Mindenkit elhallgattattak, most viszont lehullt a lepel a COVID eredetéről

2022.06.23.
Olvasási idő: 1 perc

A közösségi óriások és szervezetek elhallgattatták a koronavírus „laboratóriumi szivárgás elméletét”.  Most viszont lehullt a lepel, a WHO vezetője ugyanis titkon arról beszél, valóban emberi hiba okozta a világjárványt.

Azzal, hogy azt állították, vagy akár csak megkísérelték megtagadni azt a lehetőséget, miszerint a koronavírus egy kínai laboratóriumból származik, rengeteg intézmény követte el élete talán egyik legnagyobb baklövését. A közösségi médiaóriások az emberek véleményét összeesküvés-elméletnek bélyegezték, meglátásukat betiltották, és csak a „hiteles forrásokkal” alátámasztott információk közzététele volt megengedett.

Az egyik legbefolyásosabb „Covid-igazságbíró” az Egészségügyi Világszervezet (WHO) volt, mely szüntelenül állította, hogy a vírus még véletlenül sem természetes úton keletkezett. Gondolatmentét a közkedvelt óriásokra is ráerőltette, amiért 2020 áprilisában Susan Wojcicki, a YouTube vezérigazgatója kijelentette, hogy a minden olyan tartalmat betilt, amely ellentmond a WHO álláspontjának.

Most azonban fordult a kocka. Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO főigazgatója ugyanis négyszemközt közölte az európai tisztviselőkkel, hogy szerinte a koronavírus a kínai laboratóriumból származik. A füles egy kormányzati szereplőtől érkezett, aki azt is elárulta, hogy a szervezet vezetője szerint a vírus egy „katasztrofális baleset” során láthatott napvilágot.

A tech óriások mossák kezeiket

Amikor először felmerült a vírus eredetével kapcsolatos gyanú, Kína határozottan tiltakozott a vádak ellen. A WHO akkoriban támogatta az állam álláspontját, és mivel a nyugati közösségi óriások is a szervezet perspektíváját szorgalmazták, azokat a felhasználókat és médiaszereplőket, akik kételkedni mertek, az „összeesküvés-elméletek híveinek” bélyegezték. Egy hónapja egyébként még maga Tedros is azt magasztalta, hogy „egyelőre nem tudják a választ arra, hogy a koronavírus honnan származik”.

A jég azonban már egy évvel ezelőtt megtört, amikor is az USA bejelentette, hogy hírszerző szervei vizsgálják a „laboratóriumi szivárgás elméletét”. A Facebook ezt követően hirtelen feloldotta a világjárvány körüli konspiráció tilalmát, és utat adott a szólásszabadságnak. A gyanú tehát úgy tűnik, beigazolódott, a tech óriások azonban – ahogyan az lenni szokott – mossák kezeiket.

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

AI energiaéhség

A kvantum a megoldás az AI energiazabálására?

A mesterséges intelligencia úgy falja az áramot, mintha soha nem lenne holnap. Egy-egy nagy nyelvi modell betanítása annyi energiát igényelhet, mint több száz háztartás éves fogyasztása. A kutatók éppen ezért nemcsak gyorsabb,

Európa legnagyobb hadseregei 2025-ben

Az európai katonai erőviszonyok az elmúlt években látványosan átrendeződtek. Az orosz–ukrán háború, a biztonsági fenyegetések és a geopolitikai feszültségek hatására a legtöbb állam növeli katonai költségvetését. Ugyanakkor a gazdasági nehézségek és a
Mezőgazdaság

Rekordévet zárhat a mezőgazdaság 2025-ben

A szakértők azt jósolják, hogy idén több haszonnövény termése is olyan szintet ér el, amilyenre még nem volt példa. Gyakran mondják, hogy az éghajlatváltozás miatt a globális élelmiszertermelés egyre nagyobb akadályokkal szembesül.

Mielőtt továbblépnél