Szuverén számítástechnikával függetlenítheted magad végre a technológiai óriásoktól

2022.11.18.
Olvasási idő: 4 perc

Ismerkedjünk meg a szuverén számítástechnikával és a személyes szerverekkel. Digitális életünk nagy részét ugyanis a technológiai óriások, nemzetközi nagyvállalatok szerverein tárolják. De ennek nem kell feltétlenül így lennie.

A közvetítők megjelenése kezdetben segítette az emberi társadalmat a technológia adta hatalmas potenciál megvalósításában, de azután ennek következtében egyre inkább megjelent a koncentráció és a központosítás. Ma már nagy mértékben ki vagyunk téve az életünk egyre több aspektusát felügyelő és ellenőrző központosított hatalmaknak – figyelmeztetett a Bitcoin Magazine.

A központosítás buktatói

Ez különösen nyilvánvalóvá vált a mai digitális korban. A mindennapi emberi interakciók is egyre inkább közvetítőkön alapulnak, olyannyira, hogy egy tipikus “homo digitalis” digitális élete teljes mértékben harmadik felektől függ.

Ennek a negatív hatásai egyre inkább előtérbe kerülnek: A központosítás buktatói a tartalomcenzúrától, a platformokról való kitiltástól kezdve a személyes adataink felhasználásán és a magánélet általános megsértésén, manipulációkon át sokrétűek.

A digitális világ lakóiként teljes mértékben ki vagyunk szolgáltatva a hatalmas közvetítőknek.

A technológiai monopóliumoktól csak nagyon keveseknek sikerül magukat függetleníteni. Már megjelent azonban egy hatásos menekülőeszköz, a bitcoin, nem szuverén (nem állami) pénz formájában. A bitcoin elvette a kormányzat pénz feletti hatalmát, és azt az egyénekre ruházta át.

A szuverén számítástechnika hajnala

A bitcoin sikere arra ösztönözte a vállalkozókat és a fejlesztőket, hogy az önrendelkezést kiterjesszék az általános számítástechnika területére is. Mert a személyi számítógép birtoklása nem elég, különösen nem az interneten keresztül egymással kommunikáló számítógépek globálisan összekapcsolt hálójában.

A szoftver mint szolgáltatás (SaaS) – szerverfarmok működtetésével, felhőalapú számítástechnika formájában – lehetővé tette, hogy a központosítás normává váljon. Ám az emberek által használt szervereket nem kell, hogy a nagyvállalatok központilag futtassák.

Könnyebb a Linuxnál és az Ubuntunál

A nyílt forráskódú és ingyenes operációs rendszerek, mint a Linux vagy az Ubuntu is lehetővé teszik a privát szerverek üzemeltetését. Maguk a vállalatok, amelyek nem akarnak más SaaS-cégektől függeni, a Linuxnak és az Ubuntunak köszönhetően saját szervereket üzemeltetnek. Ezek az operációs rendszerek azonban nagyfokú technikai hozzáértést és figyelmet igényelnek, és magánszemélyként nehéz ezeket működtetni.

Az Umbrel szuverén számítástechnikai szolgáltató szoftverkínálata.
Az Umbrel szuverén számítástechnikai szolgáltató szoftverkínálata.

De már vannak új típusú, nyílt forráskódú, ingyenes és független (“engedély nélküli”, permissionless) operációs rendszerek, amelyek a Linuxnál vagy az Ubuntunál jóval könnyebben hozzáférhetőek. Egy gombnyomással indíthatók, és kényelmes, ügyfélbarát felhasználói felületen keresztül zökkenőmentesen működtethetők.

A nagyvállalatok tulajdonában lévő adatközpontok felől az átlagemberek tulajdonában lévő személyes szerverek felé mozdulhat el a világ.

Mi az a szuverén számítástechnika?

  • A számítástechnikában szuverénnek lenni annyit jelent, hogy az információinknak és a számítógépünk hardveres erőforrásainak valódi tulajdonosai vagyunk. Ezeket a dolgokat úgy osztjuk meg, ahogy akarjuk, azzal, akivel akarjuk, és csakis velük. Ez azt jelenti, hogy közvetítőktől mentesen használhatjuk az internetet  írja egy definíció.

Két szuverén számítástechnikai megoldás

A piacon jelenleg kapható két legjelentősebb szuverén számítástechnikai vagy személyiszerver-megoldás a cikk szerint az Umbrel és a Start9 (Embassy). Mindkét projekt plug-and-play operációs rendszert kínál személyes szerverekhez. Mindkettő olyan befektetőktől szerzett tőkét, akiknek szintén fontos a magánélet és az önrendelkezés.

Egy Raspberry Pi alaplap a Start9 honlapjáról. Ezen is futhat szuverén (személyi) szerver.
Egy Raspberry Pi alaplap a Start9 honlapjáról. Ezen is futhat szuverén (személyi) szerver.

Ezeket a házilag működtetett (saját magunk által “hosztolt”) szervereket egyre inkább a hétköznapi emberek is működtetni tudják. A kettő között azonban vannak különbségek például a szerveren futó alkalmazások területén, a mentések készítésénél, a szoftverek frissítésénél. A kettő közül az Umbrel kínál több olyan szoftvert, amelyek a bitcoin-közösségben is inkább ismertek – írták. Ám mindkét rendszeren, az Umbrel és Start9 Embassy gépén egyaránt fut bitcoin-szerver és Lightning Bitcoin-node.

Kapcsolódó cikkeink:

Alkalmazások és szoftverek a privát adataid védelme érdekében [LISTA]

Minden, amit a Bitcoin node futtatásáról tudni érdemes

Hogyan futtass Bitcoin Lightning node-ot egy Raspberry Pi-n

Címlapkép forrása: Pixabay.com

 

Legfrissebb hírek

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális

Pár éven belül megelőzheti a ChatGPT-t egy új AI chatbot?

A Perplexity mesterséges intelligenciája 780 millió kérdést kapott májusban, mondta Aravind Srinivas vezérigazgató a Bloomberg Tech Summit csütörtöki rendezvényén. Srinivas szerint az AI chatbotnak 780 millió kérdést tettek fel az előző hónapban,
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél