Az FBI figyelmeztetést adott ki a Windows 7 felhasználóknak

2020.08.08.
Olvasási idő: 1 perc

Több mint 10 évvel ezelőtt jelent meg a Microsoft Windows 7 operációs rendszere, mely egy jó ideje nem kap több támogatást. Mint arról már mi is írtunk, a frissítések nélküli rendszer ezáltal kevésbé számít biztonságosnak. A cég figyelmeztetései ellenére mégis számos cég és magánfelhasználó használja még azt, amely viszont kánaán lehet a kiberbűnözők számára. Az amerikai FBI most figyelmeztetést adott ki, és mindenkit arra kér, hogy sürgősen térjen át egy frissebb verzióra. 

A Microsoft még januárban vett végső búcsút a népszerű operációs rendszertől, ezért ahhoz már semmilyen frissítés nem jár. Ebből adódóan rengeteg biztonsági rés van, amelyen keresztül a hackerek bárki gépébe bejuthatnak és például illegális kriptobányászatra használhatják azt a gyanútlan áldozat tudta nélkül. Az FBI szerint biztosan állítható, hogy a támogatásukat elvesztő operációs rendszereket a különböző internetes bűnözői csoportok előszeretettel veszik célba. Ez a veszély pedig minden eltelt nappal csak nő, hiszen az esetleg azóta felfedezett sérülékenységek ellen már bizonyosan nem lesz védett a számítógép. Így volt ez korábban a Windows XP 2014-es leváltásakor is, hiszen az azt követő években jelentősen megnőtt az olyan hackertámadások száma, amikor ezeket a rendszereket támadták meg az elkövetők, írta a Bitbort az FBI-ra hivatkozva.

A hatóság a nagyvállalatokat külön figyelmezteti, hogy mihamarabb váltsanak, hiszen komoly problémáik lehetnek a régi rendszer használatából. Számos helyen lehet már alacsony áron licencet vásárolni. Sok cég azért nem lép, mert az operációs rendszerről való váltás új technikai eszközök beszerzésével is együtt járna, és inkább megspórolják ezt az összeget. Viszont, ha a hackerek célt érnek, akkor pár új számítógép áránál jóval nagyobb kárt tudnak okozni.

Januárban világszerte még közel 440 millió gépen futhatott a Windows 7, de előzetes becslések szerint még jövő januárban is legalább 280 millió gépen lesz ez az operációs rendszer, vagyis az FBI egy valós veszélyre figyelmeztet.

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Latest from Blog

A sci-fi írók sem merték megjósolni a hatósági brutalitást

A tudományos-fantasztikus irodalom legsötétebb jövőképei ritkán válnak egyetlen drámai fordulattal valóra. Ehelyett a technológiai kontroll hálója csendben, lépésről lépésre szövődik körénk, amíg a totális megfigyelés és a szigorított fizikai kényszerítés a mindennapi
hasznos weboldal

7 meglepően hasznos weboldal, amelyről sokan még nem hallottak

Az internet legnépszerűbb szolgáltatásait mindenki ismeri, de a világhálón számos olyan kevésbé felkapott eszköz is elérhető, amely percek alatt megoldhat egy hétköznapi problémát. Egy friss Reddit-beszélgetés résztvevői összegyűjtötték saját kedvenceiket – ezek
idegen élet felfedezése

Az üzenet, amely után semmi sem lenne ugyanolyan

Egyetlen hiteles rádiójel, egy idegen eredetű technológiai nyom vagy akár egy földön kívüli mikroorganizmus felfedezése is alapjaiban változtatná meg az emberiség önmagáról alkotott képét. A kutatók évtizedek óta figyelik az eget, mégsem

Mielőtt továbblépnél