Zuckerberg bekerült a „100 milliárdosok” csapatába

2020.08.07.
Olvasási idő: 1 perc
Mint arról nemrég beszámoltunk, a koronavírus-járvány alatt a négy nagy tech-vállalat úgy, mint a Facebook, az Amazon, az Alphabet és az Apple jól megszedte magát. Ezzel egyidőben természetesen a tulajdonosok magánvagyona is szépen gyarapodott. Mark Zuckerberg, a Facebook feje 22 milliárd dollárral tudta növelni a már amúgy is tetemes vagyonát. Ezzel pedig bekerült azon kevesek közzé, akiknek több mint 100 milliárd dollárt meghaladó vagyonuk van. Ebbe a szűk körbe eddig csak az Amazon vezére Jeff Bezos és a Microsoft alapítója Bill Gates jutott be. 

Bloomberg hírportál szerint a mindössze 36 éves Mark Zuckerberg-nek ráadásul most jól jöhet a TikTok körüli viszály, hiszen néhány napja dobta piacra a kínai alkalmazás versenytársát, a Reels-t, amely a TikTok betiltása esetén egyeduralkodó lehet az Egyesült Államokban. Nemcsak a Facebook vezérnek sikerült ilyen mértékben növelnie a vagyonát. Jeff Bezos-nak 75 milliárd dollárt hozott a koronavírus-járvány. Most már csak az a kérdés, hogy meddig örülhetnek a big tech vállalatok urai, hiszen a múlt hónapban már a kongresszus is firtatta a nagy technológiai cégek egyeduralmát. Az amerikai vállalatoknak ugyanis olyan nagy a piaci kapitalizációjuk, hgy az komoly kockázatot jelenthet. Az Egyesült Államokban az öt legnagyobb tech vállalat az Apple, az Alphabet, az Amazon, a Facebook és a Microsoft együttes piaci értéke egyenlő az USA GDP-jének közül 30%-ával. 

Bernie Sanders amerikai szenátor eközben olyan törvényjavaslatot akar benyújtani, amely értelmében megadóztatná a koronavírus-krízisben brutálisan meggazdagodó cégeket. Az ultra-gazdagoknak az ezen idő alatt szerzett nettó vagyonuk 60%-át kellene adó formájában az államnak befizetni. A pénzből az amerikai egészségügyi ellátást finanszírozná.

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Legfrissebb hírek

Építheti Kína az ember-robot hadseregét

A sencseni Southern University of Science and Technology kutatói bemutattak egy viselhető robotrendszert, amely két független mechanikus lábat és egy törzsvázat ad hozzá az emberi viselőhöz. Ezzel egy négylábú hibridet alkottak meg,
hosszú élet titka

Kiderült, mi valójában a hosszú élet titka

A hosszú élet titka régóta foglalkoztatja az embereket. Sokan a genetikában, a szigorú étrendben vagy a stressz minimalizálásában látják a választ, ám egy érsebész szerint a valóság ennél jóval egyszerűbb. Dr. Rema

Tesla-turbina LEGO-ból: még telefont is tud tölteni

A Tesla‑turbina egy lapát nélküli, centripetális áramlású turbina, amelyet a legendás fizikus, Nikola Tesla talált fel 1913-ban. A hatásfoka a határréteg‑jelenségen alapul, nem pedig azon, hogy a gáz vagy folyadék közvetlenül lapátokra

Mielőtt továbblépnél