Az angol kormány 150 millió fontot utalt át magának inaktív bankszámlákról

2020.06.01.
Olvasási idő: 2 perc

A válságenyhítés nevében az angol kormány 150 millió angol fontot (kb. 58 milliárd forintot) utalt át magának inaktív bankszámlákról, hogy a pénz visszaforgatásával a válság által legsúlyosabban érintetteket segítse. A sémához eddig 30 bank csatlakozott, akik önkéntesen az évek óta inaktívan álló bankszámlákról utaltak át forrásokat az államnak, köztük olyan nagynevű banki szolgáltatók, mint az HSBC, a Barclays és a Bank of Scotland.

150 millió fontnál jár az angol kormány – a tervek azonban ennél sokkal ambiciózusabbak

Az angol kormány minden létező forrását aktivizálja a válság enyhítésére – még olyanokat is, amik annyira nem is állnak a kormány tulajdonában. A jelenleg főként inaktív számlákkal kapcsolatos sémájuk keretében több mint 150 millió fontot szereztek meg 30 angol banktól, melyet az angol kormány egyik közleménye szerint „a jótékonysági szervezetek, a közösségi vállalkozások és a veszélyeztetett egyének megsegítésére használnak fel a koronavírus ideje alatt”. A bankok között az összes jelentős angol bankot megtalálhatjuk: az HSBC, a Barclays, a Bank of Scotland, a Lloyds, a Clydesdale és a Santander is mindnyájan önként utaltak át olyan náluk tartott számlákról, melyek már hosszú évek óta inaktívan állnak.

Az angol kormánynak persze van jogi alapja az inaktív számlákról való pénz megszerzésére. Egy 2011 óta fennálló törvény teszi lehetővé számukra a 15 évnél hosszabb ideig nem használt számlák forrásainak kihasználását. A törvény elfogadása óta összesen kb. 600 millió angol fontot szedett be ilyen formában a kormány.

A kormány itt ráadásul nem tervez megállni. Terveikben szerepel a séma kiterjesztése számos egyéb pénzügyi eszközre, többek között a biztosítási és értékpapír szektor egyes elemeire. Bár ezek jelenleg még csak a konzultációs szakaszban járnak, az már várható, hogy ezekre az eszközökre más szabályok vonatkoznának a bevezetés után. Nyugdíjpénztárak inaktív számlái esetén pl. akár már hét év után meg tudná szerezni a kormány a forrásokat.

Az angol kormány 150 millió fontot utalt át magának inaktív bankszámlákról

Természetesen a kormány azt most is újra megerősítette, hogy a törvény működése lehetővé teszi, hogy bárki bármikor visszaigényelhesse az inaktív számlákról elutalt pénzeket. Ezt a Reclaim Fund Ltd. intézi; a számukra elérhető források elméletileg bármekkora értékű visszaigénylési kérelmet lehetővé tesznek.

S bár a bankoknál évekig porosodó források gazdasági szempontból tényleg nem nagy effektivitást tudnak felmutatni, az, hogy a kormány önkényesen be tudja magának kebelezni ezeket, nem biztos, hogy mindenki szemében tűnik majd jogos lépésnek.

>>>Válts kriptovalutákat a CoinCashnél. Kattints a részletekért!

Legfrissebb hírek

legdrágább ingatlanpiac

Íme a világ 10 legdrágább ingatlanpiaca 2025-ben 

Monaco ultraluxus penthouse-aitól Hongkong sűrű felhőkarcoló-erdőjén át London történelmi városrészeiig: 2025-ben is ugyanaz a képlet hajtja felfelé az árakat – korlátozott kínálat, globális kereslet és a világ vagyonosainak befektetői étvágya. Körképünk a
koponya

Egy új emberfaj nyomaira bukkantak Görögországban

A görögországi Petralona-barlang mélyén több mint fél évszázada talált emberi koponya máig nem hagyja nyugodni a tudósokat. A friss kormeghatározás szerint a lelet akár 300 000 éves is lehet, és olyan korszakból
antarktisz

Valami ijesztő szivárog a jég alól az Antarktiszon

Az Antarktisz évek óta a globális felmelegedés egyik legkomolyabb figyelmeztető táblája. Az olvadó gleccserek, a stabilitását vesztő jégtakaró és a tengerszint-emelkedés rémképei régóta ismerősek. Most azonban a kutatók egy új fenyegetést is
retró bakelit kazetta

Kazetta és bakelit – a Z generáció rákattant a retróra

A digitális zenehallgatás korában élünk – pár kattintással elérhető szinte bármelyik valaha kiadott dal. Néhány évtizeddel ezelőtt még álmodni sem mertünk ilyen luxusról. A kazettás magnetofonnal kínlódtunk – rádióból rögzítettük a kedvenc