6000 munkavállalójától szabadul meg a Qantas légitársaság

2020.06.28.
Olvasási idő: 2 perc

A Qantas (QABSY) bejelentette, hogy 6000 munkahelyet szüntet meg, hogy átvészelje a koronavírus-járvány okozta válságot.

A világ legnagyobb presztízsű légitársasága csütörtökön bejelentette, hogy 29 000 alkalmazottjából 6000 főt azonnal elküld, míg további 15 000 dolgozót kényszerszabadságra küld. Az elbocsátások érintik mind a földi, mind pedig a repülési személyzetet. A társaság azt nyilatkozta, hogy a fapados leányvállalatát a Jetstar-t is sújtja a leépítés.

A légitársaság drasztikus átszervezésre készül, amely nemcsak a személyzetre vonatkozik, hanem az egész repülőgép flottára. A vállalat repülőinek nagy része, közel 100 gép akár egy évig is a földön maradhat, hat Boeing 747 jumbo repülőgépet pedig hat hónappal a tervezett időpont előtt kivonják a forgalomból.

Az új intézkedésektől azt várja a vállalat, hogy közel 10 milliárd dollárral tudja majd csökkenti a kiadásait az elkövetkezendő három évben. Alan Joyce vezérigazgató közleményében úgy fogalmazott, hogy „az összes légitársaság a legnagyobb válság közepén van, amellyel iparunk valaha szembesült. A hatása sokáig érezhető lesz.”

Az Ausztrál Szolgáltatások Szövetsége csütörtökön azonban azzal érvelt, hogy a Qantas túl hamar szüntette meg a munkahelyeket, és arra szólította fel a légitársaságot és a szövetségi kormányt is, hogy védje meg a munkavállalókat, és azok fizetését. A szervezet azt írta, hogy a „Qantas bejelentése túl korai. Az ausztrál gazdaság nem engedheti meg magának a repülési ipar jelentős visszaesését.”

Joyce ugyanakkor arra hivatkozott, hogy a válság nem hagyott választási lehetőséget. A vezérigazgató szerint a több milliárd dolláros bevétel visszaesés miatt muszáj volt döntenie, ha fenn akar maradni a vállalat, és megakarja őrizni a munkahelyeket.

„Több évre pozicionálnunk kell magunkat, hiszen a bevétel sokkal alacsonyabb lesz. Ez azt jelenti, hogy rövid távon kisebb légitársasággá kell válnunk,” jelentette ki Joyce.

A légiközlekedést térde kényszerítette a járvány

A Qantas már drasztikusan csökkentette repülési kapacitását, mivel a világjárvány megbénította az utazást. A múlt héten a légitársaság októberig törölte a legtöbb nemzetközi járatát. Bár az ausztrál, az új-zélandi és a fidzsi-szigeteki kormány ezen a héten bejelentette, hogy egy úgynevezett turista folyosót fog létrehozni az országok között, ez nem oldja meg a Qantas problémáját.
A Nemzetközi Légi Közlekedési Hatóság előrejelzése szerint a globális utazásnak legalább három évre van szüksége ahhoz, hogy visszatérjen a koronavírus-járvány előtt szintre.

További érdekes cikkeink:

5G és Bill Gates: a legjobb összeesküvés-elméletek a koronavírussal kapcsolatban

Megindultak a kötvényhozamok Merkel koronakötvény bejelentésére

A koronavírus járvány csak egy blöff, állítja egy német tisztviselő

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Latest from Blog

A sci-fi írók sem merték megjósolni a hatósági brutalitást

A tudományos-fantasztikus irodalom legsötétebb jövőképei ritkán válnak egyetlen drámai fordulattal valóra. Ehelyett a technológiai kontroll hálója csendben, lépésről lépésre szövődik körénk, amíg a totális megfigyelés és a szigorított fizikai kényszerítés a mindennapi
hasznos weboldal

7 meglepően hasznos weboldal, amelyről sokan még nem hallottak

Az internet legnépszerűbb szolgáltatásait mindenki ismeri, de a világhálón számos olyan kevésbé felkapott eszköz is elérhető, amely percek alatt megoldhat egy hétköznapi problémát. Egy friss Reddit-beszélgetés résztvevői összegyűjtötték saját kedvenceiket – ezek
idegen élet felfedezése

Az üzenet, amely után semmi sem lenne ugyanolyan

Egyetlen hiteles rádiójel, egy idegen eredetű technológiai nyom vagy akár egy földön kívüli mikroorganizmus felfedezése is alapjaiban változtatná meg az emberiség önmagáról alkotott képét. A kutatók évtizedek óta figyelik az eget, mégsem

Mielőtt továbblépnél