Europol: bűnözök kezébe kerülhet az Ukrajnába küldött temérdek fegyver

2022.06.01.
Olvasási idő: 1 perc

Az Europol, az Európai Unió bűnüldöző ügynökségének vezetője egy hétvégi interjúban arra figyelmeztetett, hogy a Nyugatról Ukrajnába küldött óriási fegyverszállítmány a legrosszabb kezekbe kerülhet.

Catherine De Bolle, az Europol igazgatója a Welt am Sonntag című német lapnak azt mondta, hogy az ukrán-orosz harctérre küldött fegyveráradat bűnözői csoportok kezébe kerülhet. „Egy bizonyos ponton a háborúnak vége lesz. Szeretnénk elkerülni egy olyan helyzetet, mint amilyen a 30 évvel ezelőtti balkáni háborút követte” – nyilatkozta a kiadványnak a Jugoszlávia összeomlását követő konfliktusokra utalva.

„Az ebből a háborúból származó fegyvereket ma is használják a bűnözői csoportok” – hangsúlyozta De Bolle.

„A helyzet rendkívül dinamikus és széttöredezett, és különböző adatokat kapunk európai partnereinktől” – mondta De Bolle. Az ügynöksége igyekszik megtalálni a módját annak, hogy a háború esetleges befejezése után a helyzet kezelhető legyen. Leírta, hogy ehhez az Europol „összeállít egy nemzetközi munkacsoportot, amely ezzel a kérdéssel foglalkozik”.

Az ukrajnai konfliktus a jelentések szerint több tízezer külföldi önkéntest vonzott, miután a kijevi kormány idegenlégiót hozott létre. Ebbe amerikai és brit katonai veteránok és zsoldosok is bekapcsolódtak. Az Ukrajnába utazó emberek tapasztalattal és különféle ideológiákkal rendelkeznek. Soha nem lehet tudni, hogy a végén kihez kerül fegyver, amit meg is tart. Ahogy a CNN írta korábban, az Ukrajnába küldött fegyverszállítmány olyan, mintha egy feketelyukba érkezne. Nincs nyilvántartás arról, hogy konkrétan hol is kötnek ki ezek az eszközök.

Többen figyelmeztettek arra, hogy az Ukrajnában található szélsőjobboldali és neonáci csoportok felfegyverzése különösen veszélyes.

A Kreml eközben arra panaszkodott, hogy az Egyesült Államokból származó Stinger rakéták elárasztják az ukrán harcteret. A Stingerek nem csak a katonai repülőgépekre jelentenek komoly veszélyt, hanem a polgári repülésre is.

Az a fajta forgatókönyv, amely miatt az Europol most riadalmat kelt, már egyszer lejátszódott, egész pontosan Szíriában. Akkor a CIA és a Pentagon kettős programja az úgynevezett „mérsékelt lázadók” felfegyverzésére azt eredményezte, hogy fegyverek egész sora, köztük TOW páncéltörő rakéták kerültek a szíriai al-Kaidához, az ISIS-hez és más terrorcsoportokhoz.

Zsófi

Minden érdekel, ami izgalmas, innovatív vagy meghökkentő – legyen szó technológiáról, gazdaságról vagy váratlan fordulatokról a nagyvilágban. Ezek a témák kizökkentenek a hétköznapokból, és új nézőpontokat mutatnak meg.

Legfrissebb hírek

szovjet terv

Egy szovjet terv majdnem a földbe döngölte Amerikát

A hidegháború éveiben a világ több alkalommal is közelebb került a nukleáris katasztrófához, mint azt akkoriban bárki is nyíltan beismerte volna. A nyilvánosság elől azonban nemcsak politikai döntések, hanem egészen meghökkentő technológiai
infláció

Növekvő bér mellett is csórók vagyunk

Az infláció valódi hatása nem igazán a statisztikai táblázatokban, sokkal inkább a mindennapi döntésekben válik kézzelfoghatóvá: mennyit ér a fizetés a boltban, az étteremben vagy egy egyszerű ebédnél. Hiába nőnek a bérek
Geotermikus forradalom

Csendes geotermikus forradalom formálja át Amerika jövőjét

Az Egyesült Államok energiaszektora látványos és kevésbé látványos változásokon megy keresztül. A nap- és szélenergia mellett egy régi-új technológia, a geotermikus energia kerül egyre inkább előtérbe. A felszín alatti hő hasznosítása nemcsak
Greek mythology

Egy pszichoaktív gomba oldhatja meg az eleusziszi misztériumokat

Az eleusziszi misztériumok az ókori Görögország egyik legnagyobb vallási rejtélye, amely évszázadok óta izgalomban tartja a történészeket és valláskutatókat. A Déméter istennő és lánya, Perszephoné mítosza köré épülő rítust szigorú titoktartás védte,

Mielőtt továbblépnél