Elon Musk már megint sántikál valamiben

2023.10.30.
Olvasási idő: 1 perc

A The Verge nemrégiben megszerzett egy megbeszélés hangfelvételét, ahol Elon Musk, az X (korábban Twitter) tulajdonosa elmondta, hogy 2024 végére a platform pénzügyi funkciókat fog bevezetni.

Musk arra számít, hogy az X olyan lesz, mint a WeChat szuperalkalmazás Kínában, amely sikeresen integrálta a fizetést is a platformba, forradalmasítva az emberek közötti interakciók módját. A WeChat alkalmazás ennek köszönhetően egyetlen felületen biztosít lehetőséget többek között üzenetküldésre és fizetésre is. Hasonló törekvései vannak a Tesla atyjának is, akinek elképzelése szerint a felhasználók teljes pénzügyi életét az X kezelné. Sőt, már annyira biztos a platform ambícióit illetően, hogy nyakát tenné arra, hogy a vállalat jövő év végéig bevezeti a funkciót.

A milliárdos egy évvel ezelőtt vásárolta meg a Twittert 44 milliárd dollárért, majd az év elején átnevezte X-re. Most pedig javában törekszik arra, hogy a platform az Egyesült Államokban megszerezze az engedélyt arra, hogy banki és pénzátutalási szolgáltatásokat kínálhasson. Az Insider munkatársa, Kali Hays szerint már kilenc államban engedélyt kapott.

Musk szuperalkalmazással kapcsolatos ambícióit egyébként már tavaly júniusban felvázolta. Korábban jelezte azt is, hogy egy pénzügyi alkalmazást csinálna az X-ből, és hiteleket is nyújtana az ügyfeleinek. Ám most hozzátette, hogy az X jövőre egy „teljes értékű társkereső oldal” is lesz.

Az X egyelőre nem válaszolt az Insider megkeresésére.

Kapcsolódó cikkeink:

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

spagetti

Mi tartja egyben a spagettit? A glutén láthatatlan munkája

A svédeknek köszönhetően közelebb kerültünk a tökéletes tészta titkához. A Lund Egyetem kutatói szerint nem csak az olasz nagymamák fortélyai számítanak: a glutén valóságos „biztonsági hálóként” működik főzés közben, miközben a só
legdrágább ingatlanpiac

Íme a világ 10 legdrágább ingatlanpiaca 2025-ben 

Monaco ultraluxus penthouse-aitól Hongkong sűrű felhőkarcoló-erdőjén át London történelmi városrészeiig: 2025-ben is ugyanaz a képlet hajtja felfelé az árakat – korlátozott kínálat, globális kereslet és a világ vagyonosainak befektetői étvágya. Körképünk a
koponya

Egy új emberfaj nyomaira bukkantak Görögországban

A görögországi Petralona-barlang mélyén több mint fél évszázada talált emberi koponya máig nem hagyja nyugodni a tudósokat. A friss kormeghatározás szerint a lelet akár 300 000 éves is lehet, és olyan korszakból

Mielőtt továbblépnél