A FED elnöke is az orosz ál-Zelenszkij áldozatául esett

2023.04.28.
Olvasási idő: 2 perc

Jerome Powell, a Fed elnöke több bizarr, vagy inkább sokkoló vallomást tett egy Volodomir Zelenszkij ukrán elnöknek álcázott oroszokkal folytatott telefonbeszélgetés során, ahol az inflációtól kezdve az orosz központi bankon át egészen odáig mentek, hogy viccelődtek egy „nyomdagép” pincében való elhelyezéséről és egy szövetségi tartalékbank esetleges felállításáról Kijevben.

Ennél is érdekesebb volt Powell azon beismerése, hogy a hívás során (amelyre állítólag januárban került sor), amikor azt hitte, hogy Zelenszkijjel beszélget, Powell azt mondta, hogy a Fed még kétszer fogja emelni a kamatlábakat – ez egy olyan téma, amellyel kapcsolatban még a kongresszus előtti tanúvallomásai során is sokkal óvatosabb volt.

„A piac már két további negyed százalékpontos kamatemelést áraz be. Körülnézünk majd, miután ezt a kettőt megtettük, és azt mondjuk, hogy tegyünk-e még többet, és akkor az lesz a kérdés, hogy meddig tartjuk a kamatokat ezen a szinten – és szerintem még jó ideig ott fogjuk tartani őket” – mondta Powell az alábbi klipben.

Utólag visszatekintve, pontosan ez történt, a Fed 2023-ban kétszer is emelt.

Powell azt is mondta, hogy az amerikai gazdaság „visszafogottan” fog növekedni, és hogy a recesszió „majdnem olyan valószínű, mint a nagyon lassú növekedés”, és hogy ez azért van, mert a Fed „eléggé megemelte a kamatokat”, ami szerinte szükséges volt az infláció megszelídítéséhez.

„Powell elnök januárban részt vett egy beszélgetésen valakivel, aki félreérthetően ukrán elnöknek adta ki magát” – jelentette csütörtökön a Fed szóvivője. „Ez egy baráti beszélgetés volt, és abban a kontextusban zajlott, hogy kiálltunk az ukrán nép mellett ebben a kihívásokkal teli időszakban. Nem került szóba semmilyen érzékeny vagy bizalmas információ”.

Mint a Bloomberg megjegyzi, a tréfamestereknek – Vlagyimir Kuznyecovnak és Alekszej Sztoljarovnak, akik Vovan és Lexus becenévre hallgatnak – évek óta sikerül rávenniük a külföldi politikusokat, hogy beszéljenek velük az olykor durva megszemélyesítésük ellenére.

A duó Vlagyimir Putyin elnök támogatói. Még 2018-ban az Egyesült Királyság közölte, hogy úgy véli, a Kreml áll az akkori külügyminiszter, Boris Johnson átveréses hívása mögött. A tréfamesterek gyakran azzal a szándékkal teszik közzé a videókat, hogy zavarba hozzák a nyugati döntéshozókat.

Az év elején az Európai Központi Bank vezetőjével, Christine Lagarde-dal beszélgettek, szintén Zelenszkijnek adva ki magukat.

A tréfamesterek Andrzej Duda lengyel elnököt is becsapták, hogy azt higgye, francia kollégájával, Emmanuel Macronnal beszél, valamint Angela Merkel volt német kancellárt, aki már a hívás alatt gyanította, hogy csőbe húzták.

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél