Pontosan 60 évvel ezelőtt nem is annyira messze tőlünk, a modernkori Európa egyik legtöbb áldozatát követelő katasztrófája következett be, amely majdnem 2000 embert életét oltotta ki. A tragédia elkerülhető lett volna, a pénz, a hatalom és a kapzsiság viszont mindennél fontosabb volt már akkor is.
Bár a legtöbben valószínűleg nem hallottak róla, hiszen nem ma történt és nem is Magyarországon, de pontosan 60 évvel ezelőtt, 1963. október 9-én este 1 910 ember halálát okozta Európa egyik legmegrázóbb tragédiája.
„Egy kő beleesett egy vízzel teli pohárba, és a víz kiömlött az asztalterítőre”. Ezzel a metaforával írta le Dino Buzzati, a Corriere della Sera akkori riportere a vajonti gát katasztrófáját 1963. október 9-én. Hatvan évvel Olaszország legnagyobb tragédiája után még mindig sok kérdés vár tisztázásra.
1963. október 9-én este, 22:39-kor egy gigantikus földcsuszamlás (több mint 270 millió köbméter kőzet) omlott le a Veneto és Friuli-Venezia-Giulia tartományok határán fekvő Toc-hegy lejtőiről, és az alatta lévő Vajont gát mögötti víztározóba zuhant. Három hatalmas hullám emelkedett fel, amelyek 250 méterrel meghaladták a gát magasságát, elpusztítva a mesterséges tó partján lévő összes falut. A víz tombolása a Piave folyó völgyébe ömlött, szinte teljesen elpusztítva Longarone városát és a szomszédos településeket. Az embereknek 4 perce volt arra, hogy elmeneküljenek az özönvíz elől. Az ár óriási erővel zúdult rájuk, akkora lökéshullámot keltve, mintha egy atombombát robbantottak volna. A hatóságok a helyszínre érve nem is találtak holttesteket, hiszen a testekből szó szerint semmi nem maradt. Az áldozatok száma 1 910 volt, amiből 500 gyermek.
A katasztrófa megelőzhető lett volna
A tragédia mögött álló okok pedig egyértelműek: sose szabadott volna ekkora gátat és mesterséges tavat építeni erre a területre, de a pénzéhség felülmúlta az épeszű gondolkodást. A mesterséges tó vizét az irányító szerv által kívánt 700 méteres biztonsági szint fölé emelték, amit hivatalosan az erőmű tesztelése céljából hajtottak végre. A Toc-hegy lejtőjének sajátos hidrogeológiai szerkezetéből adódó lehetséges veszélyek kezelésének súlyos gondatlansága és a bőséges esőzések is közrejátszottak, amint azt egy vizsgálat megállapította. Már a tragédiát megelőző hónapokban és hetekben is félelem uralkodott a szomszédos falvak lakói körében, de a helyiek panasza nem hatott meg senkit.
Sokan úgy jellemezték a Vajont katasztrófát, mint egy „megjósolt tragédiát”. Néhány nappal az esemény után az igazságszolgáltatás vizsgálatot indított, vizsgálóbizottságokat neveztek ki annak megállapítására, hogy természeti katasztrófáról vagy emberi mulasztásról van-e szó. A vádak között szerepelt a vétkes katasztrófában való közreműködés (földcsuszamlás és árvíz egyaránt)és gyilkosság is. A Sade energiaszolgáltató cégnek – mely a gátat építette – néhány vezetője és tanácsadója, valamint a Közműépítési Minisztérium több tisztviselője ellen vizsgálat indult. Az ügyben készült valamennyi műszaki jelentés bizonyította, hogy a Vajont katasztrófa előre látható volt.
Az 1968-tól 1972-ig tartó tárgyalás után a Sade egyik vezetőjét és a fentebb említett minisztérium felügyelőjét elítélték. A Sade vállalatot időközben ma Olaszország legnagyobb energiaszolgáltatója, az Enel és a Montedison vette át, akiket 1997-ben kártérítésre ítéltek, melyek kifizetésére 2000-ben került sor.
A kettős ívű gát 261,60 méter magas, és 2021-ben, több mint 60 évvel az építése után még mindig a világ nyolcadik legmagasabb gátja volt, térfogata 360 000 köbméter, a tározó térfogata 168,715 millió köbméter. Építésének idején (1957-1960) a világ legmagasabb gátja volt. A gát célja az volt, hogy szezonális víztározóként működjön a Piave folyó, a Maè-patak és a Boite-patak vize számára, amely korábban közvetlenül a Val Gallina víztározóba folyt, amely egy nagy erőművet táplált. Későbbi vizsgálatok megállapították, hogy a gátat, főleg ekkorát, nem szabadott volna az adott területre építeni több okból: a Monte Toc északi lejtőjének geológiai felépítése alkalmatlan volt egy ilyen monstrumhoz; a földmunkák és bemetszések, amelyeket az utak és csatornák építése okozott a szóban forgó területen földmozgásokat okozott; a mesterséges tó jelenléte és a környéken tapasztalt heves esőzések pedig csak tovább súlyosbították a lejtő stabilitási problémáit.
