Vége a jóvilágnak, 2023-tól életbe lép a Netflix tilalma

2022.12.27.
Olvasási idő: 2 perc

A Netflix 2023 elejétől hazánkban is megkezdi a jelszómegosztás tilalmának bevezetését. A népszerű streaming óriás ezentúl vádat is emelhet azon felhasználók ellen, akik a jövőben megpróbálják kijátszani az egyébként nem túl stabil rendszert.

A Netflix egy ideje már vizsgálja a megszorítás lehetőségeit, de most először érkezett hivatalos bejelentés a következő évben életbe lépő változásokról. A vállalat szerint világszerte 222 millió háztartás rendelkezik érvényes előfizetéssel, ám további 100 millió háztartás jelszómegosztással, szinte ingyen élvezi a Netflix szolgáltatásait. Az óriás elmondása szerint már évek óta bevételkiesést szenved el az engedély nélküli netflixezők miatt, ám az elmúlt két évben megugró előfizetéseknek köszönhetően hajlandó volt szemet hunyni azok felett, akik nem egy fedél alatt élnek, mégis ugyanazt a fiókot használják.

Ne aggódj, a Netflix majd mindent nyomon követ

A Netflix nyilatkozatában közölte, hogy a felhasználói feltételei soha nem engedélyezték a háztartások közötti jelszómegosztást, és az előfizető felelős minden olyan tevékenységért, amely a fiókon keresztül történik. Hozzátették, hogy amennyiben a következőkben hasonlókat tapasztalnak, megszüntethetik a felhasználó fiókját, hogy „megvédjék ügyfeleiket, saját magukat és partnereiket a személyazonosság-lopástól és egyéb csalárd tevékenységtől”.

A streaming szolgáltató a jelszómegosztást a következő évtől fokozatosan fogja beszüntetni, a felhasználókat pedig nyomon fogják követni a nem előfizetőkre vonatkozó tilalmak érvényesítése érdekében. Fontolóra vették továbbá az IP-címek, eszközazonosítók és a fiókon keresztül történő tevékenységek fokozatos figyelemmel kísérését, hogy be tudják azonosítani, hogy a nézők ugyanahhoz a háztartáshoz tartoznak-e.

Azok, akik az elsődleges előfizető közvetlen háztartásán kívül veszik igénybe a Netflix szolgáltatásait, az új szabályok értelmében további díjakra számíthatnak. A szolgáltató egyébként korábban már tesztelte a jelszómegosztásért fizetendő plusz 3 dolláros díj bevezetését Dél-Amerikában. A kísérleti programban azoknak, akik nem az előfizető lakcímén tartózkodtak, meg kellett adniuk egy érvényesítő kódot, ami az előfizetőhöz futott be. Ha pedig ez túl macerásnak bizonyult, akkor előkerült a jóöreg „fizess többet” lehetőség is. Arról azonban már az elmúlt hónapban beszámoltunk, hogy a tilalom nem éppen úgy sült el, ahogyan azt az óriás várta volna, amiért felfüggesztették az új előfizetési modellt.

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Latest from Blog

világbajnoki

Íme a futballtörténelem legmegdöbbentőbb világbajnoki győzelmei

A labdarúgó-világbajnokságok története tele van olyan pillanatokkal, amikor a papírforma kártyavárként omlik össze. Mindannyian emlékszünk az olyan egyszeri csodákra, mint amikor Szenegál térdre kényszerítette a bajnok Franciaországot, vagy amikor Szaúd-Arábia sokkolta Argentínát

Új, titkos lopakodó vadászgép bukkant fel az 51-es körzet felett

A katonai repüléssel, amerikai védelmi hírekkel foglalkozó egyik amerikai újság legújabb posztjában bemutatnak egy olyan hőkamera-felvételt, amely valószínűleg egy korábban sosem látott, következő generációs lopakodó vadászgép terveit fedheti fel. A gép jellegzetes

Egy 1917-es fotón tűnt fel egy modern szörfös napjainkból

A lentebb látható fényképet több mint száz évvel ezelőtt készítették Kanadában: férfiak, nők és gyerekek egy csoportját örökítette meg, amint egy domboldalon gyülekeznek. Az éles szemű szemlélők azonban valami egészen különöset vettek