvonal minden emberi szíven keresztül húzódik. Fel kell ismernünk minden ember saját képességét, és azt, hogy soha nem vagyunk annyira hajlamosak a rosszra, mint amikor meg vagyunk győződve arról, hogy erkölcsileg teljesen tiszták vagyunk.”

Egy nemrégiben megjelent cikkében Morson professzor hasonló tendenciáról írt a tudománnyal összefüggésben. Szerinte a tudomány szó leple alatt a kormányok megpróbálnak kiirtani minden másként gondolkodót.

„A politikusok azt állítják, hogy ők csak a tudományt követik, míg a támogató tömegmédia platformok a tudomány ellenségeiként száműzik már csak a kérdéseket feltevőket is. Az áltudománynak soha nem volt ilyen jó dolga” – írta akkor Morson.

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Latest from Blog

Emberi hűtőszekrényt találtak ki a japánok a hőség ellen

Idén nyáron a világszerte tapasztalható, rekordszintű hőmérsékletek ismét élesen emlékeztettek a klímaváltozás egyre súlyosbodó hatásaira. Ha nincs légkondicionálód vagy medencéd, amelyben lehűthetnéd magad, nagyon kevés lehetőséged marad arra, hogy elmenekülj a hőség
MrBeast

Évi 75 millió? Ezek a legjobban fizető AI-állások

Nem kell teljes karrierváltás ahhoz, hogy valaki évi tízmilliókkal többet keressen. Elég a meglévő tech-tudásra ráépíteni az AI-készségeket, hogy valaki akár 85%-kal többet keressen. 85%-kal is többet fizethet az AI-tudás, itt a

Itt a textil, ami a világűrbe küldi a nyári hőséget

Az Adelaide-i Egyetem kutatói egy Nobel-díjas technológiai áttörés segítségével forgatják fel a nyári öltözködés évszázados szabályait. A nyári kánikula beálltával az évszázados megszokás és a józan ész mindig azt diktálja, hogy a

A világ leggyilkosabb mérgét keverte ki egy egyetemista

Szirénázó rendőrautók, tűzoltók és speciális vegyivédelmi alakulatok sora lepték el a Massachusetts Institute of Technology (MIT) campusát, miután a világ egyik legtekintélyesebb tudományos egyetemén pánikszerű riasztást váltott ki az egyik hallgató rendkívül

Kipukkadt a hidrogénlufi: A zöld energia kiábrándító valósága

Elon Musk egyszer „megdöbbentően nagy ostobaságnak” nevezte a hidrogén üzemanyagként való használatát az autóiparban, ám a világ egyik legsikeresebb elektromosautó-gyártójának elutasítása sem tudta eltántorítani a politikai döntéshozókat attól, hogy a zöld energia

Így szorított ki tízezer nyelvet az angol

Amikor a Föld nyelvi sokszínűségére gondolunk, többnyire a ma aktívan használt, nagyjából hétezer beszélt nyelvből indulunk ki. Ez a lenyűgöző adat azonban csupán egyetlen pillanatfelvétel az emberiség több tízezer éves történetében. Nyelvészek

Ezért buknak el a külföldi alapkezelők Kínában

A Fidelity International (FIL) a legújabb globális alapkezelő, amely a hírek szerint mérlegeli a kínai lakossági alapkezelési üzletágból való kivonulást. A cég három évvel ezelőtt teljes egészében saját tulajdonú leányvállalatot hozott létre

Mielőtt továbblépnél