Elon Musk tűkön ülve várja a gazdasági csőd bekövetkeztét

2022.05.31.
Olvasási idő: 1 perc

A világ leggazdagabb embere, Elon Musk alig várja, hogy megvalósuljon a gazdasági visszaesés, hiszen szerinte a „csődnek be kell következnie”. Felettébb különös meglátás ez, azonban az üzletember, aki meglehetősen pozitívan látja a pillanatnyi helyzetet, magyarázatot is szolgáltatott kijelentésére. 

A multimilliárdos újító meggyőződése szerint komoly recesszió és egy újabb gazdasági összeomlás van kialakulóban. Véleménye alapján viszont ez „egy jó dolog” – az átlagemberek számára ez kész őrültségként hangozhat, de Musk kitart álláspontja mellett.

Elon Musk nem mindennapos bölcseletét a Twitteren osztotta meg népes követőtáborával, miután nézeteiről kérdezték. A Tesla Motors és a SpaceX alapítója sokakat meglepett nyilatkozatával, amelyben a csőd előnyeit ecseteli.

„Egyre csak közeleg a gazdasági hanyatlás, de aggodalomra semmi ok, hiszen számtalan jótékony hatása lesz. Túl sokáig kedvezett a helyzet a szélhámosoknak, de itt a vége. Néhány anyagi csőd egyszerűen meg kell, hogy történjen! Emellett, az egész COVID és „maradj otthon” hűhó elhitette az emberekkel, hogy voltaképp nem is kell keményen dolgozniuk. Durva ráeszmélés vár rájuk!”, írta a mikroblogon.

Elon Musk a gazdasági csőd szószólója lett

Musk felvetése szerint azoknak a „semmittevő és lustálkodó” embereknek, akik a koronavírus-járvány tombolása idején betartották a különböző kormányrendeleteket és otthon maradtak, sokkal állhatatosabban kell majd dolgozniuk a jelenleg fennálló gazdasági körülmények között. Már ha az őket alkalmazó vállalatok nem mennek csődbe, illetve ha azt szeretnék, hogy ez így is maradjon.

Annak ellenére, hogy Elon Musk ennyire támogatja a csőd megvalósulását, 2021 decemberében olyan híresztelések kaptak szárnyra, miszerint a SpaceX is könnyedén befuccsolhat.

Ugyanakkor, nem az üzletember az egyetlen, aki hasonló tendenciát jósol a közeljövőre vonatkozóan. Többek között Glenn Hutchins, a North Island elnöke, is ugyanezt a véleményt vallja. Azzal azonban Musk magára marad, hogy a recesszió célravezető lesz a globális gazdaság számára. Jövendölése szerint a jelenség körülbelül 12-18 hónapig fog majd tartani, ami elég idő lesz ahhoz, hogy a piac „megtisztuljon a kudarcra ítélt vállalatoktól, akik így nem pazarolják majd tovább az erőforrásokat”. 

Tünde

Jelenleg közgazdásznak tanulok a Debreceni Egyetem Pénzügy és számvitel szakán, mellette pedig újságíróként és fordítóként ténykedem. A BitcoinBázis csapatához 2021 nyarán csatlakoztam, egy rövidebb szabadúszó időszakot követően. A pénzügyi világ működése régóta foglalkoztat és előszeretettel követem nyomon az innovációit. A kriptovalutákkal a BB révén ismerkedtem meg, ahol azóta gazdasági történésekkel, technológiai újításokkal és kriptopiaci fejleményekkel kapcsolatban írok beszámolókat.

Latest from Blog

Emberi hűtőszekrényt találtak ki a japánok a hőség ellen

Idén nyáron a világszerte tapasztalható, rekordszintű hőmérsékletek ismét élesen emlékeztettek a klímaváltozás egyre súlyosbodó hatásaira. Ha nincs légkondicionálód vagy medencéd, amelyben lehűthetnéd magad, nagyon kevés lehetőséged marad arra, hogy elmenekülj a hőség
MrBeast

Évi 75 millió? Ezek a legjobban fizető AI-állások

Nem kell teljes karrierváltás ahhoz, hogy valaki évi tízmilliókkal többet keressen. Elég a meglévő tech-tudásra ráépíteni az AI-készségeket, hogy valaki akár 85%-kal többet keressen. 85%-kal is többet fizethet az AI-tudás, itt a

Itt a textil, ami a világűrbe küldi a nyári hőséget

Az Adelaide-i Egyetem kutatói egy Nobel-díjas technológiai áttörés segítségével forgatják fel a nyári öltözködés évszázados szabályait. A nyári kánikula beálltával az évszázados megszokás és a józan ész mindig azt diktálja, hogy a

A világ leggyilkosabb mérgét keverte ki egy egyetemista

Szirénázó rendőrautók, tűzoltók és speciális vegyivédelmi alakulatok sora lepték el a Massachusetts Institute of Technology (MIT) campusát, miután a világ egyik legtekintélyesebb tudományos egyetemén pánikszerű riasztást váltott ki az egyik hallgató rendkívül

Kipukkadt a hidrogénlufi: A zöld energia kiábrándító valósága

Elon Musk egyszer „megdöbbentően nagy ostobaságnak” nevezte a hidrogén üzemanyagként való használatát az autóiparban, ám a világ egyik legsikeresebb elektromosautó-gyártójának elutasítása sem tudta eltántorítani a politikai döntéshozókat attól, hogy a zöld energia

Így szorított ki tízezer nyelvet az angol

Amikor a Föld nyelvi sokszínűségére gondolunk, többnyire a ma aktívan használt, nagyjából hétezer beszélt nyelvből indulunk ki. Ez a lenyűgöző adat azonban csupán egyetlen pillanatfelvétel az emberiség több tízezer éves történetében. Nyelvészek

Ezért buknak el a külföldi alapkezelők Kínában

A Fidelity International (FIL) a legújabb globális alapkezelő, amely a hírek szerint mérlegeli a kínai lakossági alapkezelési üzletágból való kivonulást. A cég három évvel ezelőtt teljes egészében saját tulajdonú leányvállalatot hozott létre

Mielőtt továbblépnél