Csehország és Szlovákia kezdenek kimerülni az Ukrajnának tett erőfeszítéseikben

2023.04.01.
Olvasási idő: 2 perc

Ahogy az orosz-ukrán háború egyre hosszabban húzódik el, úgy az Ukrajnát támogató nyugati országok is kezdenek egyre inkább kételkedni az Oroszország elleni háborús erőfeszítéseik sikerességében. Ezt igazolja a nemrég megválasztott cseh elnök Petr Pavel lengyel médiának tett nyilatkozata, ahol elmondta, hogy az ajtó kezd bezárulni egy új ukrán ellentámadás előtt. Továbbá elismerte, hogy országa nem biztos, hogy képes lesz fenntartani a Kijevnek nyújtott támogatás jelenlegi szintjét.

„Idén nyitva áll a lehetőség. A következő tél után azonban már rendkívül nehéz lesz fenntartani a támogatás jelenlegi szintjét. A háborús kimerültség nemcsak az emberi erőforrások és a felszerelés csökkenését, és az infrastruktúra pusztulását jelenti Ukrajnában, hanem a segítséget nyújtó országok kimerültségét is.” – jelentette ki Pavel.

A fáradságot egy másik közép-európai ország is érzékelteti. A szlovák köztársasági elnök, Zuzana Čaputová kijelentette, hogy országa erkölcsileg és anyagilag is kimerült az egy év alatt Ukrajnának nyújtott támogatás, és az onnan érkező menekültek beáramlása miatt.

Elhúzódó háború

Čaputová azt is elmondta, hogy a háborús menekültek beáramlása árthat a szlovák gazdaságnak és az országban élő állampolgárok életszínvonalának egyaránt. Hangsúlyozta, hogy a támogatás mértékének vannak határai, és szerinte Szlovákia elérte már azt, ami sebezhetővé teszi az országot.

„Bár a lakosok többsége továbbra is hajlandó befogadni az ukrán menekülteket, sokan úgy érzik, hogy érkezésükkel csökken az életszínvonaluk. Az adatok azonban egyértelműen a menekültek sikeres integrációjára utalnak a munkaerőpiacba.” – mondta Čaputová.

A két ország közül különösen Szlovákia áldozta fel saját haditechnikai eszközeinek nagy részét Ukrajna javára. Továbbá nemrég ígéretet tett arról is, hogy légierejének jelentős részét átadja.

A közvélemény azonban megosztott a háborút illetően. A Globsec decemberi felmérése szerint a szlovákok 39%-a hiszi, hogy a NATO és az USA felelős az ukrajnai háborúért. A NATO kutatásai megállapították, hogy a szervezet támogatottsága alacsonyabb itt, mint a legtöbb tagállamban.

Érdekes módon maga Zelenszkij ukrán elnök is elismerte, hogy ha a hadsereg nem kezd el győzelmeket aratni, akkor a nyugat támogatása a háborús kimerültség közepette előbb-utóbb csökkeni fog.

Gyuri

Tanulmányaimat a Budapesti Corvinus Egyetemen gazdálkodási és menedzsment szakán végeztem. A BitcoinBázis csapatának 2021 óta vagyok tagja, ahol technológiai, gazdasági és kriptovaluta témájú hírekkel segítem az olvasókat eligazodni a digitális világban.

Legfrissebb hírek

AI energiaéhség

A kvantum a megoldás az AI energiazabálására?

A mesterséges intelligencia úgy falja az áramot, mintha soha nem lenne holnap. Egy-egy nagy nyelvi modell betanítása annyi energiát igényelhet, mint több száz háztartás éves fogyasztása. A kutatók éppen ezért nemcsak gyorsabb,

Európa legnagyobb hadseregei 2025-ben

Az európai katonai erőviszonyok az elmúlt években látványosan átrendeződtek. Az orosz–ukrán háború, a biztonsági fenyegetések és a geopolitikai feszültségek hatására a legtöbb állam növeli katonai költségvetését. Ugyanakkor a gazdasági nehézségek és a
Mezőgazdaság

Rekordévet zárhat a mezőgazdaság 2025-ben

A szakértők azt jósolják, hogy idén több haszonnövény termése is olyan szintet ér el, amilyenre még nem volt példa. Gyakran mondják, hogy az éghajlatváltozás miatt a globális élelmiszertermelés egyre nagyobb akadályokkal szembesül.

Mielőtt továbblépnél