Galaxy S21 – Miért remek telefon az S21 még 2022-ben is

2022.09.14.
Olvasási idő: 2 perc

Telefonok terén a tech világ érdeklődése év elején mindig a Samsung felé fordul. A gyártó januárban szokta bejelenteni Galaxy S szériájának új felső kategóriás gépeit, történt ez idén is az S22 és S22 Ultra színre lépésével. Azonban a kínálatban maradt a 2021-es Galaxy S21 is, ami még majd két évvel megjelenése után is ütős Android telefonnak számít. Kapásból fel tudunk sorolni három okot, miért éri meg még mindig S21-et vásárolni.

Remekül eltalált méret

A Samsungot itt meg kell dicsérni a tökéletes méretválasztásért, az S21 még az a kategória, hogy egy kézzel is simán kezelhető, meglehetősen kompakt és könnyű, ami a műanyag hátlapnak is köszönhető. 2022 vége felé már kijelenthető, hogy az Apple által elindított Mini nem lett sikersztori, az 5,4 col már kevésnek bizonyult, de a bumfordi phabletektől is sokan ódzkodnak. Ez a valamivel 6 col feletti képátló, mind tartalomfogyasztásra, mind játékra abszolút megfelel.

Gyors, reszponzív, nem lehet lefagyasztani

Mindennapos használat során az S21 és S22 között nem tapasztalható semmilyen gyorsaság béli különbség. A benchmark teszteken is hasonló eredményeket hoznak, a 120Hz kijelző miatt a játékok is remekül futnak, ablakok, widgetek közti váltogatás során nincs lefagyás, akadás. A Snapdragon 888 lapkakészlet tökéletesen teszi a dolgát, az egyetlen dolog, amely talán felróható a telefonnak, hogy komoly megterhelés során hajlamos felhevülni a készülék felső harmadában.

Komoly árkülönbség

2022 őszén az alap S22 ára 350 000 forint körül mozog, ezzel szemben az S21 ára nagyjából 260 000 Ft. Ilyen különbségnél a vásárló már elgondolkozik, van-e majd százezres különbség a két készülék között. Aki számára az éjjeli videózás, az 50 mpx hátlapi kamera vagy az üveg hátlap meggyőző érv, az az S22 mellett teszi le a voksát. Azonban, ha ezek nélkül el tudod képzelni az életed és egy megbízható, gyors androidos telefonra vágysz magasan átlagon felüli minőségű kamerákkal, nyugodtan válaszd az S21-et.

A piacon tapasztalható körülmények is sokatmondóak. Az S21 terén, 2022 őszén enyhe készlethiány tapasztalható, ami azt jelenti, hogy nagyon népszerű telefonról van szó. Hála a legalább 4 éves szoftveres támogatásnak a Samsung részéről sokan szavaznak bizalmat inkább a 2021-es modellnek.

balu

A Budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemen jogi karán tanultam, majd egy fullstack szoftverfejlesztői kurzust is elvégeztem, amely megalapozta a technológiai tudásomat. 2022 óta foglalkozom részletesebben kriptovalutákkal és NFT-kkel. 2024 áprilisa óta a BitcoinBázis szerzőjeként kriptókról és a legújabb blockchain-megoldásokról írok, emellett az offtopik.hu-n általános technológiai, tudományos és gaming témákban publikálok, hogy olvasóim mindkét felületen naprakész, megbízható tartalmakhoz férjenek hozzá.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian