Több mint 1 milliárd dollárnyi fegyver eltűnt Ukrajnában

2024.02.06.
Olvasási idő: 2 perc

Az amerikai Védelmi Minisztérium elmulasztotta megfelelően nyomon követni az Ukrajnának szállított 1 milliárd dollár értékű fegyvereket – derül ki a Védelmi Minisztérium főfelügyelőjének január 10-én közzétett belső ellenőrzéséből. Gőzük nincs, merre lehetnek a leszállított fegyverek és kiknek a kezébe kerülhettek.

A Védelmi Minisztériumnak speciális „fokozott végfelhasználás-ellenőrzési” technikákat kellene alkalmaznia a kulcsfontosságú fegyverek, például az Ukrajnának szállított kisebb, csúcstechnológiájú fegyverek nyomon követésére. Ezeket az ellenőrzési eljárásokat azonban Ukrajnában nem végzik el megfelelően, többek között a létszámhiány és a rossz belső logisztika miatt.

Egy friss amerikai tanulmány megállapította, hogy az Ukrajnának 2023 júniusáig átadott 1,7 milliárd dollárnyi, a fokozott végfelhasználás-ellenőrzésre kijelölt fegyverből 1 milliárd dollárnyi nincs meg a leltárjelentésekben. Lehet, hogy a fegyvereket megfelelően használják; lehet, hogy az orosz erők ellopták őket. Senki sem lehet teljesen biztos benne, hova lettek, mivel nincs róluk nyilvántartás vezetve, pedig kellene.

A fegyverek között vannak éjjellátók, páncéltörő rakéták, támadó drónok és különféle bombák is. A jelentés azt is megállapította, hogy a leltári adatbázisokat nem frissítették rendszeresen, és az Ukrán Fegyveres Erők nem jelentették megfelelően az eltűnt fegyvereket. Bár a tisztviselők kihangsúlyozták, hogy ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a fegyvereket ellopták az, hogy ennyi veszélyes eszközről nem tudni hol lehet, elég aggasztó.

Nem ez az első eset, hogy amerikai fegyverek nyomtalanul tűnnek el. Afganisztánban 2021-ben a tálibok hét amerikai helikoptert foglaltak le, amelyek egyenként 21 millió dollárt értek. Emellett 174 millió dollár értékű, Afganisztánnak biztosított drónnak is nyoma veszett. Miután a fegyverek eltűnésére fény derült, Joe Biden elnök villámgyorsan eltávolíttatta az afgán fegyverkiadásokról szóló hivatalos jelentéseket a kormányzati weboldalakról.

„Továbbra sincs hiteles bizonyíték arra vonatkozóan, hogy az Egyesült Államok által biztosított fejlett fegyvereket illegálisan elszállították volna Ukrajnából” – mondta Patrick Ryder dandártábornok, a Pentagon szóvivője, nyugtatva a közvélemény kedélyét, de azért az 1 milliárd dolláros leltárhiba eléggé megkérdőjelezi a világ vezető hatalmának nyilvántartási képességeit.

Érdekelhet még: Lengyelország sokallja az állami segélyt, amit az ukránok kapnak, változtatás jön

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél