A WHO mindenkit irányítana a magyar Telekom anyacégén keresztül

2022.05.28.
Olvasási idő: 2 perc

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) partnerségre lép a Deutsche Telekommal, hogy továbbra is az emberekre erőszakolja a COVID-útlevelet, és gyakorlatilag megfossza az ENSZ tagállamait önálló döntéseik meghozatalától. 

A koronavírus világjárvány úgy tűnik, mára már a kormányok és szervezetek játszóterévé vált, hogy hosszú távú politikáinak és rendszereinek bevezetése egyszerűbb legyen, mint valaha. A WHO most egy világméretű járványügyi egyezmény bevezetésére készül, amiért világ egyik legnagyobb telekommunikációs vállalatával, a német Deutsche Telekommal szövetkezik. Célja, hogy „a Föld minden emberét összekösse a QR-kódos digitális azonosítóval”, amely lehetővé teszi a várva várt globális oltási útlevélrendszer létrehozását.

Minek ide szuverén egyenlőség?

Félő azonban, hogy a kialakulóban lévő rendszer veszélyezteti az ENSZ tagállamainak szuverenitását, hiszen mindez magánéletünk és a személyes adataink biztonsága, de még a nemzeti önállóság szempontjából is megkérdőjelezhető.

A szerződés tervét egyébként már tavaly decemberben jóváhagyta a WHO egészségügyi közgyűlése. A rendszer bevezetését kifejezetten fontosnak tartják, amit az is igazol, hogy a szóban forgó közgyűlés az 1948-as alapítása óta akkor ülésezett másodszor. Ez nem is véletlen, hiszen amennyiben 2024-ig a szerződésről megállapodás születik, és ha minden a tervek szerint alakul, a világjárványok kitörésekor az irányítási jogkör gyakorlatilag az ENSZ kezébe kerül.

A rendszer univerzális, kötelező, és transznacionális lesz, olyan nem megválasztott bürokraták fogják működtetni, akik már a COVID világjárványra való reagálást is elbaltázták” – figyelmeztetett a Brownstone Intézet.

Többé nincs szükség közös egyetértésre

Januárban az Egyesült Államok további módosításokat intézett a WHO felé, amelyek megreformálnák a minden ENSZ tagállamra kötelező érvényű Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályzatot (IHR). A korrekció lehetővé tenné, hogy a WHO az államokkal való konzultáció nélkül is eljárhasson.

Az érintett államoknak többé nem kell egyetértenie a WHO főigazgatójának azon megállapításával, hogy egy-egy nemzetközi aggodalomra okot adó esemény közegészségügyi vészhelyzetnek minősül” – írják.

A terv egyik további eleme, amely segítené a WHO-t új hatásköreinek „érvényesítésében”, a már említett globális COVID-útlevélrendszer. Az ENSZ ezt nem a szuverén országok kijátszásának építőköveként értelmezi, hanem úgy magyarázza, mint egy „támogatás” a nemzeti és regionális „bizalmi hálózatok és ellenőrzési technológia” kiépítésében, melyet a jövőbeni oltási kampányok során is be lehet majd vetni.

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Latest from Blog

Emberi hűtőszekrényt találtak ki a japánok a hőség ellen

Idén nyáron a világszerte tapasztalható, rekordszintű hőmérsékletek ismét élesen emlékeztettek a klímaváltozás egyre súlyosbodó hatásaira. Ha nincs légkondicionálód vagy medencéd, amelyben lehűthetnéd magad, nagyon kevés lehetőséged marad arra, hogy elmenekülj a hőség
MrBeast

Évi 75 millió? Ezek a legjobban fizető AI-állások

Nem kell teljes karrierváltás ahhoz, hogy valaki évi tízmilliókkal többet keressen. Elég a meglévő tech-tudásra ráépíteni az AI-készségeket, hogy valaki akár 85%-kal többet keressen. 85%-kal is többet fizethet az AI-tudás, itt a

Itt a textil, ami a világűrbe küldi a nyári hőséget

Az Adelaide-i Egyetem kutatói egy Nobel-díjas technológiai áttörés segítségével forgatják fel a nyári öltözködés évszázados szabályait. A nyári kánikula beálltával az évszázados megszokás és a józan ész mindig azt diktálja, hogy a

A világ leggyilkosabb mérgét keverte ki egy egyetemista

Szirénázó rendőrautók, tűzoltók és speciális vegyivédelmi alakulatok sora lepték el a Massachusetts Institute of Technology (MIT) campusát, miután a világ egyik legtekintélyesebb tudományos egyetemén pánikszerű riasztást váltott ki az egyik hallgató rendkívül

Kipukkadt a hidrogénlufi: A zöld energia kiábrándító valósága

Elon Musk egyszer „megdöbbentően nagy ostobaságnak” nevezte a hidrogén üzemanyagként való használatát az autóiparban, ám a világ egyik legsikeresebb elektromosautó-gyártójának elutasítása sem tudta eltántorítani a politikai döntéshozókat attól, hogy a zöld energia

Így szorított ki tízezer nyelvet az angol

Amikor a Föld nyelvi sokszínűségére gondolunk, többnyire a ma aktívan használt, nagyjából hétezer beszélt nyelvből indulunk ki. Ez a lenyűgöző adat azonban csupán egyetlen pillanatfelvétel az emberiség több tízezer éves történetében. Nyelvészek

Ezért buknak el a külföldi alapkezelők Kínában

A Fidelity International (FIL) a legújabb globális alapkezelő, amely a hírek szerint mérlegeli a kínai lakossági alapkezelési üzletágból való kivonulást. A cég három évvel ezelőtt teljes egészében saját tulajdonú leányvállalatot hozott létre