Az izraeli hadsereg bemutatta az AI alapú katonai rendszerét

2023.12.03.
Olvasási idő: 2 perc

Az Izraeli Védelmi Erők (Israeli Defense Force) bemutatta a Hamász támadás óta éjjel-nappal szolgálatban álló, mesterséges intelligenciával működő „Gospels” nevű célzási rendszerüket.

A mesterséges intelligenciával támogatott rendszer, amelynek nevét magyarra „Evangéliumok”-nak fordítható, gyorsan feldolgozza a naprakész hírszerzési információkat, hogy ajánlásokat generáljon, amelyeket aztán az emberi elemzők felülvizsgálnak.

„Ez egy olyan rendszer, amelynek célja, hogy a valós idejű hírszerzés teljes mértékben elérhetővé váljon a dandár és a hadosztály szintjei számára.” – mondta az IDF szóvivője az ügynökség által közzétett interjúban.

izraeli hadsereg

Az IDF szerint a célzási rendszer különböző hírszerző egységeket támogat, köztük az izraeli légierő hírszerzését, a haditengerészeti hírszerzést és a déli parancsnokság hírszerző központját.

„Nem kötünk kompromisszumot a termék és a hírszerzés minőségében. Célpontokat azonosítunk be a Hamászhoz kapcsolódó infrastruktúra elleni pontos támadásokhoz, nagy károkat okozva az ellenségnek és próbáljuk minimalizálni a civileknek okozott károkat.” – állította az IDF szóvivője.

Bár az IDF szerint a rendszer célja, hogy minimalizálja a civil lakosságot ért károkat, a The Guardian beszámolója szerint a rendszert arra is használták már, hogy olyan személyek magánlakásait célzó ajánlásokat generáljanak, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a Hamász vagy az Iszlám Dzsihád ügynökei. A kiadvány szerint az IDF több mint 30 ezer feltételezett militánsról szóló adatbázist épített már fel.

Az IDF szerint a mesterséges intelligenciával működő rendszert a Hamász elleni háború kezdete óta 15 000 potenciális gázai célpont azonosítására használták, több ezer más feltételezett terrorista célpont mellett.- számolt be róla a The Guardian.

Mesterséges intelligencia a hadviselésben

A hadseregek világszerte keresik a módját, hogy a hadszíntéren hogyan lehet kihasználni az AI által kínált feltörekvő technológiát. A háborús felhasználáson túl az Egyesült Államok kormánya a Washington körüli légtér megfigyelésére is használ mesterséges intelligenciát.

Novemberben az amerikai kormány bejelentette, hogy globális szabványokat kíván kidolgozni a mesterséges intelligencia és az autonóm rendszerek katonai műveletekben való felelősségteljes használatára.

Valkyrie AI

Az év elején a Kratos Defense részt vett egy közös gyakorlaton az amerikai hadsereggel, hogy tesztelje a kísérleti AI-alapú XQ-58A Valkyrie repülőgépének képességét arra, hogy formációban repüljön az amerikai légierő más vadászgépeivel.

A Valkyrie a San Diego-i székhelyű Shield AI által tervezett mesterséges intelligencia technológiáját használja. Céljuk, hogy a a mesterséges intelligencia kínálta lehetőségeket a csatatéren is használják életmentésre és ellenséges szereplők elrettentésére.

Ez a cikk is érdekelhet: Egy új AI alapú okosfegyvert mutatott be egy francia fegyvergyártó

premik

Közel 10 éves IT tapasztalattal rendelkezek nagyvállalati fizetési rendszerek és fizetési megoldások fejlesztésében. A kriptók által képviselt érték mellett érdekel a mögöttes technológia is, és nagyon kíváncsi vagyok, hogyan épül egymásra a mainstream és a kriptovaluták világa.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél