Hogyan kellene menedzselni a napelemek paneljeinek újrahasznosítását

2020.08.17.
Olvasási idő: 7 perc

A napelemek egyre nagyobb és fontosabb szerepet töltenek be a megújuló energiaforrások között a klímaváltozás elleni harcban. Összességében egy igen komplex technológiára épül a rendszer, és az élettartamának végén elég sok nagy méretű panel marad meg mint elektronikai hulladék. A nagy gond, hogy a világ most még nincs felkészülve és még tervek sincsenek, hogy mihez is kellene majd kezdeni ezzel a hulladéktípussal.

Viszont hamarosan ezzel a témával is el kell kezdeni foglalkozni, ugyanis a szolár elektronikai hulladéktömeg már a nyakunkon van. Az International Renewable Energy Agency előrejelzése szerint 2050-ig összesen 78 millió köbtonna napelem éri el az élettartama végét, és a világ éves szinten körülbelül 6 millió köbtonna új napelem e-hulladékot termel majd évente. Habár ez az éves mennyiség még csak kis töredéke az emberiség által termelt teljes elektronikai hulladéknak, azonban a standard elektronikai hulladék újrafeldolgozására kialakított metódusok nem használhatók fel a napelemekre. Ugyanis a szolár panelek legértékesebb alkotóelemeinek mint az ezüst és a szilícium kinyerése nagyon bonyolult újrahasznosítási megoldásokat igényel. Ha pedig nem fejlesztjük tökélyre ezt a bonyolult folyamatot, és nem igazítjuk hozzá a jogszabályokat, amik támogatni tudják az újrahasznosítás szükségességét, akkor beláthatjuk, hogy nagyon rossz dolgok történhetnek.

Ha nem tesszük kötelezővé az újrahasznosítást, akkor a legtöbb modul a hulladéktelepekre jut,” figyelmeztet az Arizona State University kutatója Meng Tao. Társaival együtt  nem régen kiadtak egy publikációt, ami a szolár panelek szilíciumának az újrahasznosításáról szól.

Ki kell nyerni a szilíciumot és az ezüstöt

A szolár paneleket fotovoltikus (PV – photovoltaic) cellák alkotják, amelyek átalakítják a napfényt elektromossággá. Ha ezeket a panelek szeméttelepekre kerülnek újrafeldolgozás nélkül, rengeteg értékes erőforrás veszik el. Emellett a szolár panelek mérgező anyagokat is tartalmaznak mint amilyen az ólom, amely a lebomlás során kiszivároghat, és a hulladéktelepek talaját és környezetét még tovább mérgezi.

A legtöbb napelemgyártó állítása szerint a legyártott panelek élettartama 25 év, és a világon a 2000-es évek elején kezdett el igazán elterjedni ez a technológia. Ennek eredményeképpen most jutunk el oda, hogy az első telepített napelemparkok elérik az élettartamuk végét. A PV Cycle, egy a dedikált szolár panelek újrahasznosításával foglalkozó non-profit vállalat évente több ezer tonna szolár e-hulladékot gyűjt össze az Európai Unión belül. A begyűjtött hulladékok között egyaránt találunk olyan paneleket, amelyeket már leszereltek, mert élettartamuk végére értek, vagy olyanokat, amiket viharok tettek tönkre, valamilyen gyártási hiba tette tönkre őket, vagy a régebbi típust egy újabb hatékonyabb panelre cserélték.

Ha egy napelem lap eléri az élettartam végét ma, akkor különböző ‘sors’ várhat rá. Az EU szabályozása szerint a gyártóknak felelősséget kell vállalni arra, hogy a szolár panelek megfelelő módon újrahasznosításra kerüljenek. Ma már Japánban, Indiában és Ausztráliában is vannak újrahasznosítási követelmények. Azonban az Egyesült Államokban ma még vadnyugati idők uralkodnak. Az USA-ban ma még csak Washington államnak van kötelező újrahasznosítási szabályozása, a többi tagállamban nincs törvénybe iktatott szabályozás. Az önkéntes iparági újrahasznosítás pedig nagyon limitált. A Recycle PV vezérigazgatója, Sam Vanderhoof szerint iparági becslések alapján ma még a napelemek mindössze 10%-a kerül újrahasznosításra. A többi feldolgozatlanul a hulladéktelepekre kerül vagy a tengerentúlra szállítják, ahol a fejlődő országokban valamilyen módon újra összeszerelik.

Fejleszteni kell az újrahasznosítási folyamatokat is

Azonban még maga az újrahasznosítás is gyerekcipőben jár, és van sok tér a fejlődésre. A szolár panel alapvetően nem más mint egy elektronikai szendvics. A közepét vékony rétegű kristályos szilícium cellák alkotják, amit polimerekből és üvegből álló lapok védenek felülről és alulról is. Az egészet egy alumínium váz tartja össze. A panel alsó részén egy elektronikai dobozban rézkábel van, amely vezeti el a keletkezett elektromosságot.

Egy tipikus e-hulladékot feldolgozó létesítmény nagyon durván bánik ezzel a high-tech szendviccsel. Leggyakrabban csak leveszik ezt az alumínium keretet és az elektronikai dobozt, amiből kiszedik aztán az alumíniumot és a rezet. Ezek után bezúzzák a modul többi részét, beleértve az üveget, polimereket és szilícium cellákat is. Mivel azonban a bezúzott anyag nagy része üveg a súlya alapján, ezért az egészet tisztítatlan üvegtörmeléknek tekintik. Tao és kollégái kutatásai szerint egy 60 szilícium cellás panel újrahasznosításával körülbelül 3 dollárnyi alumíniumot, rezet és üveget lehet kinyerni. Vanderhoof szerint azonban az USA-ban egy panel újrahasznosítása ma 12-25 dollárba kerül, beleértve a szállítási költséget is. Ugyanakkor ha a tagállam megengedi, akkor egy szolár panel elhelyezése a szeméttelepen mindössze 1 dollárba kerül.

Úgy hisszük, hogy az Egyesült Államokban az újrahasznosítás nagy vak foltja az, hogy a költségek messze meghaladják a bevételt,” – nyilatkozta Meng. „10: 1 arányban van ez most nagyjából.

napelemek

Kevés a jógyakorlat a világon

Ha a napelemek értékesebb alkotóelemei – nevezetesen a szilícium és az ezüst – hatékonyan elválaszthatók és tisztíthatók lennének, az javíthatná a költség-bevétel arányt. Néhány dedikált szolár fotovoltikus újrahasznosító próbálja ezt megtenni. A Veolia, aki a világ egyetlen kereskedelmi méretű szilícium fotovoltikus újrahasznosító üzemét Franciaországban üzemelteti, feldarabolja és ledarálja a paneleket, majd optikai technikát alkalmaz az alacsony tisztaságú szilícium visszanyerésére.

Vanderhoof szerint a Recycle PV Solar kezdetben „hőkezelést és golyósmalom eljárást” használt, amely a panelen lévő anyagok több mint 90 százalékát képes volt visszanyerni, beleértve az alacsony tisztaságú ezüstöt és a szilíciumot.
A cég azonban nemrégiben kapott néhány új felszerelést európai partnereitől. Ezek „több mint 95 százalékos visszanyerést” tudnak elérni, miközben a kinyert anyagokat sokkal jobban szétválasztják.

Egyes fotovoltikus kutatók ennél is jobb eredményt akarnak elérni. Egy újabb közelmúltbeli cikkben a National Renewable Energy Laboratory tudósai által vezetett munkacsoport újabb újrahasznosítási folyamatok kidolgozására hívja fel a figyelmet. Ezen folyamatok során az összes fémet és ásványi anyagot nagy tisztasággal nyernék vissza. A cél az, hogy az újrahasznosítás a lehető leggazdaságosabb és környezeti szempontból előnyös legyen. Ahogyan azt Garvin Heath tanulmányában írja, az ilyen folyamatokhoz lehetséges, hogy hőkezelést vagy kémiai kezelést alkalmaznak, hogy az üveget szét tudják választani a szilícium celláktól. Ezeket más kémiai vagy elektromos eljárások követnek a szilícium és a különféle nyomelemek szétválasztására és tisztítására.

„Amire szükségünk van az egy nagy értékű, integrált újrahasznosítási rendszer” – nyilatkozta Heath. „A nagy érték azt jelenti, hogy vissza akarjuk állítani az összes alkotóelemet, ami értékkel bír ezekből a modulokból. Az integrált pedig az újrahasznosítási folyamatra utal, ami az összes anyagra alkalmazható, és nem kell az egyik újrahasznosító állomásról a másikra továbbvinni.

Újrahasznosítás helyett újrafelhasználás?

A jobb újrahasznosítási módszerek kidolgozása mellett a napenergia-iparnak gondolkodnia kellene a panelek minden lehetséges újrafelhasználásáról is. A használt napelemekért valószínűleg magasabb árat fizetnek, mint a benne lévő fémekért és ásványokért. Az ismételt felhasználás általában kevesebb energiát igényel, mint az újrahasznosítás. Ahogyan az újrahasznosítás esetében is, az EU erre is törekszik. Az Európai Bizottság a napenergia-ipari program körkörös üzleti modelljein keresztül számos demonstrációs projektet támogat. Ezek megmutatják, hogyan lehet újra felhasználni a háztetők és a napenergia-farmok napelemeit, ideértve az e-biciklik töltőállomásainak táplálását Berlinben és házkomplexumokat Belgiumban.

A Recycle PV Solar is újra hitelesíti és ismételten eladja a visszakapott jó állapotú paneleket. Ezzel Vanderhoof szerint hozzájárulnak az újrahasznosítás költségeinek ellensúlyozásához. Őt és Tao-t is aggasztja ugyanakkor, hogy az egyesült államokbeli újrahasznosítók külföldön értékesítik alacsony szinten ellenőrzött, használt napelemeiket a fejlődő országokba. „És ezekben az országokban általában nincsenek előírások az elektronikai hulladékokra” – mondta Tao. „Szóval végül a problémát egy szegény fejlődő országra harítja.”

A napenergia újrahasznosító ipar fenntartható növekedéséhez támogató politikákra és rendeletekre van szükség. Az EU modellje, amely szerint a gyártók finanszírozzák a napelemek visszavételét és újrahasznosítását, jó gyakorlat lenne az Egyesült Államoknak is. De mielőtt ez megtörténik, az Egyesült Államok törvényhozóinak fel kell ismerniük, hogy a probléma létezik, és csak egyre növekszik, ezért Vanderhoof sok időt fordít az edukációra is.

Szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy a napelemek idővel meghibásodnak, és nagyon sok van belőlük” – nyilatkozta. „És mit tegyünk, amikor kezdenek tönkremenni? Nem jó, ha ezt a felelősséget a fogyasztóra hárítjuk, pedig most éppen itt tartunk.”

premik

Közel 10 éves IT tapasztalattal rendelkezek nagyvállalati fizetési rendszerek és fizetési megoldások fejlesztésében. A kriptók által képviselt érték mellett érdekel a mögöttes technológia is, és nagyon kíváncsi vagyok, hogyan épül egymásra a mainstream és a kriptovaluták világa.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél