A Twitter atyja, Jack Dorsey alapjövedelmet osztogatna 14 amerikai nagyvárosban

2020.07.13.
Olvasási idő: 1 perc

Jack Dorsey, bitcoin rajongó és a Twitter vezére a múlt héten bejelentette, hogy 14 amerikai városban alapjövedelmet vezet be. 

Dorsey kísérleti programokat fog indítani 14 amerikai városban. A Twitter milliárdos vezetője úgy véli, hogy az alapjövedelem óriási segítség lenne főleg most, a koronavírus-járvány okozta válság időszakában. A társadalmi szakadékot át lehetne vele hidalni, és kevesebb család sodródna a mélyszegénység szakadéka felé. Ötletének számos ellenzője akad azonban. Többen arra hívták fel Dorsey figyelmét, hogy az alapjövedelem arra ösztönözheti az embereket, hogy ne dolgozzanak.

A Business Insider azt írta, hogy „Dorsey a 7,5 milliárd dolláros vagyonából 3 millió dollárt költene az alapjövedelemmel kapcsolatos kísérletek finanszírozására. A Twitter vezér a koronavírus-járvány okozta gazdasági hatások enyhítésére 1 millió dollárt adott.”

Úgy tudni, hogy a kísérletben összesen 7 millió amerikai állampolgár vesz majd részt, összesen 14 városban. Ezen városok között szerepel majd Los Angeles, Atlanta, Newark, New Jersey és Mississippi is. Mississippi városa már korábban is készített saját, alapjövedelmmel kapcsolatos kísérleteket. Azt egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy mikor indul a tesztprogram, de ha sikerrel jár, kiterjesztenék az egész Egyesült Államokra. A program kitalálói szerint az alapjövedelem amellett, hogy jelentősen tompítja a koronavírus-válság gazdasági hatásait, sokaknak segíthet kitörni a szegénységből. Kutatások szerint a garantált jövedelem lehet a legjobb módja annak, hogy a társadalmi rétegek közötti gazdasági szakadék csökkenjen.

Arról sincs még információ, hogy mi alapján választják ki a programban résztvevőket, illetve, hogy mennyi lesz a támogatás havi összege. Dorsey úgy fogalmazott, hogy az alapjövedelem a már meglévő szociális programok kiegészítője lehet majd.

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Legfrissebb hírek

Építheti Kína az ember-robot hadseregét

A sencseni Southern University of Science and Technology kutatói bemutattak egy viselhető robotrendszert, amely két független mechanikus lábat és egy törzsvázat ad hozzá az emberi viselőhöz. Ezzel egy négylábú hibridet alkottak meg,
hosszú élet titka

Kiderült, mi valójában a hosszú élet titka

A hosszú élet titka régóta foglalkoztatja az embereket. Sokan a genetikában, a szigorú étrendben vagy a stressz minimalizálásában látják a választ, ám egy érsebész szerint a valóság ennél jóval egyszerűbb. Dr. Rema

Tesla-turbina LEGO-ból: még telefont is tud tölteni

A Tesla‑turbina egy lapát nélküli, centripetális áramlású turbina, amelyet a legendás fizikus, Nikola Tesla talált fel 1913-ban. A hatásfoka a határréteg‑jelenségen alapul, nem pedig azon, hogy a gáz vagy folyadék közvetlenül lapátokra